Ralph Martin a karizmatikus megújulás nagy öregjei közé tartozik. 1997-ben Magyarországon is járt, a Fire Team előadójaként. Alábbi írása az Egyház mai helyzetét tárja fel. A szerk.

Kedves zaklatott katolikusok,

Soha nem láttam ennyi „hétköznapi katolikust” – akik általában soha nem követik vagy hallgatják az egyházi híreket – zaklatottnak, mint amikor láttam őket, ahogy reagáltak a washingtoni nyugalmazott érsekről szóló nemrégi leleplezésekkel kapcsolatban.

A pápa azt kérte Theodore McCarrick bíborostól, hogy mondjon le a bíborosi kollégiumi tagságáról és elrendelte, hogy éljen visszavonultan, amíg nem tartanak egy kánonjogi tárgyalást, hogy ellenőrizzék a rá vonatkozó szexuális kicsapongások és zaklatási vádak érvényességét.

Miután az első bátor ember jelentkezett (vádjait a New York-i Egyházmegye Felülvizsgálati Testület vezetője hitelesnek találta), a példát egyre többen követték. A nyomasztó félelem papjaink között – a büntetés vagy marginalizálódás attól való félelme, ha jelentik a szexuális erkölcstelenséget paptársaik vagy vezetőik között – kezd szétoszlani. McCarrick bíboros jelenleg McCarrick érsekként ismert.

Annyira zavaró volt sok ember számára az a tény, hogy számos figyelmeztetés érkezett különböző egyházi vezetőkhöz arról, hogy [McCarrick] homoszexuális ragadozó volt, számos szeminaristát, papot és fiatal fiúkat is zaklatott sok éven át, de soha nem történt semmi, folyamatosan előléptették. Miután egy papokból és laikusokból álló küldöttség Rómába utazott, hogy tájékoztassák a Vatikánt a helyzetről, akkor is előléptették. Miután egy vezető domonkos pap levelet írt O’Malley bíborosnak, semmi sem történt. Miután két korábbi egyházmegyéjében is bírósági perben, anyagi kártérítéssel elítélték homoszexuális zaklatás miatt, még akkor is előléptették. Nem csak Ferenc pápa kulcsfontosságú tanácsadója lett, de ő tett javaslatot arra, hogy kit nevezzen ki püspöknek az Egyesült Államokban!

Egy fiatal, kétgyerekes katolikus anya, akik nyitott volt arra, hogy fia papnak jelentkezzen, azt mondta nekem, hogy komoly aggodalmai vannak amiatt, hogy mi lesz azzal a fiával, ha bejut a szemináriumba, tekintettel az eddig feltárt korrupcióra.

Egy másik azt mondta, hogy nem látja, hogy bárki csatlakozna a Katolikus Egyházhoz, ilyen rossz vezetés következtében. Siránkozott a nehézségek miatt, amit ez a helyzet okoz az evangelizációban.

Egy másik azt mondta, hogy egy kis, vidéki plébánián hét ember hagyta ott a plébániát, mert a szexuális bűnről sosem beszéltek, kizárólagos hangsúlyt kaptak a politikai kérdések. Most attól tart, hogy még több hívő hagyja el őket.

Egy másik azt mondta, hogy az egyetlen mód ennek megváltoztatására az, ha egyszerűen abbahagyják az országos adománygyűjtést a püspököknek, az egyházmegyéknek és a plébániáknak mindaddig, amíg nem olyan püspökök vezetik ezeket, akik hajlandók nevén nevezni a gyereket és ennek megfelelően cselekedni.  A mai napig számos „melegbarát” plébánia létezik még a „jó egyházmegyékben” is.  Azokat, akik homoszexuális kísértésben szenvednek, nem ösztönzik arra, hogy tiszta életet éljenek, nem kínálnak számukra hatékony korrekciót, hanem megerősítik őket szexuális aktivitásukban. Úgy tűnik, hogy sok püspök fél a helyi „homoszexuális lobbytól” és szemet huny ezek fölött.

Az elmúlt hétvégén a mise alatt a pap, aki prédikált, annyira ideges volt, amilyennek még soha nem láttam őt, a bontakozó botrány miatt. Az evangélium arról szólt, hogy a gyom és a búza együtt növekszik, de csak az ítélet napján fog elkülönülni. Nem volt világos, hogy a pap valójában mit mondott, de semmiképpen nem arra hívott bennünket, hogy „tegyük lehetővé a gyomlálást”. Különösen a pásztorok kötelesek figyelmeztetni a bűnöst, és eltávolítani a szolgálattól azokat, akik megtagadják az igazság hirdetését, és akik bátorítják a többieket, hogy a rosszat tegyék. Igen, mindig bűnösök leszünk, de ahogy Jézus mondta: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.”(Mt 18,6).

Valósággal elárasztottak bennünket a cikkek, melyeket nagy tiszteletnek örvendő katolikusok és papok írtak, akik azt mondták, hogy „ami sok, az sok”, meg kell állítanunk, hogy további álcázás történjen, a végére kell járni, hogy ki járul hozzá ezeknek az embernek az előléptetéséhez, és ki álcázza őket. Mi megtesszük.

2002-ben amerikai püspökök jóváhagytak egy „statutumot”, mely megpróbált reagálni a papi pedofília számos olyan, a napvilágra került esetére, és ahol észrevehetően felmentették saját magukat a „zéró tolerancia” politikája alól. Sok pap azt mondta nekem, hogy a püspökök a „busz alá” dobták el őket, mivel nem fogadták el saját politikájukat, hogy foglalkozzanak az erkölcstelen viselkedés iránti saját toleranciájuk leküzdésével, az álcázásokkal, melyek lehetővé tették a pedofília folytatását hosszú évekig, vagy egyes esetekben saját erkölcstelen viselkedésüket.

A 2002-es chartában a másik zavaró dolog az, hogy – annak ellenére, hogy nem hagyták figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez elsősorban homoszexuális botrány, hiszen az áldozatok többsége inkább kamaszfiú, mint ténylegesen gyermek – a püspökök úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak „az elefánttal a porcelánboltban.” Lehet, hogy azért, mert tudták, hogy egyes püspökök/bíborosok is érintettek, és nem akartak szembenézni a zavaros helyzettel, hogy rendberakják? A „homoszexuális lobby” (ahogy azt Benedek pápa nevezte) elismerése tagadásának lesz még következménye.

Nem csak a hatalmas homoszexuális probléma az egyház jelenlegi gondja, sajnos gyakori a heteroszexuális bűn és a pénzügyek hűtlen kezelése is sok helyen. Néhány országban a papok jelentős százalékban élnek együtt ágyasokkal, gyermeket nemzenek kiszolgáltatott nőknek, megbotránkoztatják a híveket, akik gyakran tudnak ezekről. Ez a helyzet Ugandában is, ahonnan nemrég tértem vissza, de sok más országban is. Ezekben a helyzetekben a papok „védelme” és az áldozatok – nők és gyermekeik – semmibe vétele igazságért kiált.

A püspökök a jogi perek és a sajtó ismételt nyomása miatt „új irányelvről” beszélnek, melyek a püspökökre vonatkoznának. Ahogy a Sacred Heart Seminary (Detroit, Michigan) egyik tanára mondta: „Nem elég világos az Evangélium, hogy az erkölcstelen magatartás elkendőzése önmagában gonosz? Miért van szükség új irányelvre, amikor Jézus és az apostolok tanítása annyira világos?” Az Ószövetség prófétái és Jézus szavai a hamis pásztorokkal szemben lehetnek-e világosabbak vagy elsöprőek? (lásd Jeremiás 23: 1-6, Máté 23, stb.)

McCarrick érsek esete lehet az „utolsó csepp a pohárban”. Lehet, hogy vezetőink bürokratikus, gondosan megfogalmazott, semmitmondó kijelentései után végre a bűnnel és a bűnbánattal foglalkoznak majd, nem pedig pusztán azokkal az irányelvekkel és folyamatokkal, melyekre jellemzően összpontosítanak. Lehet, hogy végül a szeminaristák és papok hosszú távú szexuális zaklatásának elkendőzése, ami soha nem akadályozta meg McCarrick érseknek a hierarchiában történő felemelkedését, annyira visszataszító lesz, hogy megtörténik a valódi bűnbánat?  Soha nem imádkoztam annyit a pápáért és a vezetőinkért, mint az elmúlt néhány évben, és mindannyiunknak folytatni kell ezt. Erről majd később.

Sajnos McCarrick érsek esete mindenképpen csak a „a jéghegy csúcsa”. A magas helyek erköcstelensége leleplezésének pusztító az összesített hatása. Néhány éve egy osztrák bíboros kénytelen volt lemondani homoszexuális tevékenysége miatt; nemrégiben Skócia egyik bíborosa mondott le szeminaristák és a papok szexuális zaklatása miatt; majd Guam érsekével foglalkoztak egy kánonjogi tárgyaláson Rómában, kiskorúak szexuális zaklatása miatt; most pedig chilei bíborosok állnak erős gyanú alatt (egyikük a pápai reformokat felügyelő bíborosi tanács tagja), mivel homoszexuális bántalmazást tussoltak el országukban. Valójában Chilében a teljes püspöki konferencia lemondott a pápa előtt, elismerve a bűnrészességet, hogy nem vették komolyan a jelentést egy püspök szexuális visszaéléséről, a pápa eddig többek lemondását elfogadta. A pápa először makacsul támogatta ezen püspök kinevezését és „álnokságnak” , „pletykának” nevezte  az áldozatok kérelmeit.

Mielőtt benyelnénk ezt, volt még egy hír arról, hogy egy érsek Ausztráliában börtönbüntetést kapott, mert szemet hunyt egy pap zaklatási ügye felett. Amikor ezt írom, a Pennsylvaniai Legfelsőbb Bíróság elrendelte egy nagy jelentés kiadatását, melyben több mint 300 „ragadozó pap” szerepel. Nyolcból hat egyházmegye érintett, ahol kiskorúak szexuális zaklatását jegyezték fel sok éven keresztül.

A rothadás széles és mély, évek múltak el a visszaélések leplezése nélkül (egyidejűleg vonakodtak, hogy valóban az Evangéliumot hirdessék és az embereket a hitre és a bűnbánatra szólítsák), végső hatásként milliók hite sérült.

Mennyire sokkoló és tragikus volt, ahogy tízezrek Dublin utcáin vadul ünnepelték, hogy most már törvényesen megölhetik a kisbabákat! !! Éppen akkor, amikor az ír püspököknek alapvető erkölcsi kérdésekben kellett megszólalniuk – az ő hitelességüket rombolta, amikor végre kiderült, hogy évtizedek óta elkendőzték a visszaéléseket.

A sátán valóban olyan, mint az a vadkan, melyről a Szentírás beszél, mert elpusztította az Úr szőlejét (Zsolt80 12-13). A korrupció, az ostobaság és a gyávaság tág és mély, hatásuk pusztító, milliók örök üdvére és a nemzetek sorsára.

Legutóbb a hondurasi Maradiaga bíboros segédpüspöke mondott le homoszexuális és pénzügyi ügyek miatt. Negyven szeminarista az egyházmegyéjéből olyan levelet tett közzé, melyben kérik, hogy számolja fel a homoszexuális hálózatot a szemináriumban. Ez a bíboros Ferenc pápa fő tanácsadója, a „Kilencek Tanácsának” vezetője, akik szorosan együttműködnek a pápával a római reform megvalósításában, és akit Ferenc pápa lehetséges utódjaként említenek.

A folyamatos pénzügyi és szexuális botrányok azt sugallják, hogy nem halad a reform. Nemrégiben egy olasz férfi prostituált publikálta hatvan papnak a nevét és fényképét, akik gyakran vették igénybe szolgáltatásait – szinte semmi reakció nem érkezett a pásztorok részéről. A homoszexuális orgiát a Vatikán bíborosának lakásán, melyet annak titkára használt, a vatikáni sajtóhivatal „nem kommentálta”. Aztán hallottunk egy monsignorról a pápai nuncius washingtoni irodájából, aki hirtelen elhagyja az országot, a Vatikánban bíróság elé állítja gyermekpornográfia miatt, öt év börtönbüntetést kapott.

Nem terveztem, hogy kitárgyalom ezt az egész helyzetet, de kipattant ezen a nyáron, amikor a szemináriumi osztályom harminc papja beszélni akart Ferenc pápa vezetéséről és a McCarrick botrányról. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy Ferenc pápa mondott és tett csodálatos dolgokat (magam is tanítom az apostoli exhortációt, az Evangélium örömét az egyik osztályomban), de szintén mondott és tett zavaró dolgokat, melyek a zűrzavar növekedését és viszályt okoztak az Egyházon belül.

Hogyan tudnak német és lengyel püspökök ellentétes értelmű választ adni arra a kérdésre, hogy elvált és újrajházasodott házaspárok részesülhetnek-e szentáldozásban anélkül, hogy a házasságot érvénytelenítették volna? Hogyan képes az Egyház továbbra is egyhangú választ adni a mai kultúrára? Nem tud. És hogyan tudnak az egyházi illetékesek a „szabálytalan kapcsolatok” pozitív értékeiről beszélni, amikor az átlag katolikus eljut oda, hogy nem kell hinni Jézus szavaiban, mely szerint a bűnösök, a házasságtörők és a homoszexualitást gyakorló személyek nem lépnek be Isten királyságába, hacsak nem tartanak bűnbánatot?

Hány ember gondolja még úgy, hogy valóban létezik a pokol, és ha nem tartunk bűnbánatot az ilyen súlyos bűnök miatt, mielőtt meghalunk, akkor oda fogunk jutni? Hallottuk-e valaha vezető egyháziaktól, akár Rómában, az elmúlt években, hogy a házasságtörés, a paráznaság és a homoszexuális kapcsolat nemcsak „szabálytalan”, hanem súlyos bűn is?

A lopódzó „univerzalizmus” (az a hiedelem, hogy gyakorlatilag mindenki megmenekül) vajon annyira aláássa a szent istenfélelmet és a hitet az Ő világos szavaiban, melyeket hűségesen tovább adtak az évszázadok alatt és a Katolikus Egyház katekizmusában érintetlenül megtalálhatók, hogy az emberek „megértővé” válnak a súlyos bűnben maradással kapcsolatban, nem félnek Istentől vagy a pokoltól? A valótlan együttérzés és az Isten irgalmát feltételezés helyettesíti-e az igaz szeretetet, amely az igazságon alapul, az egyetlen helyes választ Isten irgalmasságára és a bűnbánatra?

És mit gondoljunk arról a tényről, hogy a pápai tanácsadók közül sokaknak az igazsághoz való hűsége megkérdőjelezhető? Hogyan bízhatunk Maradiaga bíborosban, aki a bíborosi tanács vezetője, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak (tagadja ezeket); egy aktív homoszexuálist választott segédpüspökének; lehetővé tette, hogy homoszexuális hálózat jöjjön létre a szemináriumában; elutasította, mint megalapozatlan pletykát, amikor hozzá fordultak, hogy hozza helyre a károkat?

Hogyan bízhatunk a pápa legfőbb teológiai tanácsadójában, egy argentin teológusban, kinek legismertebb könyve „A csók művészete”, vagy a pápa olasz teológiai tanácsadójában, kinek az egyházi oktatásban a szexualitás a területe, és aki megpróbált beszúrni szövegeket a család szinódusba, melyek a dokumentumot engedékeny irányba terelték?

Hogyan bízhatunk a házasság és család érdekében létrehozott II. János Pál Teológiai Intézet nemrégiben kinevezett vezetőjében, egy érsekben, aki korábbi olaszországi egyházmegyéjében egy homoszexuális művésznek adott megbízást, hogy egykori székesegyházában homo-erotikus témájú falfestményeket készítsen, köztük az érsek portréját, kétértelmű pózban?

Egy istenfélő asszony tegnap megkérdezte tőlem, hogy rendben van-e, ha ő ideges amiatt, ami történik az egyházban. Szomorúan azt mondtam igen, persze hogy rendben van. Hogyan tudjuk passzívan elviselni az ilyen széles és mély korrupciót? Helyes, ha ismertetjük álláspontunkat. Helyes és szükséges. De még inkább szükséges imádkozni és áldozatokat hozni az Egyházért és a vezetőkért ezekben az időkben. Imádkozni szükséges, hogy a valódi bűnbánatban gyökerező igazi reform és a hit összes igazságának ölelése jöjjön elő ebből a szörnyű helyzetből, és hogy az Egyház, mélyebben megtisztulva és megalázva, felragyogtassa Krisztus arcának sugárzását. De hosszú az út eljuttni innen odáig. Súlyosan károsodott az Egyház hitelessége, és még többen elhagyják azt. Súlyos károkat okoztak a nyáj nagy részének, amit helyre kell hozni; ehhez nyilvános megbánásra van szükség. Ahogy XVI. Benedek pápa írta fiatal pap korában, az Egyháznak kisebbnek és még tisztábbnak kell lennie, mielőtt ismét a világ világosságává válhat. Az Egyház radikális megtisztuláson megy keresztül Isten büntető keze alatt, de már láthatjuk, hogy a világ minden táján megjelenik a buzgó megújulás nyoma, ami valóban az érkező remény és a megújulás jele.

Mi mit tehetünk, amikor folytatjuk az imát a pápáért és a vezetőkért, hogy Isten adjon nekik bölcsességet és bátorságot a rothadás gyökérkezeléséhez, és elhozni a szentség igazi megújítását és az evangelizációt az Egyháznak?

Meg kell próbálnunk élni mindennapi életünket, minden nap oly módon, ami Istennek kedves, szeretve Őt és szeretve szomszédunkat, beleértve a szomszédot saját családjainkban. Meg kell vizsgálni saját magunkat, nehogy elessünk.

Emlékeznünk kell arra, hogy bár földi edényekben van ez a kincs (egyes fordítások szerint „repedt edényekben”), a kincs nem kevesebb, mint maga a kincs. Ne öntsük ki a babát a fürdővízzel! A kis Jézus a kincs, és Ő jelen van, mint mindig, és mindig készen áll fogadni azokat, akik hozzá érkeznek. És a mise! Minden nap készen áll arra, hogy ilyen különleges módon jöjjön el hozzánk. Menjünk még gyakrabban napi szentmisére, hogy felajánljuk Jézus halálának és feltámadásának áldozatát az Atya Istenhez, a Szentlélek erejével, a lelkek megváltása és az egyház megtisztulása érdekében.

Emlékeznünk kell arra, hogy a Katolikus Egyházat valójában Krisztus alapította, és minden probléma ellenére benne van a megváltás eszközeinek teljessége. Hová mehetnénk máshova? Sehova. Ez valóban Anyánk és otthonunk, és szüksége van a mi szeretetünkre, imáinkra és a szentség útján való kitartásunkra jobban, mint valaha.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy sok igazán szent és elkötelezett püspök és pap is van, és imádkozni kell értük és támogatni őket. Szükségük van erre és megérdemlik a támogatásunkat.

Emlékeznünk kell arra, hogy nem először sújtja az Egyházat ilyen súlyos probléma. A XIV. században Sienai Szent Katalin gyászolt a pápai udvarból érkező „bűn bűze” miatt, és megjövendölte, hogy még a démonok is felháborodnak azon a homoszexuális tevékenységen, melyekkel a papokat megkísértették és feletteseik pedig elkendőzték azokat. (Lásd Sienai Katalin: Párbeszéd, 124-125. fejezeteit.)

Ez nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan vennünk és mindent megtennünk válaszként a súlyos botrányra a mi időnkben. És emlékeznünk kell arra, hogy mindez Isten gondviselése alatt történik, és van terve arra, hogy jó dolgot hozzon ki ebből. A Mária jelenések próféciái ugyanezt erősítették Akitában (Japán). Jézus még mindig az Úr, és a jelenlegi súlyos problémákat arra fogja felhasználni, hogy jót hozzon létre.

Végül kezdem látni, hogy az Úr miért nyűgözött le engem az elmúlt évben, hogy sürgősen szenteljek figyelmet fatimai Miasszonyunk kéréseinek. Valóban, ahogy Mária mondta: „Imádkozzatok, imádkozzatok nagyon sokat, és ajánljunk áldozatot a bűnösökért; mert sok lélek a pokolba kerül, mert nincs, aki áldozatot ajánlana és imádkozna értük.” Továbbra is imádkozzunk és ajánljunk áldozatot a bűnösök megtéréséért és a bűnért való engesztelésül imádkozzuk naponta a rózsafüzért, ahogyan Mária kérte, a világ békéjéért és az egyház valódi megújulásáért.

Krisztusban testvére

Ralph Martin
elnök
Renewal Ministries

Utóirat: Kérjük, ossza meg ezt a levelet a családjával, barátaival és a plébánia tagjaival, ha úgy gondolja, hogy ez hasznos lenne.

Az eredeti cikk angol nyelven itt található.

Létrehozva 2018. október 8.