Megszabadulni a pornó bálványától
Előfordulhat, hogy ebben az időszakban, amikor sokan beszorulnak a lakásukba, még nagyobb kihívást jelent majd a pornó. Szeretnék ebben segítségetekre lenni. Bátran írjatok kérdéseket, igyekszem majd válaszolni akár a tisztasor.com-on, akár a következő hírlevelekben.
Na de nézzük a mai témát… Egyre világosabb számomra, hogy amikor pornóról beszélünk, gyakorlatilag bálványokról beszélünk.
Lehet, hogy most szeretnéd abbahagyni az olvasást, és talán azt mondod: “hagyjuk már ezt a vallásos szöveget! Mit segít az nekem, ha ókori emberekkel, meg a bálványaikkal hasonlítom össze magam?”
Igen, van a “bálvány” kifejezésnek egy elcsépelt hangzása és a régebben keresztények közhelyként gondolnak erre a szóra. Már csak azért is érdemes ránézni erre, mert az ószövetségben sorra azt olvassuk, hogy Isten népe paráználkodott a bálványokkal (pl. Ezekiel 23,37). Lehetetlen, hogy ennek ne lenne köze a pornóhoz, aminek hasonló ereje van ma, mint akkoriban a bálványoknak volt.
Érdemes lesz tehát megérteni a bálványok működésének elveit, az erejüket, mert ez segíthet megérteni saját magunk működését és látni a kivezető utat.
A bálvány szó szerint “képmás” a biblia eredeti szövegében. Isten képmása, vagy más szóval utánzata. Fölvetődik a kérdés, hogy miért készít az ember Istenről képmást? Azért, mert még az ókori ember is tudta, hogy Isten, vagy az istenek láthatatlan(-ok).
Szükség van egy képre, amely emlékeztet Istenre.
Az a csodálatos, hogy Isten adott nekünk egy képmást saját magáról. A másik embert.
Az ember az Isten képmása, így a férfi és nő házasságon belül való egyesülése szent esemény. Hordozza önmagában a végső – Istennel való – egyesülésnek előízét, ami majd az Isten és ember között történik meg. Hiszen végső soron erre vagyunk meghívva.
De mi történik akkor, ha ez az egyesülés a férfi és nő között nem valóságos, hanem a “belevetítés” szintjén zajlik, vagyis amikor a pornón keresztül éli meg ezt az ember? Hiszen ilyenkor vagy a nő, vagy a férfi szerepébe vetítjük bele magunkat.
Ilyenkor Isten képmásának képmásával egyesülünk.
A Biblia idejében idáig nem jutottak el az emberek, mivel nem volt ilyen csúcstechnológiájuk, mint nekünk. Azt viszont pontosan tudták, hogy milyen veszélyt rejtenek magukban a bálványok.
Nézzünk itt néhány párhuzamot:
Az Istent leképező bálvány hatásai:
- olyan érzetet ad, hogy én birtoklom Istent
- gyakorlatilag én irányítom a dolgokat, a bálvány csak követi azokat
- erkölcsi tartásomtól függetlenül jelen van
- ha baj van, vagy nem válaszol, lecserélhetem másik bálványra
A másik embert leképező pornó hatásai:
- olyan érzetet ad, bármikor elérhető számomra a “hárem”,
- én válogatom ki, hogy melyik test jön be nekem
- mindig engedelmesen elindul a videó, nem mondja, hogy most nincs kedve velem lenni.
- ha meguntam az egyiket, millió másikra válthatok
Talán lehetne még keresni más párhuzamokat is, de már ebből is érthető, hogy hasonlóképpen működünk mindkét esetben.
Istennel kapcsolatban:
- elfordulok Istentől, az ő szerető gondviselésétől
- emiatt az élet beteljesedésének reménye (hivatásom) leszűkül a mindennapi szükségek betöltésére
- az így beszűkült világomban már képtelen vagyok szeretettel fordulni afelé, ahová Isten indítana; egyre több harag gyűlik fel bennem Istennel szemben, aki ki akar emelni önzésemből
Az emberrel (házastárssal) kapcsolatban:
- elmenekülök attól a kihívástól, hogy bízzak az emberekkel való kapcsolatban
- a közös élet és öröm reménye leszűkül a kényszeresen ismételt kielégülésekre; esetleg elképzelhetetlennek tartok már egy valódi emberrel való mély kapcsolatot
- a másik ember egyre gyanúsabb lesz, a szégyen egyre inkább visszafordít önmagamba; egyre agresszívabb leszek
A bálványok tehát kegyetlenek és kíméletlenek, megfosztanak az élettől.
Ezért kapta meg az ószövetségi választott nép parancsként hogy a bálványokat mindenestül el kell pusztítani. Amikor ezt elmulasztották, rengeteg baj lett a következménye.
A régi embereknek az Istent leképező bálványokkal kellett megharcolniuk, nekünk ma az emberről alkotott bálványokkal, vagyis a pornóval kell tennünk ugyanezt.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy sebzett belső világunkban minden helyreáll, ha kiirtjuk a bálványokat. De amíg jelen vannak a bálványok (a pornó) a környezetedben, amíg eltűröd ezeket, addig jelen van a csábítás is a könnyebb megoldás után. És hidd el nekem, ha kezed ügyében van, nagy a valószínűsége, hogy ezt fogod választani.
A napokban olvastam az Anonim Alkoholisták könyvében, a 2. lépésnél: “ebben a betegségben az ember minden alkalommal ugyanazt teszi (iszik) és közben azt várja, hogy most másként lesz, most nem lesz részeg.” Nem igaz ez ránk is?
Kitaláltad már, hogy fogsz megszabadulni a bálványaidtól?
Ajánlok 3 alkalmazást, amelyek telepíthetők az okos eszközeidre és segítenek távol tartani a pornót. Ezeket komoly cégek gyártják, a hatékonyságuk garantált.
Androidra, IOS-ra és Windows-ra meg más rendszerekre:
Qustodio
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.qustodio.qustodioapp – teljesen ingyenes, angol. Deaktiválási védelemmel ellátva.
Androidra és IOS-ra
Eset Parental Control:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.eset.parental – ez havonta 500 Ft, magyar, deaktiválási védelemmel ellátva
Alkalmazás blokkoló, ha úgy döntesz, hogy inkább látni sem akarsz egyes alkalmazásokat.
Symantec App Lock:
VIP Access – Alkalmazások a Google Playen
A témához ajánljuk még:
10 módszer a pornó (és a COVID-19) elkerülésére, ha otthonról dolgozol
Tiszta sor – a pornó hazugság. Vedd fel a harcot (Antal atya honlapja)
Létrehozva 2020. április 1.