22. FEJEZET

AZ OKTALAN KEVÉLYSÉG

       1. A kevélység istentagadás, démonok találmánya, az emberek semmibe vétele, vakmerő ítélet szülője, hízelgés magzata, meddőség jele, Isten segítségének elutasítása, őrület hírnöke, bukások szerzője, idegbetegségség melegágya, haragforrás, képmutatás kapuja, démonok támasza, bűnök őre, szívtelenség szerzője, az együttérzés teljes hiánya, kíméletlen ellenőr, embertelen bíró, Isten ellensége, a káromlás gyökere.

       2. A kevélység kezdete: a hiúság teljessége. Középső foka: embertársunk semmibe vétele, saját fáradozásunk arcátlan fitogtatása, önelégültség, irtózás a feddéstől. Teljessége pedig: Isten segítségének visszautasítása és saját igyekvésünk fölmagasztalása, démoni magatartás.

       3. Figyeljünk oda, valahányan ezt a vermet el akarjuk kerülni. Ez a szenvedély sokszor hálaadásból szeret táplálkozni. (Hisz kezdetben nagy szemtelenül nem azt ajánlja, hogy tagadjuk meg Istent.)

       4. Láttam olyat, aki szájjal hálát adott Istennek, és gondolatban fuvalkodott fel. Ezt mutatja világosan a farizeus is, aki színleg így szólt: „Isten, hálát adok neked.”

       5. Ahol bukás áll be, ott előbb gőg lakott. Az utóbbi ugyanis az előbbi hírnöke.

       6. „Tegyük fel, hogy tizenkét gyalázatos szenvedély van” – hallottam egy közismert embertől – „Ha ezek közül egyhez (amin az önhittséget értem) akarattal ragaszkodsz, az betölti a többi tizenegy helyét.”

       7. A gőgös szerzetes hevesen szembeszegül, az alázatos meg szembe nézni sem tud. Nem hajlik meg a ciprus, hogy a földön fusson. A dölyfös szerzetes sem, hogy szót fogadjon.

       8. „Az Úr kevélyeknek ellenáll.” Ki könyörülhet meg hát rajtuk? „Tisztátalan az Úr előtt minden gőgös ember.” Ki tisztíthatja meg hát az ilyet?

       9. A kevély fenyítéke a bukás, tövise démon, elharapózása az őrület. Mármost az előbbiek esetén sokszor ember is kikezeli az embert, az utóbbit azonban ember meg nem gyógyítja.

       10. Aki visszautasítja a feddést, az ennek a szenvedélynek adja jelét. Aki viszont készséggel fogadja, arról lehullt a bilincs.

       11. Ha egyvalaki más szenvedély nélkül, csupán csak emiatt bukott le az égből, vegyük fontolóra, vajon nem lehet-e mintegy erény nélkül csupán az alázat útján feljutni a mennybe!

       12. A kevélység verítékkel szerzett vagyonunk veszte. ,,Kiáltottak, de nem volt szabadító”, biztosan azért, mert kevélyen tették, „kiáltottak az Úrhoz, és nem hallgatta meg őket”– biztosan mert a hibákat, amelyek miatt imádkoztak, nem irtották ki.

       13. Egy igen szentéletű öreg lelkileg helyreutasított egy kevélykedő testvért, mire az elvakultan így csattant fel: ,,Már bocsáss meg, atyám, én nem vagyok kevély!” A bölcs öreg így szólt hozzá: ,,Hát adhatsz-e nekünk, gyermekem, ennél világosabb bizonyságot szenvedélyedről, mint amit mondasz: nem vagyok kevély?”

       Az ilyeneken sokat segít az alárendeltség, a hitványabb, kevésbé becsült életmód és az atyák természetfölötti tetteiről szóló olvasmány. Így talán e betegeknek is lesz majd valamicske reményük az üdvösségre.

       14. Szégyen idegen tollakkal ékeskedni, Isten ajándékaival nagyra lenni meg egyenesen esztelenség. Csak azokkal a teljesítményekkel kérkedj, amiket születésed előtt értél el, mert a születésed utániakat Isten ajándékozta, mint ahogy magát a születésedet is.

       15. Csak annyi erény a tied, ahányat elméd használata nélkül szereztél meg: elmédet ugyanis Isten ajándékozta. Csak annyi jótettet birtokolsz a magad igyekezetéből, ahányat tested használata nélkül mutatsz fel. Tested ugyanis nem a te alkotásod, hanem Istené.

       16. El ne bízd magad, mielőtt megkaptad a döntést! Hiszen látod azt, akinek a menyegzős teremben való letelepedése után is megkötözték kezét-lábát, és akit kidobtak a külső sötétségre.

       17. Földi lény vagy, ne kérkedj, mert sokan lebuktak az égből, noha szent és szellemi lények voltak.

       18. Ha a démon teret nyer híveiben, akkor szent angyal vagy valami vértanú alakjában jelenik meg nekik, álomban vagy ébren is, és titkokat nyilvánít ki, vagy lelki adományokat ajándékoz nekik, hogy a nyomorultak elámulva egészen eszüket veszítsék.

       19. Ha ezernyi halált halnánk is Krisztusért, adósságunkat mégsem fizetnénk ki, mert más az Isten és más a szolgák vére (értékét, nem természetét tekintve).

       20. Fontolgassuk szüntelenül és fürkésszük egyre az előttünk élt atyák példáját, és akkor majd meglátjuk, hogy a szigorú életmódnak még csak nyomában sem járunk, sőt fogadalmunkat sem őrizzük meg szentül, hanem még világi állapotban élünk.

       21. Az igazi szerzetest tulajdonképpen gőgtől mentes lelki szem teszi, amelyet szétszórtság vagy testi érzék már nem zavar. Szerzetes az, aki ellenfeleit vadállatok gyanánt magára bőszíti, majd pedig őket, mikor tőle menekülnek, üldözőbe veszi. Szerzetesnek lenni folytonos elragadtatást jelent és életre szóló fájdalmat. Szerzetes az, akit úgy áthatnak az erények, mint másokat az élvezetek. A szerzetes végtelen világosságot jelent a szív szemében. A szerzetest az alázat mélysége teszi, melybe minden gonosz szellemet letaszít és belefojt.

       22. A gőg elfeledteti velünk a vétkeket, az alázat viszont emlékeztet rájuk.

       23. A kevélység a lélek világos végső ínsége, mely azt képzeli, hogy gazdag, s a sötétben azt hiszi, világos van. Nemcsak haladni nem hagy ez az ocsmány, hanem a magasból is levet.

       24. A kevély ember belül rothadt, ám kívül még hamvasan fénylő gránátalma. A kevély szerzetesnek nem kell démon, hisz ő már önmagának démona és ellensége.

       25. Semmi köze a sötétnek a fényhez – a kevélynek sincs egyetlen erényhez sem. A kevély szívében káromló szavak teremnek, az alázatoséban viszont mennyei látomások. A tolvaj utálja a napot, a kevély is lenézi a szelídeket.

       26. A legtöbb kevély ember nem veszi észre, hogy az, s noha úgy véli, hogy szenvedélytelen, halála óráján meglátja nyomorát. Akit ez ejt fogságba, az az Úr segítségére szorul, annak emberi segítség már mit sem ér.

       27. Elfogtam egyszer ezt az oktalan ámítót, amikor szívemben volt, és anyja vállán vitette magát. Az engedelmesség kötelével hurokra kerítettem, és az igénytelen életmód ostorával ostorozva faggattam őket, mondják meg, hogy jönnek belém. Mire az ostorcsapások alatt így szóltak:

       ,,Nekünk nincs eredetünk, születésünk sincs, hisz tőlünk ered, tőlünk születik minden szenvedély. A szív engedelmességben született töredelme nem kis mértékben zaklat minket. De azt nem tűrjük, hogy rajtunk bárki is uralkodjék. Ezért noha az égben fejedelmek voltunk, megszöktünk onnan.

       Röviden szólva: mi vagyunk a szülői mindennek, ami az alázattal ellenkezik, mert minden, ami annak kedvez, ellenünk van. De hát ha az égben éreztettük hatalmunkat, akkor hova menekülsz majd előlünk?

       Mi gyakran a megaláztatást, engedelmességet, higgadtságot, elnézést, alamizsnálkodást szoktuk nyomon követni. Magzataink: lelki emberek fogyatkozásai, a düh, megszólás, keserűség, harag, hangoskodás, káromlás, tettetés, gyűlölet, irigység, ellentmondás, különcség, engedetlenség.

       Egyetlen dolog van, amivel nincs erőnk elbánni, és ezt, mivel most ostorozol, megmondjuk neked:

       Ha egyre őszintén hibáztatod magad Isten színe előtt, annyiba veszel majd minket, mint a pókhálót. Mert amint látod, a kevélység lova a hiúság, erre ültem fel.

       A szent alázat viszont és magunk hibáztatása kinevetik »a lovat és lovast«, míg szépen zengő győzelmi éneket énekelnek: »Magasztaljuk az Urat, mert dicsőséggel megdicsőült, a lovat és lovast a tengerbe vetette«, vagyis az alázat mélységébe.”

       Huszonkettedik fok: Aki felhágott rá, győzött, ha csakugyan föl tudott mászni rá.

Létrehozva 2017. július 27.