Gyakorolni a szelídséget

A harag ellen is az ellentétes erénnyel kell küzdeni: a türelemmel és annak elutasításával, hogy tápláljuk magunkban a neheztelést, a szelídség. Hogy szelíddé váljunk, megpróbálhatjuk megállítani a harag fölfele törő útját, megakadályozva ezzel, hogy a gondolatról átmenjen szóba, a szóból tettbe. Egy Sivatagi Egyházatya javasolja: „Ha lehet meg kell akadályozni, hogy a harag elérje a szívünket. Ha azonban már ott van, úgy kell tennünk, hogy ne látszódjék az arcunkon. Ha már oda is fölment, akkor őrizzük a nyelvünket tőle. Ha már az ajkunkon van, akkor akadáIyozzuk meg, hogy tettekbe váltson és a lehető leghamarabb vessük ki a szívünkből.”

Mint az alázat sem az, ugyanígy a szelídség sem szomorú dolog. Ráadásul biztosítva vagyunk arról, hogy egyedül a szelídség éri el azt, amit a harag dühösen keres és sohasem talál meg: „boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” (Mt 5,4). A 37-es Zsoltár ennek a boldogságnak mintegy hosszú kommentárja. Érdemes gyakran elmélkedni: „Ne haragudj azokra, akik rosszat tesznek, ne irigyeld a gonosztevőket…

Gyakorolni az alázatot

Először is néhány Bibliai példa: Mózes – „Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.” (Szám 12,3), vagy Dávid -”Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen.” (Zsolt 131,1). És maga Jézus: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,29) Jézus egyesíti az alázatosságot és a szelídséget. Valóban az alázatos emberek szelídek is. „Azok a haragok, mérgelődések és keserűségek, amelyeket az ember önmagával szemben tapasztal, mondja Szalézi Szent Ferenc, a gőg felé hajlanak, és saját magunk (helytelen) szeretete áll a hátterében, amely megzavarodik és háborog, mikor szembe kell nézzen azzal, hogy nem tökéletes”.

Hogyan is felel Jézus a farizeusoknak, mikor eléje hozzák a házasságtörésen ért asszonyt? (Jn 8, 1-11). A Olaszországban, a Salerni katedrális egylk freskója úgy ábrázolja Jézust, amint letérdel és csendben a homokba ír, míg a törvénytudók föléje hajolnak, magabiztosan abban, hogy eljárásuk jogos. A vádlók annyira közel állnak Jézushoz is, hogy az ő alázatos gesztusa hasonlít a lábmosáshoz, mintha ezzel Jézus hatástalanítaná és eltávolítaná az ő agresszivitásukat.      

Ne idealizáljunk

A másik idealizálása növeli a haragunkat. Mindez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. „Hosszan haragudtam a főnökömre, mert elvártam tőle, hogy minden vágyamat értse meg, legyen mindig jókedvű, mindig kész arra, hogy meghallgasson. Egyszóval, mivel ő volt a főnököm, tökéletesnek kellett lennie”, vallja egy beosztott. Hasonlóképpen a házastársi életben, ahol gyakran tudat alatt azt várja az ember a másiktól, hogy legyen tökéletes, és mindenben töltse be őt. És mit mondjunk a papok vagy a szerzetesek iránti elvárásról?

Az eszményítéssel való szakítás (dezidealizáciő) azt jelenti, hogy engedményeket teszünk. „Sok fiatal felnőtt, jegyzi megy a bencés szerzetes Anselm Grün, nem tudja meglátogatni a szüleit, mert amint megérkezik, veszekedés van. Minden kívánságukra, amit megfogalmaznak, a felnőtt gyerekek úgy érzik, mintha újra rájuk akarnák tenni a kezüket. Úgy érzik, még mindig gyerekeknek kezelik őket és erős szemrehányásokkal védekeznek. Úgy gondolják, hogy a szabadságuk nevében cselekszenek így. Végső soron azonban, ha valóban szabadok lennének szüleik befolyásától, néha képesek lennének engedményeket tenni.” Azonban legyünk világosak, a kompromisszumok elfogadása nem jelenti azt, hogy toleráljuk a megalkuvást.

Lemondani a perfekcionizmusról

Mennyi harag születik tönkrement tervekből – amelyeket úgy érzünk, hogy igazságtalanság, hogy nem sikerültek – pedig nem volt más az egész, mint illúzió a képességeinket, munkánkat, házastársunkat, vagy barátságainkat illetően.

Nem tudunk kilépni a harag vízkerekéből csak akkor, ha lemondunk a magunkról alkotott gőgös képünkről, ahogy Denis Vasse pszichológus megállapítja. Le kell mondanunk a saját magunkról alkotott ideálról, arról az akaratunkról, hogy uraljunk minden indulatunkat, arról, hogy elutasítsunk minden kalandot és minden különbözőséget.

Ne fogyasszunk mértéktelenül izgatottságot keltő szereket

A haragnak van egy nem is csekély szomatikus (testünket érintő) háttere is. A haragvók fölhalmoznak magukban egy csomó testi feszültséget is, amelyet rendszeresen ki kell adniuk magukból, többek között a sportban. Fontos, hogy a testünkkel takarékosan és kíméletesen bánjunk elég pihenéssel, józan mértékletességgel (sok harag kitör, vagy súlyosbodik a kávé és az alkohol folytán…), csenddel (a lárma is agresszívá tehet). Használjuk ki a nyugalmas pillanatokat. Miként Szalézi Szent Ferenc javasolja, tegyünk félre nagy szelídség-tartalékot azáItal, hogy beszédünkben és cselekedeteinkben jóságosak vagyunk.

Lépjünk rá a megbocsátás útjára

Mindaz, amit eddig mondtunk, nem törli el az igazságtalanságot és önmagában nem nyugtatja meg a bosszúálló haragot, amelyet az igazságtalanság kelt bennünk. „hogyan is bocsássam meg? Amit tett az alól nem lehet fölmenteni csak úgy?” Valóban, ami alól föl lehet valakit menteni, azt nem kell megbocsátani. A megbocsátás az önmagától megbocsáthatatlannal kezdődik.

A megbocsátás elutasítása lerombolja a személy belső egységét, a másikkal és Istennel való közösségét. Ugyanakkor néhány éretlen, felszínes, vagy erőltetett megbocsátásnak ugyan ez a

romboló következménye lehet. A kiengesztelődés gyakran fokozatosan megtett lépések gyümölcse.

12 lépcső, mely a valódi megbocsátáshoz vezet

A Quebec-i pszichológus pap, Jean Monbourquette a megbocsátás lelki-pszichikai folyamatában 72 lépcsőfokot különböztet meg. Nem tévedhetetlen receptről van sző, hanem egy belső zarándokút jelzőfényeiről.

1. Elhatározni, hogy nem állunk bosszút és felhagyunk az olyan cselekedetekkel, amelyek bántóak.

2. Beismerjük a sebünket és belső nyomorúságunkat.

3. Valakivel megosztjuk a sebüket.

4. JóI beazonosítjuk a veszteségünket, hogy valóban megsirathassuk.

5. Elfogadjuk a haragunkat és a bosszúvágyunkat.

6. Megbocsátunk magunknak.

7.Elkezdünk megérteni a személyt, aki megbántott.

8. Megtaláljuk életiinkben a sebünknek az értelmét.

9. Tudatosítjuk, hogy méltók vagyunk a megbocsátásra és már megkaptuk a kegyelmet.

10. Elhagyjuk azt a bősz törekvésünket, hogy meg akarunk bocsátani.

11. Megnyílunk a megbocsátás kegyelmére.
l2.Elhatározzuk, hogy véget vettünk a kapcsolatnak, vagy megújítjuk azt.

Segítségetkérünk

A dührohamaink akaratunk ellenére előtörnek,túIzottak, gyakoriak és tartósak? A kiváltó ok jelenléte (házastárs, elöljáró, gyermek stb.) csak állandó előidézője: biztosak lehetünk abban, hogy egy régi, gyermekkori traumát ébresztenek bennünk ftil, és lehetőséget arra, hogy újra éljük a múltat. Ebben az esetben nem elég pllsztán az akaratank ahhoz, hogy elhagyjuk a haragunkat.

A félelemből fakadó harag

Yolande-ot fölhúzza, ha egy vacsorán valaki hidegen, mereven van jelen: Miért nem lehet kicsit kedvesebbnek, szeretettel telibbnek lenni? Hiszen semmibe sem kerül egy kicsit mosolyogni! Yolande egyre érzékenyebb. Hónapról hónapra minden jobban idegesíti. Ha észrevétetik vele, csak a városi élet nehézségeire, a munka stresszes voltára, és a gyermekek nevelésének nehézségére hivatkozik… Míg nem egy napon észreveszi, hogy az utcán egy édesapa odanyújtja a kezét a kislányának. Abban a pillanatban nagyon mély szomorúság keletkezik benne: „Az én apukám sohasem adta nekem a kezét”. Mély frusztráció és kontrollálhatatlan harag tör föl benne. Rájön, hogy nem a másik nem szeretettel teli, hanem ő nem érzi magát szeretve. Az ő elutasítottság érzése a múltból való: „amikor féltem, senki nem volt, akinek megfoghattam volna a kezét”. Megérti, hogy a haragja a félelméből fakad, és hogy ez a félelem az édesapja hiányához kötődik, aki nem volt eléggé jelen, hogy biztonságot adjon neki a külső, idegen világgal szemben. Ez a tudatosítás értékes, de még nem elegendő. Yolande elkezdett egy reedukálódást, egy lelki vezető segítségével és igyekszik gyógyító cselekedeteket végrehajtani. Amikor kedve volna egy savanyú képű, morcos személyre morogni, bosszúságát előre hatástalanítja mosolygós előzékenységgel.

Elmélkedni a kereszt titkán

Nincs igazságtalanabb per, mint az, amelyik a Messiást ítélte el. Ennek ellenére Jézus nem esik a harag csapdájába, amely messze jogos lett volna a részéről, hanem szabadon azt választja, hogy minden bosszúról lemond: „tedd vissza hüvelyébe kardodat” parancsolja Péternek. „Azt gondolod, nem tudnám segítségül hívni Atyámat, aki tizenkét légió angyalt küldene nekem?” (Mt 26,53). Ezen túl, a megbocsátásért könyörög Atyjához: „Atyám, bocsáss meg nekik…” (Lk 23,34). Emberségében nem Jézus a megbocsátás forrása. Miként az alázat, a szelídség is isteni erény. A kereszt lábánál, fölfedezve, hogy az Atya tekintetében már rég megbocsátottak neki, a haragos ember megtalálja a példát és az erőt ahhoz, hogy lefegyverezzen minden erőszakot és maga is megbocsásson. Sajnos nagyon sokszor, tudtunk nélkül is a könyörtelen adós szolgát játsszuk (Mt 18,23-35).

De, azért, hogy a szelídséget ne keverjük össze a puhasággal, Jézus többször is hatalommal és erővel beszélt a Passiója alatt. Mikor azt mondta nekik Jézus, „én vagyok”, meghátráltak és a földre estek (Jn 18,6). Ha a keresztút első részét elmélkedjük, jobban észrevesszük, hogy minden méltánytalan ítélkezésünkkel, elbizakodott kritikánkkal, melyek a rosszul időzített haragot táplálják bennünk, mennyire hozzájárulunk mi is Jézus elítéléséhez, aki az egyedüli Igaz.

Ha föl merjük emelni tekintetünket a keresztre feszített Jézusra, minden aggályosságunk és belül mardosó bűntudatunk meggyógyul: Isten nemde megőrzi a reményt, még a legkönyörtelenebb gonosztevővel kapcsolatban is.

„Egy ember sem teljesen rossz”

Dr. Bloch, Wien (még Linzben a század elején, egy szegényes házban, az anyja mellett, ott volt egy maga alá került kamaszfiú…) Isten nem engedte meg, hogy minden ember velejéig rossz legyen.

Konklúzió

Sempé képregényénekrajza: egy ember, aki a sivatagban megy és Istenhez imádkozik: „Istenem én minden embernek megbocsátottam, aki csak megbántott: nézd itt van „nálam a lista”.

A legjobb ellenszer: jóindulat és szelídség. Ef 4,26-32 „Ne nyugodjék le a nap haragotok fölött…”

(folyt.)

Létrehozva 2023. február 11.