Alapvető jogi változás jöhet az USA-ban egy abortusz-ítélet kapcsán

Több mint 200 kongresszusi képviselő indítványozza az USA-ban az abortusz szabályozásában meghatározó Roe kontra Wade ügy ítéletének felülvizsgálatát. Mivel az ítélet jogi érvelése máig iránytűnek számít a jogalkalmazók számára, kérdéses, hogy az esetleges felülvizsgálat milyen változást hozhat az alkotmányjog terén.

Több mint 200 kongresszusi (köztük két demokrata) képviselő indítványozza az abortusz szabályozásában nemzetközi mérföldkőnek is számító Roe kontra Wade ügyben hozott ítélet felülvizsgálatát. Mindez annak tükrében érdekes, hogy az amerikai, kilenctagú Legfelsőbb Bíróság – különösen John G. Roberts elnökké, Brett Kavanaugh főbíróvá való kinevezését követően – inkább  konzervatív szellemiségben ítélkezhet, és maga az abortuszszabályozás szigorítására tett indítvány is ezekből a körökből érkezik.

Tovább árnyalja a képet, hogy Roberts elnökként nyilvánvalóan mind a konzervatív, mind pedig a liberális szempontokat köteles mérlegelni a döntéshozatal során, ez az ügy pedig alkalmas arra, hogy eligazítást adjon a közvélemény számára a Legfelsőbb Bíróság ítélkezésének lehetséges jövőbeli irányairól.

A szóban forgó jogesetben Jane Roe (valódi nevén Norma McCorvey) nemkívánt terhesség miatt szerette volna elvetetni magzatát, ami Amerikában ebben az időben még jogellenes cselekménynek számított.   

Az 1973-ban született döntés a magánélethez való jog (privacy) korlátozásának tekinti az abortusz tilalmát. A döntéssel kapcsolatban érdekesség, hogy, bár nyilvánvalóan liberális szellemiségben született, az ítéletet éppen annak mérsékeltsége miatt többen támadták szélsőséges libertárius oldalról. Ennek oka, hogy az ítéletből következően a magánélethez való jog nem korlátlan, ennek megfelelően a terhesség megszakítása is bizonyos feltételekhez köthető.

A bírák az ügyben ugyanis 7-2 arányban arról határoztak, hogy a terhesség időszaka „harmadokra” osztható: a terhesség csak annak első 12 hetében szakítható meg korlátozás nélkül az önrendelkezési jogra hivatkozva, a későbbi trimeszterek során ez a jog folyamatosan szűkül, a legutolsóban pedig az állam csak kivételes esetekben engedélyezi a magzatelhajtást, főszabályként tiltja (különösen, ha a magzat kihordása az anya egészségét veszélyezteti).

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. január 11.