Társadalmunk isteníti a fiatalságot, és kevéssé becsüli az öregséget. Miként látja ezt Isten? Ő „öregeket” is a szolgálatába állít, vagy már kiszolgáltak?

Az Ószövetségben alig fordulnak elő olyan elvont fogalmak, mint amilyen az „öregség”, mivel a héber nyelv csak kevés ilyen kifejezést ismer.

Találhatunk azonban három központi jelentőségű és biztató kijelentést az időskorra nézve:

1. Az időskor bölcsességgel jár (Jób 12,12)

2. Az öregség is lehet gyümölcsöző (Zsoltárok 92,15)

3. Isten agg korunkban különösen is hordoz minket (Ézsaiás 46,4)

1. Az időskor bölcsességgel jár

„Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak” (Jób 12,12).

Az „aggastyán” szó ma már alig-alig használatos a köznyelvben; akkor is leginkább a „vén aggastyán” kifejezésben találkozhatunk vele, ami igencsak megvető. A nyelv gyakran sok mindenről árulkodik, így arra nézve is, milyen a társadalmunk hozzáállása az idősebb emberekhez. Márpedig sok kifejezésben az „öreg” vagy „vén” szó becsmérlő módon, mintegy a „rossz” szinonimájaként fordul elő. Szép kort mindenki szeretne megérni, de öreg senki sem szeretne lenni. Egy az időskor nehézségeivel foglalkozó könyvnek jellemző módon ezt a címet adták: „Mindig csak mások öregek”.

„Az öreg emberek bölcsek, a hosszú életűek megfontoltak.” – Mi a bölcsesség? A lexikon meghatározása szerint bölcsesség alatt általában egy élettapasztalaton, okosságon, belátáson és belső érettségen alapuló, szellemi értelemben vett előnyt értenek. Ez pedig megkülönbözteti mind a puszta tudástól, mind az intelligenciától.

Valaki egyszer ezt mondta: „Fiatalkorunkban megtanuljuk, idős korunkban megértjük a dolgokat.” A gazdaságban hosszú ideig figyelmen kívül hagyták ezt az igazságot, és ezért sok országban lassanként minden idősebb, tapasztalt munkatársat előnyugdíjba küldtek – mígnem észre nem vették, hogy az idősebbek tapasztalata mennyire hiányzik. Így azután költséges vállalati tanácsadókat vettek igénybe, akik többe kerültek, mint az elküldött idősebb dolgozók.

Egy közmondás szerint: „Új seprű jól seper.” Az írek viszont, akik legalább annyira okosak, mint mi, ehelyett ezt mondják: „Az öreg seprű ismeri a legjobban a koszos sarkokat.” Kézen fekvő, hogy a bölcsességet senki sem kapja születésekor útravalóul. Meg kell küzdeni érte a saját és mások hibáiból nyert tapasztalatok, megfigyelés és az idősebb emberektől való tanulás révén. Az öregkor nem hozza magával magától értetődő módon a bölcsességet. Szomorú, de igaz megállapítás: „A korral jön a bölcsesség; néha azonban a kor egyedül érkezik.” Ugyanez áll egy német közmondásra, miszerint az öregség nem óv meg az ostobaságtól.

De a Biblia kijelentése igaz: az idősebb emberek többnyire bölcsebbek, mint a fiatalabbak. Ezért mindig jó tanácsot kérni az idősebbektől. A magam életében ez újra meg újra bevált. Egy a Bibliából vett rossz példa a fiatal Roboám király (1 Királyok 12). Amikor apja, Salamon halála után hivatalba lépett, arra kérte a népe, hogy könnyítsen apja súlyos igáján (adók, beszolgáltatandó javak). Elsőre bölcsen viselkedett: gondolkodási időt kért. Másodjára úgyszintén: tanácsért folyamodott. Oktalan dolog volt azonban nem apjának idős, bölcs tanácsadóira hallgatva engednie a nép kérésének. Ehelyett kortársai tanácsát követte, hogy ne enyhítse, hanem inkább még fokozza a népre rótt terhet. Ennek következtében kettészakadt a nemzet. A nagyobbik rész elpártolt tőle, és már csak Júda fölött uralkodott. Ez a szakadás később kőbe vésődött, és soha többé nem került feloldásra. Roboámnak halvány fogalma sem volt arról, mennyi kár származik majd balga döntéséből!

Ha az Ószövetségben valaki nagyon ifjú korban lett király, akkor ez általában rosszat jelentett a népre nézve, mivel bölcsesség és tapasztalat híján tanácsadói játékszerévé vált.

Az idősebb emberek tehát nem kevésbé értékesek, mint a fiatal, erejük teljében lévők. A gazdaságban és a gyülekezetekben egyaránt szükség van rájuk. Sajnos erre a felismerésre sokan máig sem jutottak el. De semmiképpen sem szabadna engednie senkinek, hogy mások kisebbrendűségi érzést támasszanak benne a magas kora miatt.

A kor nem szégyen! A fiatalság istenítése a társadalmunkban éppoly helytelen és bibliaellenes, mint az időskor lebecsülése. Mindez annak következménye, hogy a társadalom kirívó esetekben túlértékeli a teljesítmény szerepét, és csak annyira becsüli az embert, amennyi mérhető sikert ér el. A Biblia ezt teljesen másként látja: „Az ifjaknak dísze az erő, az öregek ékessége pedig az ősz haj” (Példabeszédek 20,29).

Nem kellene tehát az ősz hajat annak zavaró jeleként értékelnünk, hogy korosabbak lettünk. Inkább valóban ékességnek kellene tekintenünk.

Az öregkor nagyrabecsülését Isten Igéjében az is mutatja, amit a Biblia elhívásunk céljáról kifejezetten mond. Ha hívőket kérdeznénk meg erről, a leggyakoribb válasz bizonyára ez lenne: szolgálatra vagyunk elhíva. A Szentírásnak azonban további hat egészen más felelete van rá. El vagyunk híva:

• üdvösségre (2 Thesszalonika 2,13-14)
• a szolgálatra (Apostolok cselekedetei 13,2; Róma 1,1; 1 Korinthus 1,1)
• az Úr Jézussal való közösségre (1 Korinthus 1,9)
• a Jézusért való szenvedésre (1 Péter 2,21)
• békességre (1 Korinthus 7,15; Kolossé 3,15)
• szabadságra (Galata 5,13)
• az örök életre (1 Thesszalonika 2,12; 1 Timóteus 6,12; Zsidók 3,1; 1 Péter 2,9; 5,10)

Ezen kijelentések közül legalább ötnek közvetlenül semmi köze sincs a saját teljesítményeinkhez. Ez rámutat, mennyire másként értékeli őket Isten. De az is világossá válik, milyen fontos engednünk, hogy Isten Igéje kiigazítsa a gondolkodásunkat. A Biblia több helyütt kifejezetten megköveteli az idős emberek tiszteletét: „Tiszteld apádat és anyádat…” (2 Mózes 20,12). „Hallgass apádra, ő nemzett téged, és ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!” (Példabeszédek 23,22). „Az ősz ember előtt kelj jel, és becsüld meg az öreg embert” (3 Mózes 19,32).

2. Az öregség is lehet gyümölcsöző

„Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám Ő, akiben nincs álnokság!” (Zsoltárok 92,13-16).

Az időskori lelki-szellemi erő és gyümölcstermés képe ez. Ennek feltétele, hogy az ember „igaz” legyen, és el legyen „ültetve” az „Úr házában”. Ez azt jelenti számunkra, hogy az Úr gyermekének kell lennünk, és mint ilyeneknek mélyen a gyülekezetben kell gyökereznünk. Az is kiderül, miben mutatkozik meg a gyümölcstermés: hogy hirdetik az Úr „igaz” voltát. Az „igaz” szót így is lehetne fordítani: „megbízható”. Aki hosszú élete legnagyobb részét Isten gyermekeként és Őbenne bízva töltötte el, sok tapasztalatról számolhat be, amelyek bizonyítják: Isten megtartja ígéreteit. Ő sosem hagyja cserben övéit. Az idősebbek egyik fontos feladata, hogy például az unokáiknak beszéljenek erről, és buzdítsák őket Jézus követésére. Hisz a gyerekek sokszor inkább hallgatnak a nagyszüleikre, mint a szülőkre.

Az idősebb nőknek fontos szerep jut a gyülekezetben, ami a nő gyülekezeten belüli szolgálatával kapcsolatos viták során sajnos gyakran elsikkad: „… ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra; neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszták, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat isten igéjét” (Titusz2,3-5).

Világosan láthatjuk: Isten az idősebb embereket éppen úgy használhatja a szolgálatban, mint a fiatalokat. Független ez az alkotókészségüktől, testi erejüktől vagy teljesítőképességüktől. Ami az öregebbeknek e téren hiányzik, azt kiegyenlíthetik a tapasztalatukkal, bölcsességükkel és józanságukkal.

Fritz Schroth, a németországi Hohe Rhön keresztény vendégházak vezetője nemrég egészen másfajta szemléletet követelt az idősebb nemzedék vonatkozásában. Utalt rá, hogy az emberek egyre idősebbek lesznek, és következtetésként azt javasolta, hogy emeljék fel például az egyházi papok nyugdíjkorhatárát. Én nem osztom a véleményét. Az idősebbeknek idejekorán fiatalabb kezekbe kellene átadniuk a vezetői feladatokat. Ezzel egy időben azonban nem kellene felhagyniuk a gyülekezetben való közreműködésükkel, hanem erejükhöz mérten továbbra is részt kellene venniük az ottani szolgálatban. Szükség van rájuk! El kellene egyszer gondolkodnunk azon, milyen hiányt jelentene a saját gyülekezetünkben, ha a 65 éven felüliek mind beszüntetnék a tevékenységüket!

A gyakran hallott mondat: „A gyerekek jelentik a gyülekezet jövőjét” elméletben természetesen igaz (habár már a jelenben is helyük van a gyülekezetben), de ugyanakkor teljesen egyoldalú. Az idősek is a gyülekezet jövőjét jelentik. Bizonyos értelemben még inkább, mint a gyerekek: a gyülekezetben mindig lesznek idősebb emberek is, a nyugati országokban ráadásul még jóval többen is vannak, mint a fiatalok, ez az arány pedig gyors mértékben emelkedik. Azok az idősebb testvérek, akik lelkileg-szellemileg egészséges életűek, nagy áldást jelentenek a gyülekezetre nézve, mégpedig nem csak azáltal, amit tesznek, hanem azáltal is, amik: bizonyságtevők. Például a betegségekhez és az öregedés nehézségeihez való mintaszerű hozzáállásukkal.

E tekintetben csodálattal adózom a 90 felé járó szüleimnek: járásukban erősen korlátozottak, eladták az autójukat, nem tudnak többé elutazni nyaralni (amit korábban nagyon szívesen megtettek), és meglátogatni sem tudnak már bennünket. Ennek ellenére hálásak és elégedettek. Nem keseregnek mindazon dolgok miatt, amelyek már nem lehetségesek számukra, hanem hálásak azért, amire még mindig módjuk nyílik. Remélem, egyszer én is ilyen leszek majd, feltéve, hogy megérem azt a kort!

Amúgy megállapítottam valamit: aki fiatalabb korában buzgón részt vett a gyülekezeti életben, az idős korban többnyire nem magányos. És fordítva: aki öregkorában magányos, az rendszerint fiatalabb éveiben is a gyülekezet peremén állt.

3. Isten agg korunkban különösen is hordoz minket

„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg” (Ézsaiás 46,4).

Az ezt az idézetet megelőző versekben Ézsaiás a pogány bálványistenekről beszél, amelyeket – például körmenetek alkalmával – hordozni kell. Ez a vers arra a szöges ellentétre utal, amely ezek között a bálványképek és az igazi, élő Isten között feszül: Őt nem kell a híveinek hordozniuk. Ellenkezőleg: Ő hordozza őket, mégpedig nem csupán néhanapján, hanem magas korukig.

Hordozni, vinni akkor kell valakit, ha még nem tud menni (kisgyermek), és ha már nem tud menni (idős korban). Itt persze ezt átvitt értelemben kell értenünk. Amikor az ember tinédzserként vagy fiatal felnőttként észleli, hogy testi ereje egyre nő, ezzel együtt pedig kibővül a lehetséges tevékenységek hatóköre, akkor ez természetesen óriási örömöt okoz.

Öregkorunkban viszont ezzel ellentétes folyamatot élünk át, amely azonban ugyanolyan feltartóztathatatlanul halad előre: a fizikai erő egyre fogy, a mozgásszabadság pedig egyre inkább beszűkül. Ez nem éppen biztató. Az ember már a negyvenes éveiben észreveszi, hogy nem képes úgy teljesíteni, mint húsz évvel azelőtt. Felteszi magának a kérdést: mi lesz itt még később, a nyolcvan felé járva? Az öregség nem betegség. Nem is megoldandó nehézség. Az öregség egy életszakasz, amelyet végig kell élni.

A nehézséget az jelenti, hogy minden egyes életszakasznak jószerivel tapasztalatlanul indulunk neki annak körülményeit illetően. Tehát az öregkor is a tanulás ideje még. Ez pedig nem mindig könnyű. Ezért állapította meg valaki találóan: „Puhányoknak nem való az öregkor.” Sok lelki-szellemi erőre és sok bátorításra van hozzá szükség.

Éppen ezt célozza a hordozás. Isten idős korunkban különösen is szeretne bennünket bátorítani és megadni nekünk az erőt, amely szükséges ahhoz, hogy megbirkózzunk ezen életszakasz fogyatékosságaival, mégpedig mindenekelőtt annak tudata által: Isten vén korunkban is éppúgy szeret minket, mint kezdettől fogva.

Megfigyelhető, hogy az idős emberek érzelmileg egyre erősebben függenek gyermekeik és unokáik szeretetétől. Ez természetes, hiszen már nem határozhatják meg magukat a teljesítményükön keresztül. Most a kapcsolatok kapnak központi szerepet, ami biblikus. De mi van azokkal, akiknek nincsenek gyermekeik és unokáik? Nekik még mindig ott van Isten szeretete. Az pedig nincs feltételekhez kötve. Nem kell teljesítmények által kiérdemelnünk. Nem tesz különbséget fiatalosan feszes és a kornak megfelelően ráncos bőr, fekete és fehér haj, valódi és műfogak, miként fiatalos fürgeség és korból adódó lassúság között sem.

„Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Miért teszi ezt? Mert idős korunkban is jobban szeret bennünket, mint ahogy ezt valaha is el tudnánk képzelni.

Keresse a fiatalabbakkal való kapcsolatot, bátorítsa és erősítse őket!

Mutasson érdeklődést az életük iránt, és legyen példakép a közös szolgálat során. Pál és Timotheus csodálatos példáját adják az idősek és fiatalok közötti barátságnak.

Elengedés, leadás, rendezés

Adjon le feladatokat a fiatalabbaknak, mutasson nekik utat, és buzdítsa őket. Nem dolgunk „hátsó sorba állni”, de a legjobb üzenet vonatkozásában nem lényeges, ki áll elől. Isten látja az elrejtett dolgokat. Hívő keresztényként nem az a fontos, hogy lehetőleg minél több évet töltsünk egészségesen a földön, hanem hogy miként töltjük meg ezeket az éveket.

Hálaadás

A mégoly kicsinek vélt dolgokért, a múltbeli eseményekért, a jelenért és mindazért, amit Isten azoknak tartogat, akik szeretik (1 Korinthus 2). Ne az aggodalom és a félelem, hanem az abból a reménységből fakadó öröm határozza meg a mindennapokat, és adjon nyugalmat a holnapot illetően, hogy az Örökkévaló hűségesen vezet minket.

Értékrend felülvizsgálása

Milyen gyorsan átvesszük a mai társadalmat jellemző gondolkodást – a mérhető teljesítmény számít. Isten mércéje teljesen más: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat” (Lukács 10,27). Ha éveken át eszerint élünk, ez ellene hat a veszélynek, hogy depresszióba essünk, amiért oly sok minden nem lehetséges már. Azoknak az idős embereknek a szemében, akik égnek a Megváltóért, ott ragyog az elégedettség, ennek a belső szépségnek még csak a közelébe sem férhetnek a fényes magazinok címlapszépei. A valódi szépség belülről fakad! Ezt a „bölcsességet” a hátunkon cipelt minden egyes további év egyre jobban napvilágra hozza. De a hálátlanság, elégedetlenség és engesztelhetetlenség is olvasható nyomokat hagy hátra az arcon, és aligha ébreszt másokban közösség utáni vágyat. A botox-injekciókkal kezelt arcok képtelenek az olyan érzelmek kifejezésére, mint a jóság, szelídség, vonzalom. A szépség tartósítása helyett megmerevült vonások jelentik az eredményt. Egy dermedt, szeretet után éhező szív megnyilvánulásaként?

(forrás: ethos, 2015/1.)

Létrehozva 2015. március 6.