Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Apák, áldjátok meg feleségeiteket és gyermekeiteket!

Atyád áldásai hatalmasak, túlmutatnak
az örök hegyek áldásain,
az örök hegyek adományain. (Ter 49,26)

A gyermekek földi apjuktól ismerik meg mennyei Atyjukat. Az apáknak családfőnek, erős vezetőknek, hűségesnek kell lenniük a feleségükhöz, és irányító szerepet játszanak gyermekeik fegyelmezésében. Szent Pál szúrós szavaival: „Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint.” (Ef 6,4), másutt pedig: „Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék.” (Kol 3,21). Apaként segítsük gyermekeinket, hogy istenfélő és jámbor gyermekekké váljanak, áldjuk őket, ne pedig átkozzuk.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A démon, aki ellopja a pihenést, görgetésre és túlhajszoltságra ösztökél

A drogfüggő korunk prófétája.  Egy próféta nem feltétlenül a jövőt mondja meg, hanem úgy mondja el, ahogy az a jelenben van.  Ő az igazság hangja.  A drogfüggő a kielégülés eszeveszett keresésének hiábavalóságán keresztül prófétál.  Hamis nyugalmat talál a mámor pillanatában, tudatában van annak, hogy az múlandó, mégis egyfajta elfoglalt kétségbeesésben nyomul tovább.  Nem azért bulizik, hogy valami jót ünnepeljen, hanem hogy elzsibbassza a tényt, hogy a jó elérhetetlen.  Az ő bulija elzsibbasztja a fájdalmat, de nem tesz úgy, mintha a fájdalom nem lenne ott.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum Motu propriója megjelenésének 10. évfordulójára

 

Robert Sarah bíboros előadása (2017)

“A jövő forrása” Kollokvium (“Quelle der Zukunft”)
Herzogenrath, Aachen közelében (Németország)

Bevezető üzenet

Mindenek előtt szívem mélyéből köszönetet szeretnék mondani „A jövő forrása” elnevezésű, XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum Motu propriója megjelenésének 10. évfordulója alkalmából Herzongenrathban megrendezett kollokvium szervezőinek, hogy megengedték, hogy bevezető gondolataimmal megnyissam reflexióikat erre az Egyház életében és még inkább a liturgia jövőjére nézve oly fontos tárgyra, amit nagy örömmel teszek.

17 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Elveszítettük az emberi értéket és mértéket

A prágai káptalan nagyprépostjának magyarra fordított beszéde, melyet 2015 decemberében mondott el a prágai várban található Mindenszentek templomában. A beszéd cseh nyelven megtalálható itt. A szerk.

Emberek!
E lehető legmagasabb titulussal szólítom meg önöket, mert az ember az Isten képmása, és magasztos jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel.

Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a totalitárius rendszerek áldozataira, nyilvánvalóan azokra, amelyek történelmileg a legközelebb állnak hozzánk.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Schüssler-sók, avagy az arcodra van írva minden

Dr. Wilhelm Heinrich Schüssler német homeopata orvos a XIX. században dolgozta ki terápiás rendszerét, 1873-ban publikálta a biokémiai sók tanát. Módszere a homeopátián alapul (de több aspektusában eltér tőle), a mai napig népszerű, a természetgyógyászok előszeretettel alkalmazzák. A Schüssler-sókkal a patikák polcain is találkozhatunk. Schüssler módszeréről és az arcdiagnosztikáról szól a következő írásunk.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne hagyja, hogy emberek vagy körülmények befolyásolják az örömét

Néha halljuk, hogy mennyire fontos, hogy olyan munkát találjunk, amit szeretünk. Ez talán egy kicsit túlértékelt, de fontos, hogy olyan dolgokat tegyünk, amelyek nem teszik tönkre az örömünket, az elégedettségérzetünket és az értelmünket. Lehet, hogy egész nap fizikai munkát végzünk, ami nem túl szórakoztató és fáradtan érünk haza, de tudjuk, hogy hasznos munkát végeztünk, ami már önmagában is jutalom lehet.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Vatikán megnyitja az utat a transznemű keresztszülők, keresztelések és házassági tanúk előtt

A Hittani Dikasztérium több dubiára is választ ad…

Keresztapa vagy keresztanya? A Vatikán engedélyezi a transznemű keresztszülőket a kereszteléskor… Ismét egy friss hír Rómából.

Az úgynevezett Hittani Dikasztérium ismét válaszokat adott az úgynevezett dubiákra, vagyis a hozzá benyújtott, valamely tanítással vagy gyakorlattal kapcsolatos, megoldandó kérdésekre („kételyekre”).

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A hatodik parancsolatot ezzel ki is iktatták

Az interjú 2016 márciusban, az Amoris Laetitia pápai buzdítás megjelenése előtt készült. A szerk.

EXKLUZÍV INTERJÚ

A John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ vendégprofesszoraként első alkalommal látogatott Magyarországra Mons. Dr. Athanasius Schneider O.R.C., Celerina címzetes főpásztora, a Boldogságos Szűz Mária astanai érsekségének (Kazahsztán) segédpüspöke.

Amint azt a Rorate Caeli 2016. március 10-i bejegyzésében is olvashatjuk, a közép-ázsiai főpásztor 2016. március 4-től 6-ig előadásokat tartott és tradicionális (usus antiquior) főpapi szentmisét mutatott be a magyar hívek részvételével.

20 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Isten vagy tudomány – beszélgetés Székely János megyéspüspökkel

Hitnek és tudománynak ugyanaz a célja és az iránya: az igazság megismerése. Isten, mivel más létszinten van, ezért konkrét értelemben nem tárgya a tudománynak, a tudomány mégis Isten felé tart. A tudomány feltárja az anyagi valóság törvényeit, de ennél mélyebbre nem jut. A hit ugyanezen az úton jut mélyebbre, miközben támaszkodik a tudomány felismeréseire.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az embernek örökkévalóságra szánt lelke van

A világ meghatódik a palesztinai bombázásokban megölt gyermekek miatt, de nem hullat könnyeket a kis Indiért, akit Nagy-Britanniában az állami hatóságok szülei akarata ellenére halálra ítéltek.[i] Miért történhet ez meg? Mert az életet csak anyagi és haszonelvű szempontból vizsgálják. Elfelejtjük, hogy minden ember, még egy agykárosodott is, azért él, mert lelke van, és ezért elidegeníthetetlen méltósággal rendelkezik, ami magával vonja az élethez való jogot.

Az egyik ok, amiért ma egy ártatlan embert halálra lehet ítélni, az agyhalál fogalma, amelyet 1968-ban vezettek be, amikor a Harvard Egyetemen egy igazi antropológiai forradalmat indítványoztak.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Publikálható-e egy nem jóváhagyott jelenés?

A kiadók gyakran a következő nyilatkozatot teszik közzé könyveikben.

„Mivel a kánonjog korábbi 1399. és 2318. pontjait IV. Pál pápa eltörölte az AAS 58 (1966) által, az új jelenések, kinyilatkoztatások, próféciák, csodák, stb. publikálása és forgalmazása lehetővé vált, a hívek ezeket olvashatják az Egyház kifejezett engedélye nélkül, feltéve, hogy azok nem tartalmaznak semmi olyat, ami ellentétes a hittel és az erkölccsel. Ez azt jelenti, nincs szükség imprimatúrára.”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Fénylánc – a Szűzanya sürgős kérése

Az elmúlt hetekben sok helyen felbukkant a fenti címmel egy körlevél az interneten. Több testvérünk – élve a megkülönböztetés adományával – elküldte véleményét. Ezekből idézünk, remélve hogy segít eligazodni a jó és rossz, az igaz és hamis állításokat tartalmazó állítólagos üzenetek, láncimák és kinyilatkoztatások között. (A szerk.)

16 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A megkeresztelt kisbaba, Indi Gregory az anyja karjaiban halt meg a bírósági végzés nyomán

NOTTINGHAM, Egyesült Királyság (LifeSiteNews) – A kisbaba, Indi Gregory tegnap este meghalt, miután az angliai fellebbviteli bíróság végzése alapján lekapcsolták az életfenntartó gépekről.

Indi édesapja, Dean Gregory, aki elmondása szerint nem vallásos, a halála előtt megkereszteltette a kislányt és azt mondta, hogy a bírósági megpróbáltatások olyanok voltak, mint „a pokol… és azt akarom, hogy Indi a mennybe kerüljön.”

10 Minute