Kereszténység mint modern életstratégia?
Földi-Kovács Andrea beszélgetése Nagy Péterrel, a Keresztény Életstratégia Program kidolgozójával. Miért fontos, hogy ne csak valljuk, hanem meg is éljük
Földi-Kovács Andrea beszélgetése Nagy Péterrel, a Keresztény Életstratégia Program kidolgozójával. Miért fontos, hogy ne csak valljuk, hanem meg is éljük
Még az úgynevezett perifériákon sem gondolkodik mindenki úgy, mint a kongói Ambongo bíboros, a Fiducia supplicans elleni afrikai lázadás szimbóluma.
– 2002. november 30-án, a Hittudományi Kar Levelező Tagozatán végzett hallgatók találkozóján tartott előadás – Add meg nekik a bölcsesség
Jézus Krisztus, akinek nem volt szüksége magányra, hogy megemlékezzen és egyesüljön Istennel, hogy példát mutasson nekünk, gyakran visszavonult az emberekkel
„Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére” (Krónika I. Könyve 26:27) Ez a vers egy mélyreható,
Tizenkilencezer nézője volt eddig ennek a filmnek, mely számos kérdést vetett föl a gyónásról. Köszönet Gábriel testvérnek, aki összefoglalta és
Ez nem viszony. Ez házasságtörés.Ez nem alkalmi szex. Ez házasságtörés.Ez nem meleg szerelem. Ez szodómia.Ez nem hódolat. Ez bálványimádás.Ez nem
Ha megírnám valamelyik kedvenc haladáromnak levélben, hogy „HALÁL FIA VAGY!”, feljelentene életveszélyes fenyegetésért, és joggal tenné. De ha ugyanő azt
Egy nap az Úr azt mondta Szent Teréznek: „Sok lélek van, akikhez szívesen beszélnék, de a világ olyan nagy zajt
Kegyetlen és gonosz szabadkőművesek által uralt korunkban a politikának rossz híre van, mert „politika” alatt a szabadkőműves páholyok gonosz és
(LifeSiteNews) – Kérdés: „Anya, hogyan lehet egy ateista, aki támogatja az abortuszt, tagja a Pápai Élet Akadémiájának?” A válaszom: „Nem
A mai szentmise (Skóciai Szent Margit ünnepe) introitusát a 118. zsoltárból vett sorok adják, köztük a 120. vers: „confige timore tuo
Az erős szavakkal tűzdelt interjút követve, melyet a Polonia Christiana készített a házasságról és a családról tartott rendkívüli Zsinatról, eljutottunk