Örömében sírva fakadt

 

Egy Ausztráliába házasodott hölgy, Ružica, aki harmadszor jár Medjugorjéban, érdekes történetet osztott meg velünk egy megtért fiúról, a hit igaz útjára való visszatéréséről, és mindez újra csak Medjugorjéhoz kapcsolódik.

„A fiút Denisnek hívták. Több, mint ezer fős csoporttal osztotta meg tanúságtételét. Később én is beszélgettem vele. Melbourne-ben bűnözőként élt.

Sydneyben elfogták és ebben a városban ítélték el. Míg a büntető ítéletre várt, egy laikustól kapott egy Medjugorjéról szóló könyvet. A könyv a jelenésekről írt és néhány ima is volt benne.

Elkezdte olvasni a könyvet és közben sírásra fakadt. Semmit sem aludt azon az éjszakán, felismerte bűneit és szörnyű életét. Amikor rabtársai látták, azt vették észre, hogy történt vele valami, különös változást érzékeltek. Ezen a napon veszekedés tört ki a rabok között, melyben ő szokása szerint verekedett volna, de most nem reagált a helyzetre, amit a többiek meglepetten vettek tudomásul. Másnap az egyik rab megütötte őt, és minden véres lett, de ő erre sem reagált. Megértette, hogy elkezdett változni, imádkozni és rabtársait is bevonta az imába. Imacsoportot alapított, annak ellenére is, hogy a rabok többsége nem katolikus volt. Imádkozott velük és értük. Már korábban elveszített minden kapcsolatot családjával, feleségével és két gyermekével. A második gyermekét még sohasem látta. Most levelet írt a feleségének és felvette vele a kapcsolatot.

Aztán elérkezett az ítélet napja. Amikor imádkozott, azt mondta magának, hogy csak az igazat fogja mondani, akkor is, ha az ügyvéd állandóan le akarta beszélni róla. Amikor elérkezett az ítélet napja igazat mondott és elmondta azokat a dolgokat is, amiért nem emeltek vádat ellene és bűntetteit, melyekről a bíróság eddig nem tudott. Ez meglepetést okozott. Elmondta az igazságot életével kapcsolatosan és megosztotta megtérésének történetét is. Ezt még nagyobb meglepetés követte: a bíróság felmentette.

Hazament. Kibékült a feleségével és szüleivel. Ma csodálatos életet él a feleségével és a gyermekeivel. Felhívja mások figyelmét arra, hová vezet a tisztátalan élet. Összegyűjti a fiatalokat és tanítja őket. Főként a rabokkal dolgozik, segíti őket… Minderről a székesegyházban tett tanúságot. Figyeltem a sorfalat álló embereket, újságírókat, akik várták beszédét. Úgy tűnt nekem, hogy örömében mindenki sírt, amikor hallották beszédét és tanúságtételét. A püspök is örömében sírva fakadt, amikor hallotta, hogyan változott meg Denis élete… Hiszem, hogy ez az emlékezetes tanúságtétel nagyon fontos. Ausztrália gazdag ország, lélekben mégis szegény… Képzelhetik, hogy milyen nehéz megélni a hitet… Lelkileg nagyon szegények vagyunk… Hiszem, hogy Medjugorje megkerülhetetlen, jelen pillanatban Medjugorje és az üzenetek élnek. Ezek az üzenetek az életünkhöz kapcsolódnak. Mi a horvát nép legboldogabb korosztálya vagyunk, mert abban az időben élünk, amikor a Szűzanya üzen nekünk. Ettől az örömtől, sírnék.” – mondja ez a kedves zarándok.

Forrás: Tengernek Csillaga, 2012/3. szám

Létrehozva 2020. december 9.