„Virrasszatok! Legyetek éberek!”

Az adventi időszakban gyakorta halljuk ezeket a bibliai intéseket, melyek a készenlét, a várakozás fontosságára hívják föl a figyelmünket. Ha jól meggondoljuk, szinte az egész életünket átszövi a reménykedés, a beteljesületlenség érzése. Folyton-folyvást várok valakit vagy valamit.

Folyton-folyvást készülök valamire. Az életem szüntelen feszültség, tevékenység, készülődés. Soha nincs olyan pillanat a földi életem során, amikor jóleső érzéssel hátradőlhetek a karosszékben, hogy egyszer s mindenkorra elvégeztem összes feladatomat. Mindig a jövőre figyelek, a jövőnek élek.

Ahogy a lánglelkű püspök, Prohászka Ottokár jelmondatában fogalmaz: „dum spiro, spero” – míg élek, remélek. Folyton-folyvást reményben élek.

Nagyon-nagyon vigyáznunk kell erre a reménységre. Nagyon-nagyon ügyelnünk kell arra, hogy ne sikkadjon el kézen-közön, ne pazaroljuk el olcsó üveggyöngyökért, mint egykor az indiánok értéktelen csecsebecsékért cserélték el drága kincseiket. Márpedig a mi életünk legnagyobb kincse, legfőbb célja és esélye – az örök üdvösség. Bizony, bizony: szüntelen éberségre van szükségünk, nehogy megromoljék, nehogy leértékelődjék a remény; nehogy felüljünk üres szólamoknak, nehogy hitelt adjunk bármiféle lelki kacatnak, ócskaságnak; nehogy bedőljünk felszínes divatnak, látványnak, káprázatnak. Nézzünk és lássunk! Nézzünk utána, vegyük észre, mi az igazság! Ne engedjük, hogy bármi megzavarja tiszta látásunkat! Ne engedjük, hogy bármi tönkretegye éles hallásunkat! A nagyvilág ugyanis telis-tele van látványokkal, üres trükkökkel, divatokkal, ígéretekkel. Olyanok ezek, mint a csillogó-villogó reklámok, a kirakatokat díszítő giccses, hideg, érzelem nélküli karácsonyi díszletek: nem „lélektől lélekig” szóló személyes emberi jelek, csupán hideg és számító reklám-fogások.

Csábítás, kínálat, csillogás-villogás… Az üres ígéreteknek nincs távlatuk, nincs perspektívájuk. Nem a jövőnek, csupán a pillanatnak szólnak. A valóság alig-alig képes versenyezni e reklám-törvényű, hazug világ tűzijáték-szerű kínálatával. Az élet újra meg újra rácáfol a melldöngető állításokra, s mégis akad, aki behunyt szemmel halad el a kiábrándító, csupasz tények mellett. S ami a legfájóbb pont: sokszor nemcsak a világunk, nemcsak a környezetünk ilyen torz és hamis, hanem alattomosan megfertőzi a mi életünket, a mi adventi készülődésünket is.

A mi tekintetünk azonban messzebbre irányul. A keresztény ember azért még érzi a különbséget. Látja a Jó és a Gonosz világméretű küzdelmét. Észreveszi a csillogó kirakatok mögött, sokszor a sziporkázó karácsonyfák homályában megbúvó Sátánt. Aki képes a Megváltó születésnapjából, az isteni szeretet határtalan kiáradásából filléres üzletet faragni, aki képes a nagy adventi várakozás, útkeresés, a csendes imák és elmélyült meditációk helyett észtveszejtő hajtást – pörgést – rohanást produkálni. Aki képes a kopott betlehemi istállóban a szalma alatt is bankó-kötegek után szimatolni.

A mi adventünk nem eshet áldozatul ebben a vásári forgatagban. A mi országunk nem ebből a világból való – persze, persze. Ám úgy kell élnünk napról napra, óráról órára, úgy kell cselekednünk percről percre, hogy valóban eljöjjön, valóban beteljesedjék bennünk és közöttünk ez az Ország. Nem szabad eltántorodnunk, nem lehet lemondani róla még akkor sem, ha környezetünk látványosan mást vall, másként él, másként cselekszik. Ne feledjük: őrszemek vagyunk! Felelősek az egész táborért, felelősek az egész világért. Vigyáznunk kell. Figyelnünk kell. Éberen, higgadtan. És szólnunk kell, ha ideje van a szónak. És tennünk kell, mikor a tettnek van itt az ideje. Advent. Az Úr közel van. Virrasszatok és imádkozzatok!

Létrehozva 2013. november 18.