Evangéliumi Mária Nővériség

Evangéliumi Mária Nővériség

Frissítve

Basilea Schlink nővér az alapítója annak a közösségnek, melynek egy ideig volt magyar ága, a Kelet-Cserhát fölött, Kutasó községben.

Kánaán (Darmstadt) ad otthont az Evangéliumi Mária-Nővériségnek, annak a nemzetközi és felekezetközi közösségnek, amelyet 1947-ben a Német Evangélikus Egyházon belül alapítottak meg.

“A boldogság keresése egyidős az emberiséggel. Bárcsak tudnánk, hogy ez mindenki számára elérhető! A boldogság azt jelenti, hogy ismerjük Isten szívét, Aki minket teremtett, és Aki csupán a legjobbat akarja számunkra. Ezt mi meg is tapasztaltuk, közösségünk a 2. világháború romjaiból jött létre. Mint Izráel fiai is a régi időkben, megismerhettük az Ő szívét, ahogyan a pusztaságon át az Ígéret Földjére vezetett bennünket, arra a kis földre a németországi Darmstadt mellett, amelyet Kánaánnak hívunk.

Az Atya Jóságának Kútja, amelyet fenn látunk, Kánaánban épült meg, mint Isten túlcsorduló atyai szeretetének jelképe. Az Atyaisten hét neve, mozaikból kirakva, díszíti a szökőkút szegélyét, hirdetve, hogy Ő az, ahogyan az Ő Igéje bizonyságot tesz Róla: irgalmas, kegyelmes, örök, a mindent legyőző szeretetben és hűségben bővelkedő (2. Mózes 34:6).”

A közösség honlapján számos további információ elolvasható magyar nyelven.

Megrendelőlap (2021 december) letöltése

Basilea nővér könyvei megrendelhetők itt.


 

Létrehozva 2023. december 11.