Olvasnivaló

Égned és világítanod kell!

Micsoda ellentétek feszültek bennünk és körülöttünk!

A gyönyörű idő hegyet mászni, erdőt lépni, messzibe bámulni csalogatott, – mi viszont a temetőt jártuk… Körülöttünk és bennünk minden az élet után kiáltott, – mi pedig halottainkra és az elmúlásra gondoltunk… Vakító napsugár hullajtotta ránk szívmelengető sugarait, – mi, ehelyett pislákoló gyertyák fényébe merengtünk…

2 Minute
Olvasnivaló

Miért káros az együttélés a gyermekekre

Nemrég írtam a párok együttélésének negatív hatásairól. Tézisem az volt, hogy ha a szinódusi atyák ismerték volna, hogy mennyire káros együttélés a párok jóléte szempontjából, akkor nem utaltak volna ennek „konstruktív elemeire”.

Ma azt nézzük meg, hogy a kutatások szerint a párok együttélése hogyan hat a gyerekekre, hiszen ők az egyre növekvő számú, ártatlan harmadik fél az ilyen alkalmi egyezségekben.

7 Minute
Olvasnivaló

Karácsonyi marathon

Az idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. Egy éve ilyenkor kifejtettem, hogy az adventkor elsősorban arra készülünk, „megkapjuk… a megtestesülő élő Isten igéjét, és részesüljünk drága testéből” (Tesszalonikai Simeon).

Most is erre kapunk lehetőséget, nem arra, hogy tömött sorokban vásároljunk.  

2 Minute
Olvasnivaló

Mitől függ valaminek az értéke?

„Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,6-7)

Ők csak haszontalan ócskaságnak látták. De nekem értékes kincs volt. Évekkel ezelőtt egy hideg téli reggelen a konyhaasztal körül ültem a gyerekekkel, és arról beszélgettünk, ki mit szeretne karácsonyra. Mikor kislányom elmondta, hogy ő egy új babára vágyik, régmúlt emlékek törtek fel bennem.

5 Minute
Olvasnivaló

Ebola ellen (is) homeopátia?

A magyarok mindenhol ott vannak. A magyar vagy magyar származású feltalálók, tudósok, művészek világszerte jó hírünket viszik – ennél jobb országimázs nincs is. Bár a homeopátiában eddig nem alkottunk világraszólót, az alábbi, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület oldalán megjelent hír felvillantotta ennek esélyét.
Lehet, hogy egy magyar (származású) ember lesz az, akinek hatására bevetik az ebola ellen a homeopátiát, s így sikerül feltartóztatni a járványt?

2 Minute
Olvasnivaló

A mérleg

Bruno Ferrero tanulságos történeteiből

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

2 Minute
Olvasnivaló

Családi titkok

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147,3)

Mialatt felnőttem, az olyan műsorokat szerettem a tévében, ahol tökéletes családok élték tökéletes életüket, és ha volt is valami gondjuk, az 30 perc alatt megoldódott. Különösen azokat néztem szívesen, ahol az anyukák mindig kedvesen bántak a gyermekeikkel. Mennyire vágyakoztam egy olyan anyukára!

Kikapcsolt tévé mellett családi életünk igen távol volt a tökéletestől.

4 Minute
Olvasnivaló

Az erősség sarkalatos erénye

Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is. A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság.

3 Minute
Olvasnivaló

Legyen a szeretet a kedvenc öltözékem

„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kol 3,12-14)

Az utazás komoly megpróbáltatás nekünk, lányoknak. A megszokott hely töredékébe próbálunk beszuszakolni mindent, amit vinni szeretnénk. Nagy kihívás! A repülés különösen az. Hogy kevesebbe kerüljön, gyakran csak egy kézitáskát viszek magammal. Ami annyit tesz, hogy egyetlen kis táskába kell mindent belegyömöszölnöm.

3 Minute
Olvasnivaló

Kapcsolatainkról

Szeretem a jó könyveket és filmeket. Különösen azokat, amelyek életszerű helyzeteket tárnak elém, vagy egy, már bennem is felvetődő kérdést – következetesen – gondolnak tovább. Érdekel, hogy egy adott helyzetre hányféle feleletet lehet adni, milyen megoldás(oka)t lehet találni. Ha jó az alkotás, akkor belülről szembesülhetek a válaszok miértjével, a szereplőkben munkálkodó és a lélek mélyéből származó okok sokszínűségével. Mert a válaszok többnyire nagyon mélyről fakadnak. (Ismétlem: most jó könyvekről és igényes filmekről van szó. )

6 Minute