Imáink

Az Üdvözítő ígéretei Szent Brigittának

FRISSÍTVE (2023): Az alábbi írást kizárólag tájékoztatás céljából marad fent a honlapon. A Hittani Kongregáció 1954-ben adott ki figyelmeztetést, hogy az “ígéretek természetfeletti eredete bizonytalan”. Nem ajánljuk a továbbiakban ezek olvasását. A szerk.

A boldogság titka

Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban.

Szent Brigitta, észak nagy misztikusa a XIV. századi Svédországban született előkelő családból. Tizennégy éves korában férjhez adták. A boldog keresztény házasságból nyolc gyermek született. Olyan szellemben nevelte őket, amint azt egy látomásában a Szent Szűz meghagyta neki:”Úgy igyekezz, hogy gyermekeid az én gyermekeim is legyenek!” 

1 Minute
Imáink

Az öt elsőszombati engesztelés

A Szűzanya fatimai jelenéseinek sorába tartoznak azok a jelenések is, melyek 1925-ben Spanyolországban, Pontevedrában történtek Lúcia nővérnek. Itt kérte a Szűzanya és a Gyermek Jézus az öt elsőszombati engesztelést Mária ellen elkövetett vétkekért.

A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet a másik kezében tartott. A Gyermek azt mondta: „Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlen emberek állandóan megsebzik, és senki sincs, aki engesztelné és a töviseket kihúzná.”

4 Minute
Imáink

Imádság Szent Rafael arkangyal közbenjárásáért

A Bibliában Tóbiás könyvében olvas­hatunk Szent Rafael főangyalról, aki meggyógyította Tóbiás apját, a vak Tóbitot.

Nagy Szent Gergely egyháztanító, Ra­fael arkangyalt Isten gyógyszerének nevez­te. Mennyei orvos, angyali gyógyító, Is­ten gyógyszere nem emberi elnevezések; ezek csak hasonlók ahhoz a névhez, amit Isten maga használt – Rafael, az emberek testi, szellemi és lelki szenvedéseink gyó­gyításával megbízott arkangyal.

3 Minute
Imáink

A kegyelem kilencede Xavéri Szent Ferenccel – mindig meghallgatásra talál

 

Kis Szent Teréz a legutolsó, a végső vágya az volt, hogy halála után jót tehessen a földön. Utolsó színdarabjában, melyet lengyel származású nővére, a betegápoló nővér aranyfogadalmára írt, 1897. február 8-ra Kosztka Szent Szaniszló címmel, Teréz sok kedves témája mellett kifejezetten beszélt erről a vágyáról is. Erre a szándékre 1897 március 4. és 12. között elvégezte Xavéri Szent Ferenchez ezt a kilencedet, amelyet a kegyelem kilencedének neveznek, és az a hit kötődik hozzá, hogy ez mindig meghallgatásra talál. Teréz ezt az imát még Szent Józsefhez intézett imával is kiegészítette erre a szándékra. 

4 Minute
Imáink

Kilenced Boldog Carlo Acutis tiszteletére

Kezdő imádság 

Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, köszönöm mindazt a kegyelmet és kedvességet, amellyel Isten szolgájának, Boldog Carlo Acutisnak a lelkét az ezen a földön töltött 15 éve alatt gazdagítottad. A fiatalság ez angyalának érdemeiért add meg nekem azt a kegyelmet, amelyet most kérek! [Mondd el a kérésedet…] 
 
2 Minute
Imáink

Az egység rózsafüzére

Ezt a rózsafüzért a rendes rózsafüzéren mondjuk. A csoportot kétfelé lehet osztani, az előimádkozókra (E) és a válaszadókra (V). Ha egyedül vagyunk, mindkét részt magunk mondjuk el. Mind az öt tized elõtt mondjuk el a nagy szemekre:

2 Minute
Imáink

Néri Szent Fülöp imája

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet!

Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom!

1 Minute
Imáink

Szent Charbel imakilenced

“Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatosan meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit, mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje, akárcsak Szent Paszkál ferences misztikus, és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek” – írja egyik testvérblogunk szerzője.

Az alábbi ima a Szent Charbel honlapról származik, nem hivatalos magyar fordításban.

7 Minute
Imáink

Felajánló ima a magyarok Nagyasszonyához

A Kisebb Testvérek Rendjének egyik szép imája

Emlékezzél meg, ó, legkegyesebb Szűzanya, Mária, hogy mi, a te néped és örökséged vagyunk!

A mi Urunk, Jézus Krisztus ajánlott minket anyai oltalmadba keresztáldozatának óráján. A mai napon is megünnepeljük ennek az áldozatnak megújulását oltárunkon, szeretnénk ezért mi is szabad szívvel és lélekkel anyai oltalmadba ajánlani magunkat.

4 Minute
Imáink

A hálaadás lelkületéről

 

Urunk Jézus, ha ateisták lennénk, a legnagyobb nehézséget talán nem is a szenvedés elfogadása jelentené számunkra, hanem hogy nem tudnánk kinek hálát mondani a madárdalért, a csöndes esőért, a baráti kézfogásért és a hitvesi ölelésért, a mennybolt tündöklő csillagaiért és az égbenyúló havasok ártatlan szépségéért.

1 Minute
Imáink

Rózsaeső imaharmincad Kis Szent Teréz közbenjárásával

Kis Szent Teréz megígérte, hogy “jót tesz a földön” ; a betegágyán mondta (1897, július 17.):

,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. IGEN, AZZAL AKAROM TÖLTENI A MENNYORSZÁGOMAT, HOGY JÓT TEGYEK A FÖLDÖN. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.” ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni…”

4 Minute