Kemény parancs

Marczel Mihály nevelési könyvei

(részlet az előszóból)

Talán egyetlen tilalmat sem döngetett annyit és annyiszor az ember lázadó akarata, mint a két kőtábla VI. törvényét: a tiszta élet kemény parancsát. Pedig egy sem szolgálja oly fönséges-szépen az életet, mint az; nincs kívüle egy sem oly igazán komolyan életsorsot irányító, még meg sem született, eljövendő új életekről döntő, a földi és az örök boldogságot úgy elhatározó, szent isteni törvény.
Az írás mondja, s a tapasztalat igazolja, hogy a kemény parancs tisztelőit a földi életben sok öröm, s a túlvilágon az üdvösség koronázza; míg a kemény parancs lázadói osztályrésze itt is, ott is a szenvedés, az ostor. És mégis mennyien vannak mindig a lázadók!…
Ez a kis könyv a kemény parancs könyve. Isten gondolatát keresi az élet törvényében, és akarja a magyar fiúk lelkébe belopni, írói egy nagy pesti egyetemi kollégium elöljárói, válogatott ifjúságnak nevelői, akik nap-nap után sok imával, küzdelemmel, gonddal állnak őrt a magyar nemzet legnagyobb kincsei mellett. A könyvben nem írtuk alá az egyes cikkeket, csak betűkkel szignáltuk, mert nem az a fontos, hogy ki írta, hanem, hogy a lelke minden gondját, tudását, kincsét beleírta.
Az olvasó a könyvben a következő szignumokat találja: (M): dr. Marczell Mihály igazgató, (K): dr.Koszterszitz József, (KG): dr. Koudela Géza, (G): Gacs János, és (D): dr. Décsey Géza prefektusok.
Azzal a tudattal bocsátjuk útjára a könyvet, hogy értékeset, jót akartunk adni, és abban a reményben, hogy munkánkon Isten áldása pihen.
És ha olvasása egyetlen ifjú testvért rávezet majd a törvény útjára, és segít a boldog élet megépítésére, akkor a könyv elérte célját. Mert egyetlen tiszta ifjú lélek nagyobb kincs a nagy világ minden értékénél.

 

Létrehozva 2013. április 29.