A Ferenc pápa első önálló enciklikájának is tekinthető Laudato si’ (Áldott légy) – melynek magyar nyelvű fordítása a Szent István Társulat honlapjáról ingyenesen letölthető – több szempontból is jelentős dokumentum. A korábbi, Lumen fidei (A hit világossága) kezdetű enciklika szövegét ugyanis XVI. Benedek voltaképpen már előkészítette; ezért is nevezte azt Ferenc pápa – a legőszintébb nyíltsággal – „négykezes enciklikának”.

Jelen körlevél egyik legfontosabb újdonsága a témaválasztás: a környezetvédelem kérdésében ugyanis eddig nem született a Laudato si’-hez hasonló fajsúlyú pápai megnyilatkozás. Különlegességeként említhető, hogy a Szentatya a földön élő valamennyi embert megszólítja – az enciklika tehát nem kifejezetten a keresztényeknek, még csak nem is az istenhívőknek, hanem minden embernek szól. A címzés így nagyobb hangsúlyt ad mondanivalójának, hiszen a római pápa – a katolikus egyház látható fejeként – általában az egyház tagjainak (a püspököknek, papoknak, diakónusoknak, szerzeteseknek, világi hívőknek) címezi megnyilatkozásait, és csak ritkán tágítja a megszólítottak körét, vagyis sorol a címzettek közé minden jóakaratú embert.

A dokumentumra – 2015. júniusi vatikáni bemutatása óta – a nemzetközi sajtóorgánumok természet- vagy környezetvédelmi enciklikaként hivatkoznak, ez azonban nem tükrözi teljes mértékben a körlevél tartalmát és a Szentatya szándékát. Alcíme szerint ugyanis nem kizárólag a környezetvédelemről, hanem közös otthonunk gondozásáról szól. A pápa mindezzel arra kíván rávilágítani, hogy földünkön nem pusztán a természeti környezet vesz körül bennünket, hanem az emberi környezet is. Mivel minden élőlény ehhez a közös otthonhoz tartozik, egyszerre kell gondját viselnünk mindennek és mindenkinek! Ferenc pápa enciklikája abban is különleges, hogy átfogó, integrális ökológiára tesz javaslatot.

A természetet ugyanis csak úgy tudjuk megóvni, ha földi környezetünkhöz való viszonyainkon túlmenően az embertársainkhoz és Istenhez fűződő kapcsolatunkon is változtatunk. Az átfogó ökológia egészben gondolkodik, a földi élet összes dimenzióját figyelembe veszi. Nem véletlen, hogy a pápa enciklikájában tíz alkalommal is nyomatékosítja: „Minden összefügg mindennel.” És mivel minden mindennel összekapcsolódik, csak úgy lehetünk úrrá a környezeti válságon, ha az egész emberiség változtat az életfelfogásán és az életvitelén; vagyis az ökológiai megtérés erkölcsi-társadalmi megtérést feltételez.

A hat fejezetből, ezen belül 246 pontból álló pápai dokumentum nem könnyű olvasmány – az egyházi témájú szövegekhez szokott olvasók minden bizonnyal meglepődhetnek azon, milyen sok tudományos kifejezés, eszmefuttatás található benne. Az enciklika első fejezete helyzetleírást ad, a második felvázolja azt a látásmódot, amelyet a keresztény örömüzenet nyújt. A harmadik fejezet rávilágít a környezeti válság emberi gyökereire, a negyedikben a Szentatya átfogó ökológiára tett javaslatát találjuk. Az ötödik fejezet párbeszédet szorgalmaz a társadalmi élet szereplői között, az utolsó – vagyis a hatodik rész – a környezettudatos nevelésről és lelkiségről szól.

Az egyes részeken és pontokon belül számos gondolati egység kapcsolódik egymáshoz. Ferenc pápa – felhasználva az úgynevezett Riói nyilatkozat (1992) szakkifejezését – közös és megkülönböztetett felelősségről beszél. Ez azt jelenti, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk bolygónk, az egész emberiség jövőjéért, ám ez a felelősség mégis differenciált, egymástól különböző. Személy szerint mindenkinek, minden egyes szervezetnek, állami szervnek, vezetőnek, politikusnak, cégnek, vállalatnak, iskolának, oktatónak, szülőnek stb. keresnie kell, hogy mi a teendője, min kell változtatnia.

A Szentatya bizalommal fordul az emberek felé: bár tudja, hogy az emberiség letért a helyes útról, mégis hiszi, hogy képes ismét rátalálni. Ezért összefogásra és őszinte, nagylelkű párbeszédre hív bennünket. Miként Ferenc pápa személyisége, úgy ez az enciklika sem beletörődő, szomorú, kesergő, lemondó hangvételű. Épp ellenkezőleg: reményt, örömet és bátorítást nyújt a bolygón élő minden embernek.

A Magyar Kurír írása elolvasható itt.

Létrehozva 2016. február 27.