Nemrégiben kis autómmal és benne négy lány utassal tartottam a főváros felé, amikor a hátsó ülésről hirtelen megszólalt egyikőjük, hangjában kis büszkeséggel, kekeckedve:

– Képzeljétek, tegnap beszélgettem az öcsémmel, és mondta, hogy 54 lánnyal feküdt le eddig!

A bejelentést némi moraj követte, majd az anyósülésen elhelyezkedő lány felém fordult, s érdeklődve kérdezte:

– Te mint fiú mit szólsz ehhez? – hangjában őszinte kíváncsiság volt, de inkább abból a szempontból érdekelte a kérdés, hogy vajon én is ilyen tempóban falom-e a lányokat, mint az említett fiatalember, vagy azért ennyi “trófeát” nekem nem sikerült begyűjtenem. Gondolkodás nélkül, egyből válaszoltam a gyorsan érkező kérdésre:

– Hogy mit gondolok?  Azt, hogy ez a srác nem becsült meg 54 lányt, és tárgyként kezelte őket.  Néha egy az sokkal több, mint ötvennégy.

A nem várt választ hosszú perceknek tűnő csend követte, pedig igazság szerint nem volt az több, mint néhány másodperc, mégis kellemetlenül soknak tűnt. Majd megszólalt a lány, aki még alig egy perccel korábban hencegve mesélte öccsének “nagy teljesítményét”, ám ezúttal már hangja nem kekeckedő, sokkal inkább szomorú volt:

– Köszönöm, hogy ezt ki merted mondani,  remélem egyszer ő is rájön erre!

Forrás

Létrehozva 2016. augusztus 8.