A gitáros egyházi zenéről, a liturgia szabályairól, a szent zenéről szóló egyházi dokumentumokról és sok egyéb kérdésről tájékozódhat az érdeklődő a Villanyhárfa honlapon. A honlap céljáról, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus újonnan készülő énekeskönyvéről kérdezte a Keresztény Élet honlapunk egyik szerkesztőjét, Paksa Balázst.

– Klasszikus műveltségű zenész képzettséged dacára miért a gitáros műfajjal foglalkozol a Villanyhárfa honlap kapcsán?

– A Villanyhárfa ötlete nem az én fejemben fogant meg két évtizeddel ezelőtt, hanem egy kedves barátom, Görög Andrea volt az, aki többféle közösségben szolgált gitáros zenészként. Egyre inkább megfogalmazódott benne az, hogy igen, jó ez a zene, lelkiekben gazdagodunk általa, közösséget építünk, de a liturgiában vannak olyan szabályok, amiket kötelező betartani annak, aki szentmisén zenei szolgálatot végez. Tehát a műfajt szeretjük, de fontos az, hogy a szentmiséken a dalok szépen, szabályosan, a liturgiába illően szólaljanak meg.

– Erre irányul a Villanyhárfa? Hogyan találkozott kettőtök szándéka?

– Az egyetemen találkoztunk, amikor én egy esszésorozatot készültem írni a kortárs misékről, amibe ez a terület is nyilvánvalóan beletartozott volna. E-maileket váltottunk, amiből számomra kiderült az, hogy ő ebben a kérdésben jártasabb, tájékozottabb. Sokat beszélgettünk, ennek nyomán megszületett a Villanyhárfa. A honlap gondozása mindkettőnk számára egy tanulási folyamatot jelent. Azt kutatjuk, hogy hogyan érdemes felhasználni a gitáros műfaj nyújtotta lehetőségeket a katolikus liturgia keretében. Az ember, bár törekszik rá, sajnos kevés dolgot tud az életéből igazán átadni Istennek: mi úgy érezzük, a Villanyhárfa teljesen az Úr kezében van – csak az valósul meg belőle, amit Ő nagyon szeretne.

– Milyen célokat szeretnétek megvalósítani?

– Fő célunk egy kézikönyv megjelentetése, ami közérthetően, egyszerűen mondja el az érdeklődőnek, legyen az kórusvezető vagy gitáros zenekari tag, hogy mivel és hogyan érdemes bekapcsolódni a liturgiába. Egyszerű nyelvezettel, nem teologizálva és nem zenész zsargonnal, hanem tényleg jó példákat mutatva fel. Mi nem vagyunk se profi zenészek, se profi teológusok vagy liturgikusok, vagyis időbe telt, míg annyira beleástuk magunkat a munkába, hogy érvényesen tudjunk nyilatkozni erről a témáról. Kialakítottunk egy kapcsolati hálót magunk körül, valamint a szabályokkal és előírásokkal tisztába kerültünk. A Villanyhárfa projekt tulajdonképpen a kézikönyv ötlete és megírása köré épül fel.

– Tehát nem állsz kritikusan ahhoz, ami a templomokban gitáros zene címén folyik?

– Szeretem a műfajt, annak sokszínűségét és lendületét, ám a liturgikus használat kapcsán tapasztalható szabálytalanságokat is látom. De nem ítélkezni akarok, hanem segíteni; ez a Villanyhárfa lényege is. Sokféle szolgáltatást, ötletet, jó példát kínálunk a gitáros zene művelőinek: bemutatunk olyan műveket, amiket mi szépnek, jónak tartunk, és ami liturgia szempontjából sem kifogásolható, felkutatjuk azokat a szerzőket, akik színesítik a palettát, és rámutatunk a pozitív dolgokra.

– A honlapon belehallgathatunk ezekbe a művekbe?

– Ha a szerzőtől kapunk erre engedélyt, akkor igen, és ha egy érdeklődő egy olyan ordináriumot szeretne, ami szabályos, vagyis például nem a Tied a dicsőség című dalt szeretné elsütni a Dicsőség helyén, akkor fog találni szép, szabályos és énekelhető Dicsőséget a felkínált repertoárban. Megtanítunk szabályosan zsoltározni gitárral a szentmisén, továbbá javaslunk kottaíró szoftvert, apró, hasznos dolgokat, énekrend vázlatot, minden olyan dolgot, ami egy kórusvezető vagy kórustag érdeklődésére számot tarthat.

– Nem nehéz ebben a műfajban újat hozni? Hiszen az első generáció már egészen idős, talán már nem is képviseli a fiatalok zenei ízlését…

– Óhatatlanul is foglalkoznunk kellett a gitáros műfaj történetével, amikor belevágtunk a honlap szerkesztésbe. Bizonyos hagyományokkal rendelkezünk már, de sokkal változatosabb, színesebb, sokrétűbb ez a zene, mint ahogy az egy külső szemlélő számára tűnhet. Ez is érték, hogy ilyen sokféle irányzat, lelkiség, zenei stílus jellemző erre a műfajra. Lassan ötven év elteltével azonban ki kell mondanunk azt is, hogy a tévhittel ellentétben ez ma már nem elsősorban a fiatalság zenéje: ugyanolyan rétegzene, mint a népének. Ami igaz lehetett húsz-harminc éve, ma már nem áll: ez a zene önmagában már kevésbé vonzza be az ifjúságot a templomba.

– A templomi gitáros zenére milyen mértékben hat a fiatalok mai zenei ízlése?

– Szerintem nem feltétlenül szükséges a mai zenei divatokat beengedni a templomba, és az sem jó, ha valaki lelkes közösségépítőként behoz zenélni nem tudókat, és leredukálja a műveket a háromakkordos szintig. A harmadik tévút pedig az, amikor művészi élménnyé és egyben hangversennyé tesszük a szentmisét. A gitáros műfajon belül tudatosan külön kellene választani azokat a műveket, amik a liturgiát szolgálják, és minden mást: a hittanos közösségekben, táborokban, dicsőítéseken, koncerteken megszólaló énekek készletét.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2018. augusztus 20.