Szabadulás a sátántól
Varga László püspök homiliája, Évközi 4. vasárnap
Varga László püspök homiliája, Évközi 4. vasárnap
Máté evangéliumának 13. fejezetében Jézus a tengerparton van. Beszáll egy csónakba, és kimegy a vízre, hogy a parton álló embertömeg hallhassa őt. Itt van tehát az “online szolgálat” első példája: az Örökkévaló Testté lett Ige nemcsak az Ő emberi hangszálait és nyelvét használta, hanem az ő hangerejét megsokszorozó vízen lévő csónak technológiáját is, , hogy egyszerre több emberhez jusson el, hasonlóan ahhoz, ahogy én az ujjaimmal és az internettel teszem, hogy ti ezt a kiberparton olvashassátok.
A szerkesztő megjegyzése: mivel az okkultizmus egyre nagyobb befolyásra tesz szert és kerül előtérbe az egyházban és a társadalomban, közreadjuk a Krisztus az okkultizmus ellen című sorozat első részét, amely ezeket az erőket a gyökerek szintjén leplezi le és száll szembe velük.
Mit értünk az okkultizmus kifejezés alatt? Számos meghatározás létezik; a végén mi is hozzáadunk egyet a sajátunkból.
Mit mond egy amerikai annak, aki a társaságában tüsszent? Azt mondja neki, hogy „God bless you.” (Isten áldjon meg.) Ez a nyelvi hagyomány. A The Washington Times beszámol egy érdekes történetről, miszerint egy ateista tanárnő átélt egy hihetetlen sérelmet. Ez úgy történt, hogy a tanítványai, midőn valaki az osztályban tüsszentett, azt mondták az illetőnek, hogy „God bless you”. Eközben kérdően néztek tanáruk felé, mert ugye, tudták róla, hogy ateista.
A tanárnő ezt agresszióként élte meg, s az ügyben vizsgálat is indult. Mint a tanárnő nyilatkozatából kiderül, a diákok viselkedése nem tolerálható tovább. Problémájává vált a nyelvi hagyományban rögzült tüsszentés utáni jókívánság. A „God bless you”-ban Isten szerepel ugyebár, s lévén ő egy ateista, ez a mondat számára tűrhetetlenné vált. Mert ő meg van sértve.
Nemrég holtan találták a 43 éves Jessica Redding pornószínésznőt. Ez elgondolkodtatott, mert eszembe jutott, hogy azt hallottam, hogy a „rock sztár” a legalacsonyabb várható élettartamú szakma. Emlékszem, amikor középiskolás lázadóként azt hittük, hogy Kurt Cobain a valaha élt legnagyobb zenész, hogy aztán néhány hónappal később kiderüljön, hogy pisztolyt dugott a szájába és meghúzta a ravaszt. Ez egy kicsit felrázta az én generációmat. Talán ezek a „szabadságok” vezetnek a halálhoz.
Egy kis kutatást végeztem, és arra jutottam, hogy a három állítólagos szabadsághoz leginkább kötődő életmód közül az elmúlt 50 évben ezeknél a legalacsonyabb a várható élettartam. A szex, a drog és a rock ‘n roll mind a halálhoz vezet, nem pedig az élethez.
Hogyan készüljünk a parlamenti választásokra?
Egy ideje fogalmazom már magamban ezt a cikket. Amikor egy első változatát átküldtem Hamar Dávid barátomnak, azt válaszolta, hogy ez inkább két cikk, és így egyben könnyen kioltják egymás üzenetét. Ráadásul az elsőt valószínűleg szeretni fogják, a másodikban viszont sok a kockázat. Elgondolkodtam ezen. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt a két cikket próbálom megírni, amit Bese Gergő katolikus pap és Kovács Viktor evangélikus lelkész lényegében már megírtak. De nem akarok két cikket írni, hanem éppen azt a kettősséget szeretném integráltan láthatóvá tenni, ami bennem van, és amit az említett két publicisztika is együtt megjelenít.
Sokan kérdezik tőlem, hogy régóta kérik Istentől a lelki sebeik gyógyulását, komolyan imádkoznak ezért, és mégsem tapasztalnak semmilyen gyógyulást. Mi lehet ennek az oka? Természetesen nagyon sok lehet, de a leggyakoribbnak azt látom, hogy teljesen mást várunk Istentől, mint amit kaphatunk Tőle.
A Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa (a cikk 2018-ban íródott. A szerk.) felszólítja a katolikusokat, hogy az Oltáriszentséget nyelvre és térdelve fogadják.
Az erről szóló új könyv bevezetőjében Robert Sarah bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa ezt írja: „Az ördögi legfélelmetesebb támadása az, hogy megpróbálja megszüntetni az Oltáriszentségbe vetett hitet, tévedéseket terjesztve és arra késztetve a híveket, hogy méltatlanul vegyék magukhoz a Legszentebbet. Valójában ez egy háború, amely a hívek szívében folytatódik: Mihály és angyalai vannak az egyik oldalon, Lucifer a másikon.”
Május 1.
Jézus Krisztus szavai:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, el fogja azt veszíteni, aki pedig elveszti életét énérettem, meg fogja azt találni.” (Mt 16,24–25)
„Vegye fel keresztjét” annyit tesz, mint utánozni Krisztust a lemondásban és a szenvedések tűrésében.
A legalattomosabb gonosz motiváció az összes gonosz motiváció közül az a vágy, hogy az elhallgattatott lelkiismeret csendben maradjon. Az ember szinte bármire képes ennek érdekében. Hazudik, bujkál, tagad, gyűlöl, öl, vádol, rágalmaz, befeketít, csakhogy ne hallja a belső, számonkérő hangot. A lelkiismeretét csendben tartó ember akár a bűn létét is tagadja. Ha kell, eltörli a mércét. Megszünteti a törvényt. Leleplezi mások képmutatását. Manipulál és összezavar. Cinikusan kacsint. Elpusztít bármit, ami fölébresztheti az alvó óriást: a vádló lelkiismeretet.
A nemrég még demokrata párti elnökjelöltjelölt, jelenleg közlekedésügyi miniszter, Pete Buttigieg támadások kereszttüzébe került, miután az Egyesült Államokat jelenleg lebénító, az ellátási láncot sújtó válság kellős közepén „férjével”, Chasten Buttigieg-vel együtt két hónapnyi „szülési szabadságra” vonult örökbe fogadott ikreikkel, Penelope Rose-zal és Joseph Augusttal.
Varga László megyéspüspök homiliája a Veni Sancte szentmisén a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskolaközpontban (2021. szeptember 2.)
Káröröm
„Legszebb öröm a káröröm” – tartja a mondás. Vannak emberek, akik őszintén tudnak örülni amikor a másik ember szégyenbe, vagy kellemetlen, kínos helyzetbe kerül. Örülnek a másik kudarcának, és ettől mintha még elégedettek is lennének. Örülnek, ha elesel, örülnek, ha kudarcaid vannak. Talán ismersz is olyan embereket, akik mintha folyton azt keresnék az életedben, hogy mikor tudnak fogást találni rajtad, és ha találnak valamit, akkor örömittas elégedettség tölti el őket. A kárörömmel az a gond, hogy kikezdi a szeretetet. Ahogy a nevében is benne van: káros, kárt hoz. Nemcsak annak, akin nevetsz, hanem annak is, aki nevet. Ha csak káröröm van az életünkben, az egy roppant szegényes örömforrás.
Újra elérkezett az évnek az az időszaka, amit a néhai Ray Bradbury közismerten „októberi országnak” nevezett el. Az év végének közeledte a mérsékeltebb éghajlatú régiókban a betakarítás végét, a lombhullást és a felkészülést jelenti az egymást követő ünnepekre, amik lezárják vagy megnyitják az évet minden országban. Ahogyan a tél rendszeresen minden évben elénk tárja a Karácsony illetve az ünnep konfliktusát, úgy a Halloween elleni háborút is minden ősszel meg kell vívnunk.