Ezt a filmet jó lenne vetíteni az általános iskola felsőtagozatán és a középiskola minden osztályában – lányoknak különösen ajánlott. A
Nem azzal töltötte a napját, hogy vak emberként koldult az út szélén és szidta az életet a vaksága miatt, hanem imádkozó életet élt.
Ezt onnan tudom, hogy a történetből látszik, hogy működött benne a Szentlélek két karizmája a megkülönböztetés és az ismeret. Lássuk csak, hogy mit látott ez a vak ember.
(…) Így már a puszta természet szavára hallgatva is szeretetet és tiszteletet érzünk az előttünk járó nemzedékek iránt. A Biblia tanítása ennél többet mond az elhunyt emberek testéről. A Ószövetség igen fontosnak tartotta, hogy gondosan, tisztelettel bánnak a holttestekkel. A testet először megmosták (ApCsel 9, 37), aztán jó illatú növényekkel lenvászonba burkolták (Jn 19,40, vö. Mt 27,59).
„Buzdítsátok egymást minden napon, míg tart a ma” (Zsid 3,13)
Az ötös lottó nyertesei sokszor hónapokig nem merik átvenni a pénzüket, mert félnek! Mit nyertek akkor azok, az álmatlan éjszakákon kívül? Ha viszont száz forinttal ki tudtunk segíteni egy rászorulót, olyan örömöt nyerhetünk, amit senki sem vehet el tőlünk.
Egy a Facebook oldalunkon nemrég közzétett képünkhöz az egyik olvasónk ezt a hozzászólást fűzte:
„Más művészeti ágakkal ellentétben miért nem tudta befogadni a táncot a keresztény liturgia? Ott van a zene, az ének, az építészet, a festészet, az ötvösművészet, a textilművészet. A maguk módján mind-mind helyet kaptak a szertartásrendben, egyedül a tánc valahogy kimaradt.”
Olvassuk párhuzamosan Klaus von Stosch: Az iszlám mint kihívás (Keresztény megközelítések) című könyvét (Magyar Kurir, Budapest 2018.) és Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam (Koinónia, 2017) vallomását!
A Klaus von Stosch könyvéhez ajánlást író magyar katolikus teológiai-professzor többek között ezzel indokolja ajánlását: „A kötet elsősorban olyan ajánlatot közöl, amelynek kettős célja van: az iszlám konkrét vallási és teológiai tanulmányozására buzdítja a keresztényeket, másfelől az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezésének igényét fogalmazza meg.” Hogy ez utóbbit a valóságban elfogadja-e a muszlim világ, az több mint kétséges, minthogy erről a párhuzamosan olvasásra ajánlott könyvből értesülhetünk.
Tematizálás – . Kedves Nővéreim és Testvéreim ! Most már eljutottunk odáig, hogy nem vagyunk készek, véglegesek, mert a ránk zúduló környezeti hatások napról napra hatnak ránk, formálnak bennünket. A hatás nem pusztán külsődleges, hanem mélyreható. Lehetne akár egy hatástanulmányt készíteni rendszeresen vezetett napló formájában. Talán ilyen paraméterek alapján lehetne a napi sablon-kérdéseket felállítani:
„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.” )Zsolt 145,18)
Nyáron múlt két éve, azt hittem, egy szokásos hétfői napra ébredek. De egyáltalán nem volt olyan, mint máskor. Úgy éreztem, késsel hasogatják a bensőmet. Görcshullámokban tört rám a hányinger, kétségbeesetten reméltem, hogy elmúlik. Megpróbáltam lábra állni, de felüvöltöttem, és visszaestem az ágyra.
Berohant a család, majd elszáguldottak velem a sürgősségire, remélve, hogy ott megkapom a fájdalmat enyhítő segítséget. Ahogy az első pánik átadta helyét az ijedtségnek, Istenhez kiáltottam: „Segíts, Uram! Szabadíts meg a fájdalomtól! Vedd el, kérlek, ezt az őrült fájdalmat!”
GRÜN, Anselm: Mindenkinek van egy angyala. JEL Könyvkiadó, Bp. 2007. Fordította Lázár Julianna. 162 oldal
A bencés szerő művét azzal adták kezembe, hogy mondjak véleményt róla. Egyesek lelkesednek érte, mások kifogásolják. Tudtam, hogy az alapprobléma: önállóan létező szellemi lényekként kezeli-e Grün az angyalokat. A teológusi körökben jelenleg elterjedt álláspont az, hogy az angyalok és démonok valóságosak ugyan, de csak az ember révén, az embertől független személyességük nincs.
Azelőtt soha nem látták egymást. Most a „sors” összehozta őket Németország egyik legjobb hírben álló rehabilitációs központjában. A sok program közül az egyiket „Rákosok beszélgető körének” hívták. Amikor a kis halk szavú pszihológusnő arra szólította fel őket, hogy üljenek körbe, nagyon nehezen akaródzott nekik egymás mellett helyet foglalni. Ismeretlen mellé nem szívesen ül az ember, ha másutt is van hely…
Egy pillanatra megszakítom a helyettes bűnhődésről szóló sorozatot, hogy néhány általánosabb tanulságra irányítsam a figyelmet az atyák kapcsán. Aki már unja a témát, azt hadd biztassam arra, hogy adjon mégis esélyt ezeknek a posztoknak, mert fontosabbak, mint aminek látszanak. Van idő, amikor az a helyes, ha nem akarunk másról tudni, csak Jézus Krisztusról, róla is mint Megfeszítettről (vö. 1Kor 2,2). Az összegyűjtött idézetekben az atyák újból és újból ugyanazt mondják el, amit egyszerűen nem unhatunk meg: Jézus Krisztus elszenvedte helyettünk a bűneink jogos büntetését! Az igazságos Isten annyira szeretett minket, hogy magára vette a bűneinket és helyettünk bűnhődött.
(Első rész) Isten úgy határozott, hogy olyan világot teremt, ahol létezik erkölcs és jellem. Ehhez szabadnak kellett teremtenie minket: fel kellett ruháznia a hatalommal, hogy igent vagy nemet mondhassunk és magunk irányíthassuk a sorsunkat.
A kőnek nincsenek erkölcsei, mert nincs szabadsága. A jeget nem ítéljük el, amiért melegben elolvad. Dicséret vagy elmarasztalás annak jár, aki saját akaratának ura. Azért oly nemesen szép a jellemed, amikor igent mondasz a jóra, mert mondhatnál nemet is.
Tematizálás – . Kedves Nővéreim és Testvéreim ! Ma is arról elmélkedünk, annak a titkát feszegetjük, hogy az ember hogyan és miként munkálkodjon együtt az Istennel, azzal az Istennel, aki „felelős főszerkesztője” belső életünk formálásának. Ő az, aki „sebet ejt, de be is kötözi,”(Jób 5,18), gyógyít, újjáéleszt, harcol értünk és a lelkünkért, s ha kell, kineveli bennünk egy-egy testreszabott tövissel – az alázatot, a szelídséget, az önuralmat, vagyis a krisztusi erényeket. Nemcsak egyszerűen társunk az életben, hanem munkatársunk és harcostársunk is. Nemcsak velünk, de bennünk is él.
Megdicsőült test
Egy levélváltás eredményeként született meg ez a blogbejegyzés, sok tévtanítás kereng a katolikusok között, mint „ökumenizmus” és „bibliai igazság”. Többek között elhangzott az, hogy a Tábor-hegyi színeváltozáskor Mózes és Illés már megdicsőült testben voltak jelen, mikor nyilvánvaló, hogy akkor még Jézus sem volt megdicsőült testben, a menny kapuja még zárva volt.
