Gondolatban elkövetett bűnért megbüntetni valakit teljesen abszurd?
Egy hitvédelmi blogban olvastam az alábbi villámtanítást.
Valóban abszurdnak tűnik az elképzelés, hogy valakit pusztán a gondolatai miatt érjen büntetés. Azonban a gondolatban és a valakihez való viszonyulásokban megjelenő bűntettek valóságosan jelen vannak a társadalmunkban. A rasszista, homofób stb. indíttatású bűncselekmények esetében nem csak a konkrét tett, hanem az elkövetőnek az áldozat iránti feltételezett gondolatai is nyomnak a latban a büntetés kiszabásakor.
Ha például valaki összever egy heteroszexuálist, akkor csak egyféle ítéletet kap. Ha azonban egy homoszexuálist ver meg, és rá lehet bizonyítani, hogy a melegekkel szembeni ellenséges hozzáállása miatt tette, akkor lényegesen nagyobb büntetésre számíthat.
Hasonlóképpen a tanáruk vagy társaik halálát kívánó diákokat se veszik poénra, hanem szankcionálják őket. Csak megemlíti a dolgot valaki a Facebookon vagy egy sms-ben, és máris bajba kerülhet – mert a szíve szándékát fejezi ki, akkor is, ha nem lép a tettek mezejére.
Ha lebukunk, hogy azon morfondírozunk, hogyan kellene az Egyesült Államok elnökét megmerényelni, hamar segítenek rájönni, hogy súlyos törvényszegést követtünk el – pedig ugyanúgy semmit sem csináltunk. Mindössze gondolkozni kell rajta, és a gondolatot szóban vagy írásban közölni. Lehet azzal érvelni, hogy mindez jogos, hiszen az elnök megölését tervezgetni azért mégiscsak súlyos dolog. De éppen ez a lényeg.
A gondolatokban megjelenő pornográfiát az ember nem tekinti komoly vétségnek. Isten azonban igen. Az ember erkölcsi mércéje hihetetlenül alacsony, míg Istené elképzelhetetlenül magas. Isten oly mértékben szent, hogy tökéletességet kíván gondolatban, szóban és tettben egyaránt.
Isten megítéli a szívünk gondolatait és szándékait, és gondoskodni fog róla, hogy a bűnösök megkapják, ami jár nekik. A házasságtörők és a gyilkosok pedig gyötrelmes helyen: a pokolban fogják végezni.
“Azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.” (Róm 2,16)
Létrehozva 2018. július 2.