Aldrich világhírű regényének (És lámpást adott kezembe az Úr) főhőse egy asszony, akinek a sorsát a vad préri viszontagságain keresztül vezeti az író, a hősnő kora gyermekkorától késő öregségéig. Csodálatos, hogy ez az asszony minden viszontagság, hajsza és szenvedés ellenére boldognak érzi magát. Az embereknek is olyan jól esik közelében lenni. Mi tagadás, az olvasó is csak tisztulni tud tőle. Ez az asszony titkot hordoz.

A titkot távolról sejteti a cím, közelebbről a könyv mottója: S mert hosszú volt és meredek az út, és sötét erdőn vitt keresztül; Ím dalt fakasztott ajkamon, és lámpást adott kezembe az Úr!

Titkot hordozott ez az asszony, a vad préri megszelídítésének titkát. Nem beszélt róla, csak élte a titkot, sugározta a titkot. Ez a titok volt a lámpás, amit kezébe adott az Úr: a hit! A hit az elvadult ember világának dalos ajakkal és lámpás szívvel való meghódításában. A hit a modern barbárság megszelídítésében: a hit egy új, tisztább élet megszületésében. Hitte, hogy megszületik, hiszen rajta áll, ő az új élet kiszemelt anyja. Nem beszél erről. Hiszen az új élet születése mindig szent titok. Asszony-titok, amitől, ha hűségesen őrzi, csak boldogabb lehet az asszony és boldogabb lehet a világ.

Ez jut eszembe, valahányszor arról elmélkedem, hogy mitől is boldog az Úti Boldogasszony. – Az angyali köszöntés után ezt olvassuk az Isten könyvében, a Szentírásban: „Útra kelvén pedig Mária ama napokban, sietve ment a hegyek közé, Júda városába. És bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.” Egyszerűen csak „köszöntötte” Erzsébetet. Nem beszélt semmit a titokról. Hiszen az csak az ő titka, más meg sem értené. Mégis, a hűségesen hordozott titok csodalámpásként világít és melegít. A Szentlelket árasztja maga körül! Isten maga tanúskodik erről a Szentírásban: „És lőn, hogy amint meghallotta Erzsébet Mária köszöntését, repesett méhében a magzat és betelt Erzsébet Szentlélekkel. És nagy szóval felkiáltott: Áldottabb vagy te minden asszonynál és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan jutok én ahhoz, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Boldog vagy te, ki hittél (!), mert be fog teljesedni, amiket mondott neked az Úr”.

Boldog, mert hitt! Elhitte, hogy vele van az Isten.

Az angyal szavát komolyan vette. Nem latolgatta, nem mérlegelte, hanem úgy, ahogy elhangzott, hitte: „Az Úr van teveled!”

Veled az Isten, akkor ki árthat neked? Ki ronthatja meg utadat a sötét, bozótos erdőn, hol hosszú és meredek az út „a hegyekben”, mint az Isten szava mondja. Férfiak remeghetnek. Az irgalmas szamaritánus példabeszédéből tudjuk, hogy gyilkosok és rablók garázdálkodnak a júdeai utakon. Ez a leány-asszony nem fél – egyedül! Mert titkot hordoz: vele van az Úr, övé az Élet!

Hiszed-e te, hogy veled van az Úr? Lámpás-e a szíved vagy pusztító zsarátnok? – Mert ne tagadd, nálad is bekopog az Isten angyala. Neked is mondja: az Úr van teveled! Most is mondja, ebben a mai szentmisében, többször is: Dominus vobiscum: az Úr van veletek és teveled is! Nem hallod vagy nem érted? Ha igen, akkor hol a hited, hol van a visszhang a lelkedben? Bármily hosszú és meredek az út – ím dalt fakasztott ajkamon, és lámpást adott kezembe az Úr! Mindig, mindenütt, örökké! Miért félsz tehát és mit aggodalmaskodol?

Szívet gyújtogató májusi estéken úgy szeretnék Máriának, a Szentírás Asszonyának sekrestyése lenni. Eloltogatnék minden gyertyát, a magasban és másokban, ami kormos, serceg, füstöl, vérszagú. És meggyújtanék minden gyertyát, ami ég felé lobog hangtalanul, méz-illatos, tiszta viaszlánggal s nem fél attól, hogy elég.

A Szűzanya kezében mindig ég a lámpás. Ettől boldog az Úti Boldogasszony! De el ne felejtsd: Neked is lámpást adott kezedbe az Úr! Titkod van: veled az Isten!

(Forrás: Tengernek Csillaga, 1998/4. szám)

Létrehozva 2017. február 1.