„Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

Tökéletes Apák napját terveztem. Tökéleteset. Egyetlen dolgot kért a férjem, egy csésze zsírmentes, mentolos mochát. Én pedig – az ő listákat vezető, intézkedő felesége – valóra váltom az álmait. Elindultunk hát a kávézóba.

Ahogy befordultunk volna a drive-thru*-ba, megtörtént a lehetetlen: egy másik kocsi elénk vágott. Én meg? Elvesztettem a fejemet. Letekertem az ablakot és kiüvöltöttem: „Maga viccel?!? Ki a franc nevelte fel magát?!?”

Azt hittem, lecsillapodtam, de Roger rám szólt: „Kathi, kérlek, nyugodj meg a kedvemért.” Csikorgó fogakkal mordultam vissza: „Nyugodt vagyok!”

„Akkor miért kapcsolod ki a biztonsági övedet?” Észre se vettem. No jó, lehet, hogy nem vagyok nyugodt. Forrongtam tovább. Majd szét robbantam, de nem tehettem semmit a morgáson, panaszkodáson kívül. Mikor végül odaértünk az ablakhoz, a fiatal barista zavartan nézett ránk. Átadta a kávénkat, és így szólt: „Én nem tudom, mi folyik itt, de a maguk előtti autó vezetője kifizette a kávéjukat, és kért, hogy adjam át az üzenetét, ami így szól: ’farkasok neveltek fel’.”

Most már nevetni tudok a történeten, de akkor nagyon el voltam keseredve, mert valami nem sikerült tökéletesre. Mintha elloptak volna tőlem valamit. Nem ez volt az egyetlen eset, mikor a tökéletesség bérence (így nevezem, mert újra meg újra megtámad) feltűnt az életemben. És a végeredmény nem szokott mulatságos lenni.

A tökéletesség becsal minket a próbáld-keményebben életvitel mókuskerekébe, ahol mindennél fontosabbá válik tevékenységünk végeredménye. „Ha mindent helyesen teszel, minden a terv szerint fog haladni” – súgja fülünkbe a hazugságot. Ha a perfekcionizmus átmosta az agyunkat, azt gondoljuk, hogy aki keresztbe tesz nekünk, bármilyen bánásmódot megérdemel. Mint például, hogy kiüvöltsünk rá az autóból. Vagy hogy hallgatással büntessük a férjünket, hadd okuljon belőle, ha máskor is el meri rontani a terveinket. Vagy hogy mindegyre beleavatkozzunk a gyermekünk életébe, mondván, hogy „segítünk” neki, hogy minden jól alakuljon – legalábbis a mi elképzeléseink szerint.

A tökéletesség bérencével ellentétben Isten az igazságot mondja nekünk. Nem kertel, és nem csap be, ahogy alapigénkből is láthatjuk: ebben a világban sok bajotok lesz. De azt is hozzáteszi, hogy megnyugodhatunk Benne, mert Ő legyőzte a világot.

Felsorolok néhány gyakorlatot, ami segít, ha érzed, hogy megint a tökéletesség „próbáld még keményebben” követelésének készülsz engedelmeskedni.

Vonulj vissza, és tarts szünetet. Ha annak látod a tökéletesség hívását, ami: becsapásnak, akkor dönthetsz, hogy leállsz, vagy hagyod, hogy rád erőltesse akaratát, követelőzését. Ha szünetet tartasz, van időd átgondolni, mikor érdemes kiüvölteni a kocsi ablakán (mikor egy gyerek lelép a járdáról az úttestre), és mikor nem (ha bevág eléd egy kocsi).

Imádkozz tisztánlátásért. Kérdezd meg magadtól, hogy a félelem vezérel-e, vagy Isten. A parancsoló hang a fejedben, mely erőlteti, hogy próbálkozz még, hogy nem elég, amit csinálsz – ez a perfekcionizmus. A nyugodt, csendes hang, ami szeretettel próbál rávenni valamire, az Isten.

Gyakorold „a lázadás apró cselekedeteit”. Cselekvően szállj szembe a tökéletesség bérencével. Mondj nemet romboló parancsaira, és igent a törődésre. Dicsérd meg a gyermekedet, ha beveti az ágyát, és NE igazítsd meg rajta a takarót. Amikor vendéged jön, ne kérj elnézést a „felfordulás” miatt. Ha elmész otthonról, a mosolyon kívül mást ne tegyél az arcodra.

A perfekcionizmus zsarnoka elleni lázadáshoz bátorság kell. De merd megtenni. Megéri. Ahogy kitörsz a bérenc szorításából, Krisztus békéje veszi át az uralmat a szívedben.

Uram, segíts felismernem a tökéletesség bérencének hangját. Vezess úgy, hogy csak Téged halljalak, Benned bízzam, Téged kövesselek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. szeptember 20.