A magyarság szentjei I.
Szent István és Szent Imre életének bemutatásával indul a Magyarság szentjei című dokumentumfilm-sorozat. Államalapító királyunk, Szent István rendkívüli diplomáciai és politikai képességei révén történelmünk egyik legnagyobb személyisége lett.
A magyar állam megszervezésével, mely által a magyar nép eggyé válását és fennmaradását biztosította, valamint Magyarország Máriának való felajánlásával népünk kiemelkedő alakjává vált. Szent Imre herceg, István király és Gizella királyné gyermeke, a magyar fiatalság példaképe, magában hordozta a szentség ismérveit.
Életének 24 éve során példamutató és a krisztusi mintát követő életet élt. Korai és váratlan halála az egész nemzetet szomorúságba döntötte. A legendák szerint szentsége jeleinek a pecsétei csak 30 nappal Imre herceg halála után nyittattak fel. Ekkor indultak el – Imre herceghez imádkozva – a csodatételek, valamint a csodálatos gyógyulások. Imre herceg a magyar keresztény szentek egyik legismertebb alakja.
Létrehozva 2012. augusztus 10.