A Szeretethimnusz magyarázata

Van egy bizonyos emberi tapasztalat, amely egyszerre hétköznapi és rendkívüli, evilági és természetfeletti, s amelyet a Szentírás és a szentek példája hitelesít. Dávid és Jonatás, Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely s mások állítják: két testben egy lélekként éltek. Ugyanerről számol be a pünkösdi esemény után az Apostolok cselekedetei is: A hívek sokaságának egy volt a szíve, lelke. (ApCsel 4,32)

Az antik világ és a Pünkösdkor megszületett Egyház első tapasztalata egybevág, s minden szentlélek végső forrása felé mutat. Egy szív, egy lélek ugyanis nincsen szeretet nélkül: ő a kölcsönös szeretet az Atya és a Fiú között, s ő egyesíti az emberi szíveket és lelkeket is; így ahol két ember szereti egymást, ott az én és te a Szentlélek által válik egy magasabb szinten mivé.

Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által (Róm 5,5), s ezzel mintegy új természetet kaptunk. A lelki élet nem más, mint megtanulni új természetünk szerint élni, vagy ha úgy tetszik, megtanulni szeretni – Istentől. És ha úgy érezzük, szakadék tátong a mindennapok realitásai, gondjai, tevékenységei és a szeretetről való kinyilatkoztatás között, próbáljuk meg életünket a ránk váró örök jövő távlatában elhelyezni. Döbbenjünk rá, hogy minden elmúlik, de „a szeretet és művei megmaradnak” (Gaudium et spes, 39.), s éppen ezért az a kötelességünk, hogy munkánkkal és szenvedéseinkkel, egymás elfogadásával és szolgálatával a szeretet civilizációját építsük. Mennyire más fényt és jelentőséget nyernek a legkisebb gesztusok, legegyszerűbb szavak is ebben az összefüggésben!

Hagyjuk kibontakozni magunkban és egymás közt Isten életét, a szeretetet, és a többi erények is rendre kisarjadnak bennünk.

Barsi Balázs atya könyve letölthető innen (23 oldal).

Létrehozva 2013. szeptember 30.