Fölébredt a magyar katolikus sajtó

Örömmel látjuk, hogy mély szendergéséből fölébredt a magyar katolikus sajtó.

Alig több, mint három hónap elteltével már közölt is két katolikus választ a Református Egyház májusi zsinati ülésének azon határozatára, amelynek értelmében a katolikus szentmise kárhozatos bálványimádásnak minősül.

A témával foglalkoztunk itt és itt és itt és itt, s úgy tudom, Kellermayer Miklós professzor úr írását az Evangélikus Élet korábban már közölte. Tegnap, szeptember 3-án Barsi Balázs atyának a Katolikus Szemmel blog olvasói számára már ismert írásával együtt – egyébként hivatkozás nélkül – a professzor úr válaszát is újraközölte a Magyar Katolikus Püspöki konferencia honlapja és a Magyar Kurír.

Mindenesetre a két levél továbbra is magánvélemény, hivatalos állásfoglalást nem olvastunk a Magyar Katolikus Egyház részéről, holott az eucharisztia a katolikus és az ortodox keresztény hit központja, alapja és forrása. A római egyház dogmatikai kérdésekben soha nem kapkodott. A bölcs lassúság most is indokolt, hiszen ha Szabó István református püspök úr unszolására a magyar református zsinati atyafiak egy 450 éves kárhoztatást fontosnak tartottak felújítani, akkor bizony a Magyar Katolikus Egyház hivatalos fórumai is várhatnak még 450 esztendőt a válasszal.

Az írás itt olvasható.

Létrehozva 2012. szeptember 4.