Kilenced Boldog Carlo Acutis tiszteletére
Kezdő imádság
Kezdő imádság
Ezt a rózsafüzért a rendes rózsafüzéren mondjuk. A csoportot kétfelé lehet osztani, az előimádkozókra (E) és a válaszadókra (V). Ha egyedül vagyunk, mindkét részt magunk mondjuk el. Mind az öt tized elõtt mondjuk el a nagy szemekre:
Szabadító imakérés
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet!
Ha te nem segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam iránt, benned azonban bízom!
A budapesti Rózsafüzér Plébánia honlapján találhatók ezek a segédanyagok, melyekkel a Nagyböjt kezdetén szeretnénk a kiengesztelődés szentségére való felkészülést segíteni. A szerk.
„Kelet nagy misztikusa és aszkétája. A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatosan meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit, mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje, akárcsak Szent Paszkál ferences misztikus, és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek” – írja egyik testvérblogunk szerzője.
Az alábbi ima a Szent Charbel honlapról származik, nem hivatalos magyar fordításban.
A Kisebb Testvérek Rendjének egyik szép imája
Emlékezzél meg, ó, legkegyesebb Szűzanya, Mária, hogy mi, a te néped és örökséged vagyunk!
A mi Urunk, Jézus Krisztus ajánlott minket anyai oltalmadba keresztáldozatának óráján. A mai napon is megünnepeljük ennek az áldozatnak megújulását oltárunkon, szeretnénk ezért mi is szabad szívvel és lélekkel anyai oltalmadba ajánlani magunkat.
Urunk Jézus, ha ateisták lennénk, a legnagyobb nehézséget talán nem is a szenvedés elfogadása jelentené számunkra, hanem hogy nem tudnánk kinek hálát mondani a madárdalért, a csöndes esőért, a baráti kézfogásért és a hitvesi ölelésért, a mennybolt tündöklő csillagaiért és az égbenyúló havasok ártatlan szépségéért.
Kis Szent Teréz megígérte, hogy „jót tesz a földön” ; a betegágyán mondta (1897, július 17.):
,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. IGEN, AZZAL AKAROM TÖLTENI A MENNYORSZÁGOMAT, HOGY JÓT TEGYEK A FÖLDÖN. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.” ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni…”
Magyarok Nagyasszonya,
Világ Királynője!
Nevednek erejével zúzd össze a Sátánt minden csatlósával és eszközével együtt.
Frissítve (2020.04.16): Köszönet L. Mátyásnak, aki megküldte az írás végén olvasható imát Máriához számunkra kibogozhatatlan helyzetünkben. A szerk.
MÁRIA KIOLDJA ÉLETÜNK CSOMÓIT!
Az ember gyakran megzavarodik és teljes sötétségbe kerül. Ilyenkor tanácstalanok vagyunk, és egyedül érezzük magunkat a megoldhatatlannak tűnő problémáinkkal. De van egy kilenced a Csomóoldó Boldogasszonyhoz – ami csodát tesz, elsősorban a házasságokkal, de életünk minden területén! Ha már nincs más kiút, fordulj Hozzá!
A magyar egyházban sokfelé gyakorlattá vált, hogy a vasárnapi és ünnepnapi szentmisékben a Niceai-konstantinápolyi hitvallás helyett az Apostoli hitvallást mondják. Mivel a rózsafüzérben és más imádságok során (pl. a Szentatya szándékára) eleve az Apostoli hitvallás van használatban, ezért a hosszú formulával a híveknek ez a része alig találkozik, sokak számára szinte feledésbe ment. A Hit éve kiváló alkalom arra, hogy újra felfedezzük a Niceai-konstantinápolyi hitvallást, és újult lelkesedéssel imádkozzuk és elmélkedjük át mind- azon gazdag tanítást, amelyet a „nagy hiszekegy” által az Anyaszentegyház részletesen elénk tár.
Kérjük kegyelmes Atyánkat, általad, értünk emberré lett, keresztre feszített és megdicsőült egyszülött Fia által, hogy árassza belénk a hét ajándék Szentlelkét, aki minden teljességével rajtad nyugodott.
Harminc napon át imádkozzuk annak emlékére, hogy Szent József a hagyomány szerint harminc évig volt az Úr Jézus Krisztus nevelőatyja a földön.