A Szalézi Család gyöngyszemének nevezik. 14 éves korában kiugrott az ablakon, hogy megőrizze női méltóságát. Megbénult, és élete végéig ágyhoz volt szegezve. Éveken át minden nagypénteken átélte Jézus szenvedését. 1944-ben Alexandrina szalézi munkatárs lett. Imáit és szenvedésit a fiatalokért és a munkatársak életszentségéért ajánlotta fel.

Balasarban (Portugália) született 1904. március 30-án; április 2-án, Nagyszombaton keresztelték meg. Hitbéli neveléséről édesanyja és testvére Deolinda gondoskodott. Amikor 7 éves lett, Póvoa do Varzimba küldték egy ács családjába, hogy ott járhasson iskolába, mert Balasarban nem volt iskola. Itt lett elsőáldozó 1911-ben és következő évben Oporto püspöke meg is bérmálta.

18 hónappal később visszatért Balasarba édesanyjához és testvéréhez a “Calvario”-ba, ahol végül egész további életét eltöltötte.

Elkezdett dolgozni a földeken és megerősödött: együtt tartott a felnőttekkel a munkában és ugyanannyit keresett, mint ők. Élénk gyerek volt: kommunikatív, vidám természettel megáldva, akit nagyon szerettek a társai. 12 éves korában lebetegedett: komoly fertőzést kapott, mely a halál határára sodorta. Átvészelte a betegséget, de pszichikailag mindig is ennek az epizódnak a hatása alatt maradt.

14 éves korában döntő fordulat következett be az életében. Nagyombat volt, 1918. Testvére Deolinda nem volt otthon, amikor három férfi megkísérelt erőszakkal bejönni a szobába annak ellenére, hogy az ajtó be volt zárva. Alkexandrina, hogy megőrizze tisztaságát, melyet veszélyben érzett, kiugrott az ablakon 4 m magasról. A sérülések rémesek voltak, bár ez az első pillanatban még nem volt nyilvánvaló. Számtalan orvosi vizsgálat után teljesen biztos lett, hogy a következmények visszafordíthatatalanok – megbénult.

19 éves koráig még el tudta vonszolni magát a templomig, de a paralízis egyre rosszabbodott, a fájdalmak szinte elviselhetetlenek lettek, Alexandrina lassan elvesztette minden mozgási képességét és teljesen megbénult. 1925. április 14-én volt az a nap, amitől fogva Alexandrina élete további 30 évéig állandóan ágyhoz volt kötve.

1928-ig szüntelenül kérte az Úrtól – a Szűzanya közbenjárásával – a gyógyulás kegyelmét, megfogadva, hogy ha meggyógyul, misszionárius lesz.  De amikor felismerte, hogy a szenvedés a hivatása, azonnal elfogadta ezt. Mindig azt mondta: “A Szűzanya nagyobb kegyelemben részesített. Először elfogadtam, majd a teljesen belenyugodtam Isten akaratába és végül vágyakoztam a szenvedésre.”

Az első misztikus élményben abban az időszakban volt része, amikor életét nagyobb egységben kezdte élni a Oltáriszentségben jelenlevő Jézussal, a Legszentebb Szűz segítségével. Egyszer, amikor magányosnak érezte magát, így sóhajtott fel: “Jézus, te a tabernákulum foglya vagy, úgy, mint én az ágyam foglya a Te akaratod szerint. Legyünk társak a szenvedésben.” Ekkor kezdődött első missziója: olyan lenni, mint a tabernákulum lámpása. Éjszakái az egyik tabernákulumtól a másikisg tartó zarándoklatok voltak. Minden szentmisén felajánlotta magát a Mindenhatónak áldozatként a bűnösökért, együtt Jézussal, az Ő útmutatásai szerint.

A szenvedés szeretete úgy nőlt benne, ahogy egyre világosabban felismerte áldozati hivatását. Megesküdött, hogy egyre tökéletesebben fogja ezt tenni.

1938. október 3-tól 1942. március 24-ig 182 alkalommal élte át minden pénteken  a Passiót, Krisztus szenvedéseit. Alexandrina, túltéve magát a bénaságán, leszállt az ágyáról, mozdulatokkal és gesztusokkal jelezte az agonizáló fájdalmat, reprodukálva a Keresztút különböző eseményeit, három és fél órán keresztül.

“Szeretet, szenvedés, jóvátétel” volt a program, amit az Úr sugallt neki. 1934-től lelkivezetője (1941-ig), Marino Pinho jezsuita kérésére – Alexandrina leírt minden szót, amit Jézus mondott neki.

1936-ban, Jézus útmutatására, megkérte a Szentatyát P. Pinho által, hogy ajánlja fel a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének. 1941-ig ismételgette ezt a kérést, és a Szentszék három alkalommal érdeklődött a bragai püspöktől Alexandrina felől. 1942. októben 31-én XII. Pius felajánlotta a világot a Szűzanya Szeplőtelen Szívének egy Fatimába küldött üzenettel. Rómában megújította ezt ugyanez év december 8-án.

1942. március 27-től Alexandrina nem evett, csak az Eucharisztiát vette magához. 1943-ban 40 nap és 40 éjszaka az orvosok a Foce del Duro kórházban szigorúan ellenőrizték böjtölését.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. november 20.