Bedő Imre a válásról és az igazoló mantrákról

Mindannyian ismerünk olyan közeli barátot, ismerőst, rokont, aki elvált. Nem mindenkire igaz, de bátran állíthatjuk, hogy nagyon jellemző a válás után az önmagát felmentő, a döntését igazoló magyarázat keresése. Ez természetes pszichológiai folyamat. Egyfajta mantra, ami segít megtartani a józan eszét az éppen szenvedőnek. Amikor rákérdeztem erre, az összes általam ismert fodrásznál, kozmetikusnál, manikűr-pedikűrös ismerősömnél, olyanoknál, ahol mindenki beszél, kiönti a lelkét, akkor egyöntetűen igazolták vissza. Igen. Ugyanazt hallgatják, majdnem szó szerint, majdnem mindenkitől, aki épp elvált.

Mindkét fél egyszerre ritkán mondja, inkább csak az egyik, aki a válást kezdeményezte. Ilyen saját magukat megtartó mantrákat hajtogatnak mindenkinek: „A legjobb döntésem volt életemben”. „Azt hittem, hogy egy kudarc, de rájöttem, hogy fantasztikus lehetőség”. „Felszabadultam, mert azelőtt rabságban éreztem magam”. „Valójában hihetetlen jó életem lett utána”. Mondják ezeket a mantrákat, mondják és mondják, a másik ember meg illedelmesen hallgat, mert ma nem illik ellentmondani az éppen a fájdalmával küzdő embernek. Nem emberséges szembesíteni azzal, hogy mit tett és mit tesz éppen a baja közepében – később meg már minek? Nem is divat ma konfrontációt vállalni. Ezért a közösségbe kiáltott mantrák csak harsognak, harsognak. A Facebookból is ez ömlik, baráti beszélgetésekben is ezt hallgatjuk, és senki nem szól semmit.

Senki nem mondja, hogy elhibázott döntés volt már az elején, úgy hogy te is hibás vagy. Senki nem mondja, hogy pedig igaz, nem tettél meg mindent te sem, hogy megjavítsad, vagy éppen hogy már az első percben feladtad, mégis mit gondoltál, ki fogja megtartani a családodat.

Vagy éppen, hogy ha tudod, hogy kutyából nem lesz szalonna, és azt is tudtad, hogy a másik kutya, akkor miért akartál mindig zsírt csapolni? Nem mondja azt sem senki, hogy elég volt, mert már unalmas ugyanazt a lemezt hallgatni. Csak megadóan hallgatja mindenki csendben ugyanazt a szöveget a harmincadik ismerősétől, olvassa ugyanazt a magyarázkodást a kétszázadik Facebook-barátjától.

Es lassan elhiszi. Ugyanolyan programozás ez, mint bármelyik másik. A sokszor elismételt mantra ugyan felmenti az elvált rokont, de megfertőzi a házasságát megtartani kívánókat. Akiknek éppen nehézségeik vannak, akik éppen szülés utáni depresszióval küzdenek, vagy pont az apasággal a nyakukba hulló felelősség elől menekülnének, mind-mind csendben hallgatják ezt. És elkezd felsejleni bennük egy másik világ. Odaát. Ami jobb, ami szebb. Ahová kimenni nem bűn, nem tévedés, nem kockázatos, nem kudarc. Sőt, a legjobb döntés! Fantasztikus változás. Felszabadulás.

Látni kell, hogy ártalmatlannak tűnő, természetes pszichés folyamatok rombolók lesznek, ha ezt egy méretes társadalmi tömeg, az elváltak társadalmi tömege egyszerre mantrázza a többiek felé. Túl hangos és túl sok az inger. Ami ráadásul legtöbbször nem is igazság, csak önigazolás. Tízmillió légy nem tévedhet – kezdjük el mi is mondogatni. Lehet benne valami – győzködjük magunkat. És ezt most azok nevében mondom, akik éppen házasságuk megtartásán fáradoznak. Akik mindennap igyekeznek a másik depresszióját elfogadni, segíteni neki, mert tudják, hogy nem tart örökké. Akik éppen párterápiára járnak, mert nem feloldhatatlan ellentét feszíti szét őket, hanem éppen az apává és anyává válás nehézségeivel küzdenek. Akik éppen hosszan tartó betegség, munkahelyi problémák vagy valamilyen családi tragédiától sújtottan energiavesztett állapotban vannak. Megannyi nehéz helyzet, amit áthat ez a folyton-folyvást beszűrődő mantra. A válás legjobb döntés volt életemben. Azóta sokkal jobb. Nem lehetett másként. Ilyen a világ, ez az új modell…

Érthető, hogy minden válástól szenvedő fél elsősorban önmagát akarja menteni. Kevésbé érdekli a szomszédja, a barátja, a rokona, netán a társadalom jövője.

Talán kissé érzékenyebbé válnak, amikor rájönnek, hogy nemcsak a házasságban élőket, hanem a házasság előtt álló fiatalokat és a gyermekeket is érinti az, amit mondanak. A puszta tény, hogy mindenhonnan ugyanaz a tíz mondat jut el az emberekhez, tudatalatti félelmekhez, elköteleződés-fóbiához, majd a házasságból való meneküléshez vezet. Az ördögi kör a többségi mantra miatt örvénnyé alakul, ami generációkat ránt a mélybe. Csodálkozunk, hogy ma a fiatalok nem akarnak családot, hogy a válás katasztrófájától való tudatalatti félelmeik gúzsba kötik őket?!

Közismert tény, hogy az egyik szülő elvesztése mekkora fájdalmat és traumát jelent egy gyermek életében. Ebben nem nagyon különbözik a válás, vagy ha az adott szülő meghalt. Mindkét esetben komoly gyászmunkát igényel a veszteség feldolgozása. A két életesemény között mégis jelentős különbség van, mégpedig a gyerekek jövőbeli kapcsolódási képességét illetően. Egy híres kutatás kimutatta, hogy az apa nélkül felnövő gyermekek esetében óriási különbséget jelentett az, ha az apa válás okán került ki a családból, vagy ha meghalt. A tudósok azt találták, hogy a válás miatt apa nélkül maradt gyermekek zömének tudatalatti félelmei és bizalmatlansága oda vezetett, hogy felnőttkorában maga is könnyebben elvált, reprodukálva ezzel a szülői mintát. Az apjuk halála miatt félárván felnövő gyerekek pedig kifejezetten erős, biztos családok alapítására voltak képesek. A kutatás szerint a kettő közötti különbséget mindössze egy „program” jelentette.

Ameddig a válást követően a gyermek azt hallotta az anyjától, hogy apád egy senkiházi, nem lehetett volna vele tovább élni, az életünk megkeserítője volt, addig a megözvegyült anya azt mondogatta: bárcsak láthatta volna ezt apád, olyan büszke lett volna rád apád.

Ilyen nagy hatalma van a tudatalattiban elvetett magvaknak. Hát még azoknak, amelyek szárba szökkenéséről, nagy és ijesztő fává terebélyesedéséről ilyen sokaság, ennyi influencer és médiacsatorna gondoskodik – még ha nem is rosszindulatból, hanem a legjobb szándéktól vezérelve.

Egy esélyünk van. Felhozni mindezt az egyéni tudatalattiból. Felhozni ezt a közösségi, társadalmi tudatalattiból is. Kitenni az asztalra még akkor is, ha fáj. És együtt elindulni felfele. Óriási szükség van arra, hogy ez a felismerés változást hozzon a világba. Minden elvált ember támogatására, preventív tapasztalatára szükségük van azoknak, akik nem váltak el. A működő családok és elvált társaink gyermekeinek jövőképe érdekében is. Lehet egy hajóban evezni, közös jövőt építeni. Komoly változtatást igényel, de megéri.  

Bedő Imre A megbízható férfi cimű könyvét nem csak férfiaknak ajánljuk. A szerk.

Megrendelhető itt, egyben további részletek is olvashatók.

Létrehozva 2023. december 13.