3. Teológiai reflexió: liberális és dialektikus teológia 

Ezek voltak az uralkodó eszmék abban az időben, amikor a keresztény egyházak elkezdtek teológiailag reflektálni az adott problémára. Ennek három fázisa volt: a liberális teológia, a dialektikus teológia és a katolikus Magisztérium válasza. 

A 19. század végén, a 20. század elején a liberális teológia keresett választ, különösen Ernst Troeltsch és Adolph von Harnack személyében. Érdemes ennél egy kicsit megállni, és rátekinteni erre az iskolára, melynek sok véleménye különböző irányokból hatott és ma is hat és tetten érhető az Egyház szociális tanításában. 

Troeltsch megkérdőjelezte Marx álláspontját, mely szerint a vallási tényező a gazdaságihoz képest mindig csak másodlagos. Tanulmányozva a protestáns etikát és a kapitalizmus keletkezését, rámutatott, hogy nem csak a gazdasági tényező hat a vallásra, hanem az is igaz, hogy a vallás hat a közgazdaságra. S hogy ezek különböző, de nem egymásnak alárendelt területek.

Harnack, a maga részéről észrevételezte, hogy az Evangélium nem tartalmaz direkt, a szegénységet felszámoló szociális programot, nem mond véleményt a munkás szervezetekről és az életnek ma olyan fontos területeiről, mint amilyen a művészet és a tudomány. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy ez igen szerencsés. Igen sajnálatos lenne, ha az Evangélium   szabályozni akarná az osztályok kapcsolatát, a munkafeltételeket, stb. Ezeknek a konkrét szabályozása csapás, (mint ahogyan megtarthatatlan sok ószövetségi szabály és szociális előírás) anakronizmussá, fölösleges teher lenne manapság. Történelmileg a kereszténység történetében is látható, mennyire nagy a veszély, hogy hozzákötődik egy adott szociális és politikai struktúrához, és milyen nehezen szabadul meg attól. 

“És mégis – folytatja- Harnack, “soha vallás nem alkalmazott ilyen erős szociális üzenetet, s nem azonosult ennyire ezzel az üzenettel, mint ahogyan az Evangéliumban látjuk. Miért? Azért, mert az Úr igen komolyan mondta: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! S mivel Jézus szavai fényt vetnek az élet minden konkrét viszonyára, kezdve az éhségen, a szegénységen, a nyomoron. […] S ez átalakítja a szocializmust, mely az ellentétes érdekeken nyugszik, egy olyan szocializmussá, melynek alapja a spirituális egység. […] A nevezetes elvek: „élni és élni hagyni”  valójában nem más, mint „élni és a többieket hagyd meghalni” – s ez alapvetően ellentétes az Evangéliummal .”[3]

Az Evangélium üzenete, amint látjuk, ellentétes az Evangéliumot redukcionista módon való értelmezéssel, mely csak szociális üzenetnek, osztályharcra való felhívásnak tekinti, és ellentétes a liberális közgazdasági gondolkodással is, mely a szabad piac törvényei mellett áll ki. Az evangelikus teológus ugyanakkor bizonyos lelkesedéssel jelenti ki: “Új szempont adatott a világnak, korábban a vallás vagy elfogadta a világ dolgait, és könnyedén alkalmazkodott a fennálló rendhez, vagy álomvilágba menekült, és folyamatosan szembeszállt mindennel. Most a vallás új kötelességének ismeri, hogy megvetve az evilági berendezkedést, sikert, könnyítsen minden ínségen és terhen, s miközben az égre tekint a hit erejével, teljes szívvel dolgozzon és emelje fel szavát testvéreiért a világon.”  (4)

Mi volt az, ami az I. Világháború után Barth Bultmann, Dibelius és mások dialektikus teológiáját szembefordították ezzel a liberális felfogással? Elsősorban a kiindulási pont, azaz a mennyek Országa. A liberálisok számára a Mennyek Országa lényegileg etika, az Isten atyaságának és minden egyes lélek végtelen értékének az eszméjén alapul, a dialektikus teológusok számára pedig természeténél fogva eszkatológia, Isten szuverén,kegyelmi beavatkozása, melynek nem a világ megváltoztatása, radikális kritikája a célja,  hanem a világ végének bejelentése, (következményes eszkatológia) megtérésre való felhívás (” radikális imperativusszal”).

Az Evangélium jellemzője, hogy “elvárásai nem általánosak, nem minden idők minden emberéhez szólnak, csak ehhez a személyhez, lehet hogy egyedül hozzá, ebben az adott pillanatban, s csak ekkor, s nem etikai elvek az alapja, hanem az a helyzet, ahová isten azt az adott embert helyezte, s talán csak egyedül tőle kívánja a döntést, itt és most.”  [5] Az Evangélium az individuumon keresztül hat a társadalomra, és nem a közösségen, nem egyházi intézményen keresztül. 

A mai hívő keresztény számára új kihívást teremtett az pari forradalom, az a változás, mely olyan helyzetbe hozta az embert, mely folyamatosan leértékeli őt személyiségében.

Nincs un. keresztény megoldás, minden hívőnek válaszolnia kell a maga felelőssége szerint, engedelmesen Isten feléje irányuló hívásának, mely őt az adott élethelyzetében éri, s melynek alapja a felebaráti szeretet parancsa. A hívő nem szökhet meg pesszimista módon a helyzetből, de nem is lehet illúziója a világ megváltoztatásáról.   

Ilyen szemszögből lehet egyáltalán még az Evangélium szociális jelentőségéről beszélni?   Igen, lehet, de módszerként és nem tartalomként. hadd fejtsem ezt ki. Ez a látásmód az Evangélium valódi jelentőségét formálissá teszi, kizárja a valódi jelentőségét. Azaz az Evangélium, módszernek, impulzusnak tekinti, mely szerint a korrekt keresztény kialakítja a magatartását a szociális területen, semmi többnek. 

S ez ennek a nézőpontnak a gyöngesége, hogy csak formális jelentőséget tulajdonít az Evangélium kijelentéseinek és példabeszédeinek, (“Hogyan válaszoljak én itt és most a döntéshelyzetekre?) és nem tekinti azokat valódi, lényegi valóságoknak. Jogos talán, a gazdag, rendszeresen böjtölő emberről, szóló példabeszéd  esetében semmibe venni  a konkrét, világos tanítást a világ javainak a használatáról, a luxussal való visszaélésről, a szegény semmibe vevéséről, és csak arra a momentumra tekinteni, amikor elhangzott a példabeszéd? Nem lenne furcsa, ha Jézus egyszerűen csak ennyit akart volna, amikor előtte állt egy ember, akit Isten döntésre szólít fel, s ha emiatt ilyen kidolgozott, sokrétű történetet mondott, mely mintha a figyelmet valahová egészen máshová akarná irányítani

Az ilyen megoldás elszegényíti Krisztus üzenetét, és abból a hamis feltételezésből indul ki, hogy Isten  szavának nincs általános érvénye, nem vonatkozik a ma gazdagjaira úgy,mint ahogyan vonatkozott Jézus idejében szegényre, gazdagra egyaránt.  Mintha az Istentől kívánt döntés valami üres, absztrakt aktus lenne, s nem valamiről való döntés. Minden példabeszédnek melynek van szociális háttere, a mennyek Országára” vonatkozik, és így túllép az egyéni értelmezésen, eszkatológikus értelme van. 

Létrehozva 2011. május 19.