Nincs időm a fájdalomra

Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” (Zsolt 18,7)

Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.

Nincs időm a kiborulásra. Különben is mindez nagyon régen volt, és reménykedtem, hogy magától el fog múlni.
Volt már olyan, hogy nem akartál valamilyen sebeddel foglalkozni, mert túl sok időt venne igénybe? Vagy előfordult, hogy megpróbáltál imádkozni azért, hogy múljon el a fájdalom, ám kiderült, hogy a gyógyulás egy folyamat, amit nem biztos, hogy be akarsz vállalni?

Bár valóban nem mehetünk vissza a múltba, hogy eltöröljük, ami történt, arra van mód, hogy visszatérjünk, és Jézussal együtt feldolgozzuk a fájdalmunkat. Az igazság az, hogy nem fogunk meggyógyulni, míg ezt meg nem tesszük. Ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, tegnapi fájdalmaink beszivárognak a mába, és elzárják a lehetőséget, hogy megtapasztaljuk, mit készített a holnapunk számára Isten.

Ez történt éveken át a házaséletemben. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdődött, de tudom, hogy sokszor éreztem dühöt a férjem, JJ iránt, és rájöttem, hogy nagyon kritikus vagyok vele szemben. Egyik nap éreztem, hogy Isten rávilágít azokra a sérülésekre gyermekkoromból, amikkel nem foglalkoztam, s amik még nem gyógyultak be. Múltam történései elhomályosították jelenemet, és a félelem és bizonytalanság árnyékát vetették a jövőmre.

Elhatároztam, készítek egy folyamatábrát az életemről, és bejelölöm a legfontosabb „érzelmi történéseket”. Imádkoztam érte, majd papírra vetettem minden fájdalmas eseményt, jelenetet stb., amire emlékeztem.

Bár féltem tőle, mégis kértem a Szentlelket, juttasson eszembe minden élményt, minden kapcsolatot, amik megsebesítettek, világítsa meg, milyen hatással voltak rám, milyen messzire taszítottak Istentől, mennyi fájdalmat okoztak nekem vagy másoknak.

A szétesett otthonban összetört szívvel élő gyermek éveken át felgyülemlett csalódásai óriási hiányérzetet keltettek bennem. Mégsem gyászoltam el soha a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapotot, amire annyira vágytam, és nem kaptam meg. A beteljesületlen remények keserű elvárásokat ébresztettek bennem.

A feldolgozás alatt Isten megmutatta, hogy JJ-től vártam el, hogy mindaz legyen, amit apám nem teljesített felém apaként vagy anyám felé férjként. Elvártam, hogy teljesüljön a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” az én verzióm szerint, s ettől kritikussá és ítélkezővé váltam.
Azt hittem, hogy ha JJ olyan férj és apa lesz, amilyennek szeretném, ezzel széttört álmaim újra összeállnak, megvalósulnak. Biztosíthatja számomra azt a biztonságot és védelmet, amire a bennem rejtőző kislány áhítozott.

De a stratégia nem működött. Arra volt szükségem, hogy Istenhez kiáltsak szükségemben, és Őt hívjam segítségül. És időt kellett szánnom rá, hogy reagáljak, hogy feldolgozzam mindazt, amit megmutat nekem.

Időt szánnom arra, hogy Istentől kérjem a biztonságot és a reményt, s hagyjam, hogy Ő legyen számomra az apa, akire vágytam. Időt, hogy elsirassam mindazt, amire apámtól számítottam, és nem kaptam meg. Időt, hogy behívjam Istent a sebeimbe, hogy meggyógyítsa sérült érzelmeimet, és felszabadítson attól való félelmemtől, hogy sosem ismerem meg a boldogságot.

És végül, meg kellett bocsátanom apámnak, és ezzel elengednem a dühöt, az elhagyottság érzését, a csalódottságot, a fájdalmat. Be kellett vallanom irreális elvárásaimat, el kellett engednem elképzelt jogomat a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” állapothoz.
Ez a folyamat sok időt vett igénybe, sok imádkozást, bátorságot és könnyet, de végül megérte. Lassacskán el tudtam ereszteni a múltamat és a fájdalmamat, miközben megnyíltam a remény és a gyógyulás felé. Elértem, hogy elfogadjam JJ-t olyannak, amilyen, és rábízzam Istenre, hogy olyan férjjé tegye, amilyenre Szerinte szükségem van, és nem amilyet én képzeltem magamnak.

Ha engedjük, hogy Jézus átkutassa a szívünket, és az Ő perspektívájából mutassa meg fájdalmainkat, eljön a megváltás. Legyen szó múltbeli sérüléseinkről vagy mai fájdalmainkról, ha időt hagyunk Jézusnak, hogy az Ő igazságát öntse a sebeinkbe, szeretete átjárja fájdalmunkat, és újra összeállunk egésszé.

Uram, adj kérlek bátorságot, hogy szánjak időt a feldolgozásra, hagyván, hogy meggyógyítsd sebeimet, és újra reménnyel töltsd fel a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

Létrehozva 2012. december 3.