Interjú a Knipl házaspárral – Házas Hétvége Katolikus Közösség

Hogy látjátok? Mik az aktuális feladatok, amiket el kell végezni, hogy ez a küldetés tovább menjen, és más házaspárok is megkapják ezt az istenélményt, megújulást a házasságukban? Közösség vezetőként milyen nehézségekkel kell szembe néznetek, és milyen nehézségekkel kell szembenézniük a házaspároknak, családoknak?

Tóni: Szerintem nagyon érdekes időszakot élünk most. De előtte visszakanyarodnék a Covid előtti, a Covid alatti és a Covid utáni időszakra. A Covid előtt egy nagyon erős, személyes kapcsolatokon alapuló, nagyon rendszeres, jellemzően nagy létszámú közösségi összejövete-leken alapuló és működő közösségi élet volt. Mindenki eljött, megöleltük, megpusziltuk egymást.

Utána jött a Covid. Volt egy megriadás, egy visszazárkózás, és akkor egy csomó mindenről leszoktunk. Leszoktunk arról, hogy megpusziljuk, megöleljük egymást, és arról is, hogy el-menjünk az alkalmakra. Megszoktuk, hogy jó otthon kucorogni, nem kell mindenhova el-menni, meg lehet nézni tévén, mert úgy is be lehet kapcsolódni.

Most pedig egy olyan időszakban vagyunk, amikor úgy gondoltuk, hogy minden úgy fog menni, mint régen. De nem. Azt tapasztaljuk, hogy passzivitás van. Mindenki leült, mindenki nyugodtan van. Amikor tehát meghirdetünk valamilyen eseményt, akkor jönnek is, meg nem is, regisztrálnak is, meg nem is. Egy ilyen kis csend van.

Egyébként meg azt látom, hogy a kis közösségek, az öt-hat-tíz páros csoportok működnek, ragaszkodnak egymáshoz. Amikor vi-szont ki kell lépni ebből, és nagyobb közösségi eseményekre elmenni, akkor visszaesést látok. Van egy fék, nehezebben mozdulnak ki az emberek. Gondolkodtunk ezen, hogy nyilván a Covid alatt sok olyan kommunikációs formát bevezettünk, ami korábban nem volt, hogy az információk jól áramoljanak. Ez viszont azt eredményezte, hogy tulajdonképpen az információt akkor is megkapjuk, ha nem megyünk a rendezvényekre.

Ezt érzem pillanatnyilag a legnagyobb problémának. Hogyan tudnánk visszahozni, az egyéb-ként nagyon nagy élményt nyújtó közösségi megmozdulások varázsát, hogy az embereknek újra legyen kedve elmenni pl. egy országos lelki napra. Azt látjuk, hogy nagyon-nagyon óva-tos mindenki. Nyilván nagyon sok minden változik, és azt is látjuk, hogy mindenkinek egyre több a dolga, egyre jobban be van táblázva az ideje. Hónapokra, fél évre előre is alig találunk olyan időpontot, ami megfelelne mindenkinek, úgyhogy szerintem az most a kérdés, hogy miként tudjuk ezt a közösséget a kis csoportok szintjéről kiemelni, mert az egész lelkiség üzenetét átvinni csak a nagy találkozókon lehet. Egy kis csoport, ha működik, nagyon jó, rendben van, de azért töltekezni kell kívülről. Meg kell mutatni az irányt, a célokat, és folyamatosan emlékeztetni, frissíteni is kell, ami viszont csak úgy megy, ha hálózatba vannak kapcsolva.

Most sokan úgy gondolják, hogy elég, ha a Facebookról, meg innen-onnan leszedik a kis üze-neteket, cikkeket, ezért lehet, hogy öngólt lőttünk annak idején, amikor a Covid alatt ezeket bevezettük, hiszen ha „ki lennének éheztetve az információkra”, akkor talán eljönnének a nagyközösségi eseményekre. Ezt persze biztosan nem tudom, de az élet így hozta.

A másik, ami nagyon izgalmas kérdés, az az új generáció, és a generációs különbségek. Azok, akik 36 évvel ezelőtt Pécsre lehozták a házas hétvégét, már nagypapák, nagymamák, sokan meg már dédik. Nekik már nem a gyerekeik, hanem lassan már az unokáik jönnek házas hét-végére, akiknél már nem biztos, hogy működnek ugyanazok a kommunikációs technikák, vagy kommunikációs csatornák, amik nálunk voltak. És nyilván figyelnie kell a nagy közösség-nek, ill. nekünk, a közösség vezetőinek, hogy a mai fiatalok számára is vonzóvá tudjuk tenni a házas hétvégét.

És milyen ötletek vagy tervetek van erre vonatkozóan? Van-e valami elképzelésetek az újításra?
Tóni: Én úgy gondolom, hogy a házas hétvégés programokban kicsit lazítani kell a maxima-lizmusra törekedő hagyományon, hogy egy-egy hétvégébe mindent bele akarjunk sajtolni. Ezek jelenleg ugyanis nagyon szigorú, nagyon szabályos, nagyon ütemezett, hatalmas infor-mációmennyiséget átpasszírozó programok, ami nyilván nagyon jó, csak lehet, hogy a mai fiatalság ezt egy picit lazábban szeretné, és többet szeretne beszélgetni a jelenlévő többi résztvevővel, vagy az előadókkal. Valamilyen szinten tehát könnyedebbé kell tenni ezeket az élményeket, és nyilván nem arról van szó, hogy játszótérré kell alakítani a közösségi alkalmakat, de módszereiben el kellene mozdulni afelé, hogy kicsit több időt hagyjunk a személyes kapcsolatok kialakulására.

Ági: Egy gondolat erejéig visszatérnék az előző tartomány felelősökre. Józsa-Dénes Zsolt és Andi, Zsolt atyával, szintén egyfajta újításra törekedtek, aminek a lényege az lett volna, hogy valamilyen szinten a mai technikákat is be lehetne emelni, hogy interaktívabbá tegyük a cso-port találkozókat. De sajnos megszakadt ez a folyamat a Covid miatt, pedig fontos lenne a generáció váltás miatt. Érdemes tehát őket is megkérdezni, mert máshogy látják a világot és sok jó ötletük van.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. november 11.