Olvasnivaló

Isten nem valamiféle pozitív energia

Ezotériával és különböző new-ages ideákkal áthatott világunkban szinte eredménytelen falra való borsóhányásnak tűnhet minden beszéd a valódi karácsonyról. A „valódi“ jelző kiemelését fontosnak tartom, mert a zűrzavar légkörében rohangáló ember ítélőképessége elködösödött. Ahol nincs lassítás vagy időnkénti megállás, ott minden felszínessé válik. A dolgok értelmének megértéséhez nyugalomra és összeszedettségre van szükségünk. Az elcsendesülés minden keresztény ünnepnek lényeges alkotóeleme. Aki nem tud elcsendesedni, nem is tud igazán ünnepelni. Az elmélyülés a misztériumba való belépés elengedhetetlen követelménye. Az ünnep pedig misztérium. És nem is akármilyen. Igazi isteni rejtély, amely a sejtés boldogságával tölt el.

4 Minute
Olvasnivaló

Az abortuszpártiság Európa öngyilkosságát jelenti!

„A bevándorlás megakadályozása még nem jelenti azt, hogy a népesség növekedni fog” – figyelmeztet Raymond de Souza a Mandinernek adott interjújában. A brazíliai születésű amerikai életpárti aktivista a magzatok védelmének híve és az abortuszipar elszánt kritikusa. A Szent Istvánt és a magyar történelmi keresztény királyságot nagyra értékelő aktivistával egy életpárti konferencián beszélgettünk.

A Raymond de Souza részvételével tartott budapesti életvédő konferenciáról szóló tudósításunkat itt olvashatják.

6 Minute
Olvasnivaló

Gianni Valente: Charles de Foucauld – küldetés a mai pusztaságban (2016)

A XX. század első éveiben a francia irodalom és a mozgalmas élet egy szerelmesét, neves felfedezőjét tekinthetjük a múlt század egyik legmeghatározóbb keresztény alakjának. Charles de Foucauld-t, a szerzetest, aki az algériai pusztában egymaga épített tabernákulumokat, hogy odavigye Jézust azok közé, akik nem ismerték, nem keresték; akit éppen azok a tuaregek gyilkoltak meg, akik között csöndben és imádságban kívánt élni, anélkül, hogy egyet is kereszténnyé tett volna, ebben az évben az egyház boldoggá avatja.

Az egyre gyakoribb szentté avatások sorában Foucauld atya első látásra a különös szentek kategóriájába tartozik, akik a föld végső határáig is elviszik a kereszténységet. Valóban, az ő története megismételhetetlen, a lehelet és a felüdülés ajándéka. A 30Giorni (Harminc nap) újság riportot készített Walter Kasper bíborossal, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsa elnökével, aki többek között Charles de Foucauld-nak is régi barátja.

6 Minute
Olvasnivaló

Mira Kirschenbaum: Menjek vagy maradjak?

Ami elromlott, az gyakran megjavítható, de ami sohasem működött, az csak ritkán.

Mira Kirschenbaum nagyszerű könyve azt mutatja meg, hogyan lehet a soha véget nem érő mérlegelésből azáltal kijutni, hogy az ember nem egyes tulajdonságokat állít egymás mellé, hanem azt vizsgálja meg, hogy mitől működik vagy nem működik egy kapcsolat. Ezzel nem csak azoknak segít, akik többé kevésbé hosszú ideje beszorultak egy kapcsolati ambivalenciába, hanem azoknak is rendkívül hasznos, akik most építenek fel egy párkapcsolatot.

9 Minute