Általában a legtöbb dologhoz, amit teszünk, érzések is kapcsolódnak. Érezzük a tárgyakat, a környezetünket, a másik ember közelségét, tekintetét, reakcióit. Belül is megjelennek érzések, vágyak, benyomások. Így természetes, hogy az imádsághoz, az Istennel való kapcsolathoz is társulnak érzések — még ha a természetfölötti valóság nem is úgy érzékelhető, mint a fizikai világ. Isten közelségét nem a szemünkkel vagy a fülünkkel fogjuk fel, mégis valóságosan jelen van.

Az imádság személyes kapcsolat Istennel. Ennek során átélhetjük az Ő szeretetét, békéjét, vigasztalását. Megérinthet bennünket egy gondolat, egy felismerés, egy hitigazság, amely belső örömet hoz. Sokféle tapasztalat kísérheti az imát, de végső soron minden, ami közelebb visz Istenhez, valamilyen módon megmozdítja a lelkünket.
Előfordul, hogy egy templom szépsége vagy a természet nagysága emeli a szívünket Istenhez.

De ezek csak eszközök: a lélek az, amely felemelkedik, és amelyben megszületik az Isten-közelség tapasztalata.

Ezt onnan is tudjuk, hogy ugyanez a belső emelkedettség olyan helyzetekben is létrejöhet, ahol semmi szépség vagy különlegesség nincs.

Amikor imádság közben érezzük Istent, általában azt tapasztaljuk, hogy béke van bennünk, hogy nem a falnak beszélünk, hanem valóban kapcsolatban vagyunk Vele. Lehet ez öröm, szeretet, megvilágosodás, vagy egyszerűen csak annak a bizonyossága, hogy „itt van”. Ilyenkor nem kérdés, hogy Isten létezik — hiszen jelenléte valóságosan tapasztalható.
Videó: Ne zsoldért szolgáljunk az Úrnak! (Lélek szava podcast Csóka János atyával)

De mi történik akkor, amikor mindez eltűnik? Amikor imádkozunk, és nem érzünk semmit?
Először azt megjegyezném: aki még csak most kezd imádkozni, vagy nagyon az elején van, ne csodálkozzon, ha még nem érez semmit. A kapcsolat idővel mélyül, és Isten mindig megáldja az őszinte, kitartó imát.

A lelki szárazságról inkább azoknál beszélhetünk, akik már közel kerültek Istenhez, voltak mély tapasztalataik, örömmel imádkoztak, és akár erőteljes isteni érintéseket is átéltek.

A ragyogó, fényes időszak egyszer csak elcsendesedik vagy véget ér — látszólag ok nélkül.

Én az elején mindig fontosnak tartok egy őszinte önvizsgálatot: tettem-e valamit, ami összefüggésbe hozható ezzel az állapottal? Pl. követtem-e el valamilyen komolyabb bűnt, ami magyarázatot adhatna erre az állapotra? (Természetesen követünk el kisebb bűnöket nap mint nap, de ezek eddig is jelen voltak, és nem szüntették meg a kegyelmi időt.) Ezért ha ezen önvizsgálat során nem találok semmi okot erre az állapotra, akkor lelki szárazságra kell gondolni.

A lelki szárazság azért van, mert Isten tovább akar vezetni. Eddig érzésekkel, vigasztalásokkal, tapasztalatokkal kísért — most pedig ezeket „lejjebb tekeri” vagy visszavonja, hogy tisztább szeretetre vezessen. Mintha azt kérdezné: „Gyermekem, akkor is velem maradsz az imában, ha nem élsz meg velem annyit, mint régen? Akkor is szeretsz, ha nem kapsz vigasztalást?”

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2026. július 28.