Amikor kicsi voltam, mindig úgy gondoltam, hogy sok mindent megvonnak tőlem. Például soha nem mentünk Fast-Food-étterembe. Apám vonakodott – a mi véleményünk szerint csökönyösen és makacsul – bármit is megenni, amit ő „nem igazi ételnek” tekintett. Így mindig családi körben étkeztünk, saját magunk által főzött ételt ettünk, előételként levest vagy salátát fogyasztottunk.

Nos, nemrégiben egy olasz teológus olyan teóriákkal, melyek meglepő módon hasonlítanak az apáméhoz, vitát váltott ki. A McDonald’s és más Fast-Food-láncok európai előretörésére Massimo Salami, a Pisa-i Teológia Interdiözese Centrumának professzora „Zu Tisch mit den Religionen” (Asztalhoz a vallásokkal) című könyvében a Fast-Food forradalmat keményen elítélő véleménnyel válaszolt.

„A Fast-Food tökéletesen ignorálja az étkezés szakrális dimenzióját”

– jelentette ki Salami múlt januárban könyvének bemutatásával kapcsolatban az Avvenire című katolikus napilapban.

„Az emberek, hogy azonnal tovább siethessenek és más dolgokat csinálhassanak, a McDonald’s-nál rohanó tempóban csillapítják éhségüket”, panaszolta. És, hogy még több olajat öntsön a tűzre, makacsul kitartott állítása mellett, hogy

„ilyen körülmények között hiányzik az étkezés kommunikatív és közösségi aspektusa. A Fast-Food nem katolikus. A Fast-Food protestáns”.

Boldog vagyok, hogy ezt egy katolikus teológus mondta. Isten mentsen attól, hogy egy tradicionalista merte volna megtenni, amit Salami professzor tett, hogy a Fast-Food-ot „protestánsnak, sőt akár ateistának” nevezte.     

A professzor gondolatmenetét nem nehéz követni, hiszen az az ember, aki egyedül eszik, természetszerűleg nem törődik másokkal. Ez egyenlő azzal a „privát véleményhez”, ahogy a protestánsok a Szentírást magyarázzák, hiszen szerintük mindenki „maga veheti magához a szellemi étket” mások segítsége nélkül. A Fast-Food fogyasztása, így érvelt a professzor, pontosan az ellentéte a szentáldozásnak, ahol az Úr Testét vesszük; ezért a katolikusoknak el kellene utasítaniuk.

Összefoglalva: a gyors és magányos evés Fast-Food mentalítása jobban illik „az ember és Isten közötti individuális kapcsolat lutheránus mentalításához”.

Természetesen egy ilyen merész vád kiváltotta a Fast-Food éttermek, mint például a McDonald’s haragját, mely odáig ment, hogy sajtónyilatkozatot tett közre, hogy termékeinek minden világvallással való összeegyeztethetőségét megvédje. A professzor ítéletének nem-ökumenikus hangja ezenfelül Róma lutheránus lelkészének válaszát is kihívta, aki sietett Luther tévtanítását ezúttal is megvédelmezni.

Sőt, még egy pápai teológus is beleavatkozott a vitába. Bár P. Georges Cottier OP nem akart odáig menni, hogy a hamburgert protestánsnak vagy akár nem-keresztényinek nevezze, de azt elismerte, hogy

„civilizációnknak jobban át kellene ezt a problémát gondolnia. Ezt teszi az Egyház. Az étkezésnek keresztény oldalról mélyebb jelentősége van, miként ezt a Bibliában is megtaláljuk, ahol például ünnepi- és böjti időszakokról esik szó”.

Cottier állásfoglalásából egy aspektust nem szabad szem elől tévesztenünk. A Fast-Food-üzletláncok elleni támadásában ugyanazt a vonalat követi, mint amelyet a Vatikántól a kapitalizmus ellen manapság megszoktunk, hiszen a McDonald’s sok szempontból a kapitalizmust szimbolizálja. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Vatikán eme véleményével én nem értek egyet. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Cottier a katolikus módon való étkezés fontos problémájának tárgyalásakor jó érvet hoz fel. Aki kissé utánagondol ennek a témának, az a Fast-Food forradalom keresztény civilizációra való romboló hatásával kapcsolatban több végkövetkeztetésre is el fog jutni.

Hány és hány család vagy egyedülálló személy rendel Fast-Food ételt otthonába, csak azért, hogy azt a televízió előtt falhassa fel? Ez halálos ítélet a vendégség, a beszélgetés, az asztali jóillem és a családi élet számára. A közös családi étkezésnek az udvariasság egyik gyakorlati megnyilvánulásának kellene lennie, ahol teljesen elképzelhetetlen, ha nem mindenki a feltálalt ételt fogyasztja. Ilyenkor nincsenek extra rendelések, melyekkel a pillanatnyi hangulatot kell kielégíteni. „Egy Cheeseburger-t kérek frittel…, nem, a hagymaszeleteket vegye le róla.” – „ Én inkább kínait szeretnék enni.”

Ismerek olyan családokat, ahol a családtagok három különböző küldőszolgálatnál rendelnek, hogy mindenki azt kaphassa vacsorára, amire aznap éppen gusztusa támadt.

Az összehordott körítésekből mindenki kiválogathatja a neki tetszőt, csakúgy, mint ahogy a protestáns denominációnál is mindenki szabadon megválaszthatja saját Biblia-interpretációját. Itt is, ott is minden a személyes ízléstől függ.

A Fast-Food-étkezések fiatalok olyan generációját termelik ki, akik egyszerűen nem tudják, hogyan kell enni, vagy hogyan kell a keresztény kultúrában az étkezés jelentőségét értelmezni. A táplálkozás Fast-Food módja azokat a tendenciákat serkenti, melyek szabályosan a vadak életstílusát támogatják. A terítékek eltűnnek. A porcelánokat és a vizespoharakat – nem is említve a valódi borospoharakat – papírtányérokkal és plasztikpoharakkal helyettesítik. Felnőttek és gyerekek, egyformán kézzel esznek, nem az evőeszközökkel. Már nem lehet nyugodtan az egyes fogások ízét élvezni, melyeket a megfelelő borral tálalnak – Chablis a tengeri halhoz, burgundi a húshoz, édes sauterne a desszerthez. Elértük azt a pontot, mikor az ember már bármit, bármely időben, bármely módon minden mellett megeszik.

Még a beduin sivatagi nomádok között is több ceremóniát találunk, mint egy olyan családnál, mely tipikus Fast-Food-étkezésen vesz részt.

Az első, ami az amerikai turistákat Párizsban meglepi az az, hogy bár a franciák oly sokat esznek (négy-öt fogásos étkezések) és minden nap bort isznak, mégis soványak maradnak. A válasz nagyon egyszerű. A franciák táplálkozási szokásai egészségesek. Egy nap háromszor étkeznek. Az étkezések között nem nassolnak. Hihetetlenül sok friss ételt esznek, különösen gyümölcsöt és zöldséget. A tipikus étkezést nyugodtan költik el – a keresztény civilizáció ama szokásainak maradványa szerint, mely őket egykor oly naggyá tette.

A Fast-Food egyszerűen nem az, aminek az evésnek lennie kellene. Mégis, nem vagyok biztos abban, hogy a Fast-Food forradalomért és ennek következményeiért olyan egyszerűen a protestánsokra háríthatjuk a felelősséget. A felelősség terhe többrétű, hiszen a katolikusok kényelemből és időspórolásból a Fast-Food megoldást gyorsan átvették – vagy csak egyszerűen azért, hogy azoknak a válogatós evőknek a kedvében járjanak, kiknek ízlése nem ér túl a burritokon, fritteken és pizzákon.

Egy biztos; Salami professzor új munkája igazolja édesapám viselkedését, aki lám, mégsem volt olyan esztelen és régimódi. Egész egyszerűen csak katolikus volt és katolikusan viselkedett, amikor rendíthetetlenül vonakodott a Fast-Food-forradalomban részt venni.

(Megjelent a Szent Margit Lap 65. számában, forrás: katolikus-honlap.hu)

Létrehozva 2017. október 13.