Conchita Wurst a bécsi Stephans-dóm szentélyében

Az osztrák katolikus egyház a Life Ball rendezvény keretein belül emlékezett meg 2017. december 1-jén az AIDS-világnapról a bécsi Stephansdomban, adta hírül a Vienna Online. Christoph Shönborn bíboros érsek után, aki az AIDS és a bűn kapcsolatáról sajnos semmit nem mondott, a nemi identitászavarával közismerten kérkedő Conchita Wurst léphetett be a szentélybe, és állhatott az igehirdetés helyére.

A bécsi katedrálisban tartott rendezvényen elhangzott W. A. Mozart Requiemje, amelyet beszédek és „könyörgések” követtek paraliturgikus keretben. A fő szónok Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek volt, akit Conchita Wurst követett a szószéken. (A koncert botrányos képsorai itt találhatók.)

Minden oldalról megvédve

„Keresd fel újra és újra ezt a helyet mennyei Atyád szívében és az Atyaistent úgy fogod megismerni, ahogyan Róla vélekedsz és bízol Benne.” (M. Basilea)

Bízd magad Istenre, mint egy gyermek önmagát az apjára bízza. Ő nem ejt el téged.

Engedélyezték a hivatalos zarándoklatokat Medjugorjébe

Henryk Hoser érsek elmondta az Aleteia internetes portál számára, hogy még mindig a pápa az, aki végleges döntést hoz a bizottsági jelentés alapján a jelenések valóságát illetően.

„A Medjugorje iránti áhitat megengedett. Ez nem tilos, és nem kell titokban végezni”- erősítette meg Henryk Hoser, a lengyelországi Varsó-Praga érseke néhány hónappal azt követően, hogy Ferenc pápa elküldte őt Medjugorjé-be, hogy ne a látszat igazságát, hanem a lelkipásztori állapotot értékelje, hogyan gondoskodnak az évente odalátogató több millió zarándokról a helyszínen.

Isten nem valamiféle pozitív energia

Ezotériával és különböző new-ages ideákkal áthatott világunkban szinte eredménytelen falra való borsóhányásnak tűnhet minden beszéd a valódi karácsonyról. A „valódi“ jelző kiemelését fontosnak tartom, mert a zűrzavar légkörében rohangáló ember ítélőképessége elködösödött. Ahol nincs lassítás vagy időnkénti megállás, ott minden felszínessé válik. A dolgok értelmének megértéséhez nyugalomra és összeszedettségre van szükségünk. Az elcsendesülés minden keresztény ünnepnek lényeges alkotóeleme. Aki nem tud elcsendesedni, nem is tud igazán ünnepelni. Az elmélyülés a misztériumba való belépés elengedhetetlen követelménye. Az ünnep pedig misztérium. És nem is akármilyen. Igazi isteni rejtély, amely a sejtés boldogságával tölt el.

Gianni Valente: Charles de Foucauld – küldetés a mai pusztaságban (2016)

A XX. század első éveiben a francia irodalom és a mozgalmas élet egy szerelmesét, neves felfedezőjét tekinthetjük a múlt század egyik legmeghatározóbb keresztény alakjának. Charles de Foucauld-t, a szerzetest, aki az algériai pusztában egymaga épített tabernákulumokat, hogy odavigye Jézust azok közé, akik nem ismerték, nem keresték; akit éppen azok a tuaregek gyilkoltak meg, akik között csöndben és imádságban kívánt élni, anélkül, hogy egyet is kereszténnyé tett volna, ebben az évben az egyház boldoggá avatja.

Az egyre gyakoribb szentté avatások sorában Foucauld atya első látásra a különös szentek kategóriájába tartozik, akik a föld végső határáig is elviszik a kereszténységet. Valóban, az ő története megismételhetetlen, a lehelet és a felüdülés ajándéka. A 30Giorni (Harminc nap) újság riportot készített Walter Kasper bíborossal, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsa elnökével, aki többek között Charles de Foucauld-nak is régi barátja.