Katolikus Egyház, merre tartasz? – ezzel a címmel jelent meg Fülep Dániel teológus beszélgetése Athanasius Schneider kazahsztáni segédpüspökkel. A kötet
„Hanem amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.’” (1Kor 2,9)
Az erkélyen ülve néztem és hallgattam a gyerekek vidám sivalkodását, csobbanásait az alattunk lévő medencében. Egy kislány különösen megragadta a figyelmemet. Olyan hatéves forma lehetett, a sárga karúszók a karján, mint a vérnyomásmérő mandzsettái. Idegesen lengette a karját a medence szélén, az édesapja előtte állt a derékig érő vízben, és feléje nyújtott karral biztatta.
Felteheted a kérdést: „Ha Isten hatalmas és maga a szeretet, miért ilyen világot teremtett, és miért engedi meg a rosszat?”
Kezdjük ezzel a kérdéssel: „Miért ilyen világot teremtett Isten?” Látnunk kell, hogy nem ez az egyetlenfajta világ, amit Isten teremthetett volna. Tízezerféle világot teremthetett volna, ahol nem volna fájdalom, küzdelem, áldozat. Ám ez a lehető legjobbfajta világ, amelyet az általa elgondolt cél érdekében teremthetett.
Tíz tanács II. János Pál pápától
II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét, gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.
Dr. Márfi Gyula érsek előadása Segesden (2014)
„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” (Iz 64,7)
Van-e most olyan része a szívednek, az életednek, ami romokban van? Tudom, mennyire nehéz.
Elmesélhetnék neked egy szép keresztény történetet arról, hogyan szedhetjük fel a darabkákat, ragaszthatjuk össze őket, és hagyhatjuk, hogy Isten fénye átsugározzon a réseken. Valóban szép az a történet.
„Jutalmazzon meg az Úr azért, amit tettél! Részesítsen bőséges jutalomban az Úr, Izrael Istene, akinek védőszárnyai alatt oltalmat találni idejöttél.” (Rut 2,12)
Mikor összezavarodik az életünk, úgy vélhetjük, hogy Isten nem látja bajainkat, nem foglalkozik az életünkkel. De ha ezt hisszük, megtörténhet, hogy elmulasztjuk észrevenni gondviselésének jeleit, vagy simán szerencsének látjuk jóságát.
Én nem hiszek a szerencsében, én Isten jóságában hiszek.
„Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája” (Mk 9,30-37) – mondta az Úr Jézus a nagyra vágyó apostoloknak, akik a mai evangéliumi szakasz szerint azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közülük.
Aki nagyobb akar lenni, legyen „mindenkinek a szolgája”!
Fennáll a veszély, hogy a mai ember a szolgálatot csak a társadalom egy rétegére, az egyháziakra korlátozza. A karitász és a diakónia, azaz a szeretet-szolgálat, eszerint az Egyháznak az a sajátos szolgáltatása, melynek fejében a társadalom tiszteli, és kiváltságokkal ruházza fel, ugyanakkor az Egyházat kizárólag e tevékenység végzésére korlátozza; vagyis az elismerésnek, azaz ára, hogy üdvtörténeti küldetéséről mondjon le a mai társadalomban.
Székely János szombathelyi megyéspüspök beszédét adjuk közre, mely szeptember 19-én, a 48. Jean Monnet-esten hangzott el Budapesten.
Nagyon nagy örömmel, nagy szeretettel köszöntök mindenkit. A Biblia és Jézus maga arra tanít minket: legfőbb parancsunk az élet, legfőbb törvény a szeretet. Mégpedig azért, mert maga a Teremtő Isten, aki alkotta az univerzumot, és alkotta az embert, ő is Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Ez az élet forrása, ebből vannak a galaxisok, atommagok, ebből van az ember. Akkor lesz az életünk teljes, akkor tud kibontakozni, ha szeretetben élünk. Ez egy léttörvény. Aki ezzel szemben él, lassanként elpusztul, legalábbis lelki-szellemi értelemben.
Vendég: Bíró László, családreferens püspök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Fr. Szilveszter blogjáról
Nem ritka, hogy egy templomban a hívek megtapsolják a mise végén a kórust, vagy a valamely évfordulóját ünneplő miséző papot. Helyes-e ezt tenni? Szabad-e egyáltalán ezt tenni? Az alábbiakban néhány eligazító idézetet közlünk ehhez.
A bevonulástól a kivonulásig tartó szent liturgia alatti tapsról ezt írta Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa, az „A liturgia szelleme” című 2000-ben megjelent könyvében:
Az alábbiakban teljes terjedelmében közlöm Barsi Balázs ferences szerzetes hozzászólását az Ötvenhét igaz ember című íráshoz, pontosabban a Magyarországi Református Zsinat állásfoglalásához, mely szerint ma is érvényes a Heidelbergi Káté 80. pontja, amely kimondja, hogy a katolikus mise “alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését, és ezért kárhozatos bálványimádás.”
Mit kell tenni az eretnekkel és a köztudottan hitehagyóval az Egyházban?
A ma divatos jelszava a „párbeszéd”. Az egyházi vezetők úgy hivatkoznak a párbeszédre, mint egy keleti misztikus mantrára, mint minden probléma megoldására. Vannak abortuszpárti politikusok, akik azt állítják, hogy jó katolikusok? Párbeszédre van szükségünk. Vannak az azonos neműek közötti kapcsolatokat támogató papok? Párbeszédre van szükségünk. Katolikusok milliói hagyják el tömegesen az egyházat? Párbeszédre van szükségünk. Nem számít, hogy mi a kérdés, a párbeszéd majd tökéletes harmóniába fogja hozni a világot.