Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vezetés és sebezhetőség (4)

A bizalomépítő vezető egyik legfontosabb tulajdonsága1

Barnabás életéből megérthetjük, hogy az igazán bizalomra méltó ember képes újabb esélyt adni valakinek, akit mások, akár tekintélyes keresztény emberek is megbízhatatlannak tartanak. „Néhány nap múlva pedig ezt mondta Pál Barnabásnak: Térjünk vissza, látogassuk meg a testvéreket valamenynyi városban, ahol hirdettük az Úr igéjét, és lássuk, hogy megy a soruk. Barnabás azt akarta, hogy vigyék magukkal Jánost is, akit Márknak hívtak. Pál azonban úgy tartotta helyesnek, hogy ne vigyék magukkal azt, aki elvált tőlük Pamfíliánál, és nem ment velük együtt a munkába. Emiatt meghasonlás támadt közöttük, és ezért különváltak egymástól: Barnabás magával vitte Márkot, és elhajózott Ciprusra.” (Apostolok cselekedetei 15,36–39)

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Bűnkatalógus (nem csak) nagyböjtre

A bűn nem azért rossz, mert az Egyház annak mondja. Hanem mert valóban elszakít Istentől. Hatására csökken, majd eltűnik a lelkismereti béke és derű. Alattomosan pusztítja és rabjává teszi a lelket. Ezért int az Egyház, hogy rossz a bűn.

Jó hír viszont, hogy bármikor hatalmunkban áll megszabadulni tőle.

Betegségben a kórokozó felismerése fél gyógyulás. E szándékkal született az alábbi „bűnkatalógus”. Segítsen, hogy nevén tudjuk nevezni az életünkbe beengedett rosszat, és megszabadulhassunk tőle a bűnbocsánat szentségében.

7 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (8)

k. Elmélkedni a kereszt titkán

„Szomjazom”, mondja Jézus a Kereszten (Jn 19,28). Az Utolsó Vacsorán előre megmondta: „Nem iszom addig a szőlő borából, míg nincs megváltva a világ.” Miután megünnepelték a legfőbb Étkezést és megalapította az Oltáriszentséget, szomjúság keríti Őt hatalmába. Csak növekszik ez a szomj, a Getszemáni kerttől kezdve végig a keresztúton. Ezt a kínt hordozva, értünk, nem véve semmifele ételt magához a kínszenvedése alatt, a Megváltó keresztre feszíti önmagával minden étellel kapcsolatos sóvárgásunkat.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Bűn a transzneműség?

Kérdés: Az Egyház azt tanítja, hogy az azonos neműekhez való vonzódás önmagában nem bűn. Csak akkor követ el bűnt valaki, ha úgy cselekszik, hogy kielégítse ezt a vonzódást. Ugyanezt a szabályt alkalmazzuk-e a gender identitással kapcsolatos kérdésekre is? Más szavakkal: megkérdőjelezni valakinek a szexuális identitását nem bűn, csak az a cselekedet, ami megfelel a vélt identitásnak? A „transznemű” identitás nyilvános kijelentése – megjelenésem vagy nevem megváltoztatásával vagy egyszerűen más viselkedés révén – bűnnek minősül-e? – Sean Code atya, Johnstown, Pennsylvania

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Megtanulni megkülönböztetni az áldást az átoktól

Az alázat segít felismerni az áldást, míg a büszkeség gyakran átokként tekint az áldásra

Egyszer abban a megtiszteltetésben és örömben volt részem, bár csak egy rövid időre, hogy találkozhattam Yehuda Levin rabbival, egy ortodox zsidóval, aki az abortusz rettenthetetlen ellenzője. A 25. Élet Menetén (1998. január 22.) ez a bölcs „tanító” (ezt jelenti angolul a „rabbi”) ószövetségi dühvel intézett erős üzenetet Bill Clinton amerikai elnökhöz:

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Bíborosok összecsapása – egy kánonjogász szemével

Gerald E. Murray atya, kánonjogi doktor, a The Catholic Thing magazinban elemzi az Amoris Laetitia nyomán kialakult ellentéteket, melyek az Egyház legmagasabb szintjén, bíborosok között nyilvánosan zajlanak. Murray atya feltárja, hogy ennek a vitának az egyik oldalán csak „szlogenek és eufemizmusok” vannak. Az általa elemzett konkrét megnyilatkozásról korábban már tudósítottunk. Alább a kánonjogász dolgozatának egy részét közöljük, magyar fordításban.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Homoszexualitás katolikus szemmel

Pár éve az USA cserkészszövetségének támogatását több cég is beszüntette, mert nem volt hajlandó vezetői megbízatást adni egy homoszexuális cserkésznek. Az egyik USA-beli szövetségi állam cserkészvezetői a szponzori nyomásra csak ennyit válaszoltak: „A gyermekeink lelke nem eladó”.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vezetés és sebezhetőség (3)

3. Mit kell tennem, hogy bennem megbízzanak?

Az őszinte (nem látszat) bizalom egyik fontos jellemzője, hogy nem lehet kierőszakolni, vagy parancsba adni. Sok vezető úgy áll a kérdéshez, hogy megköveteli munkatársaitól a teljes bizalmat anélkül, hogy ő maga valamit tenne is azért. Az ilyen kapcsolatnak az egyik legfontosabb próbája az, amikor a szervezet, vagy csapat egy fontos próbatétel előtt áll, vagy erős külső negatív hatás éri: vajon kiállnak-e a munkatársak a vezető mellett, vagy passzívan szemlélik az eseményeket, esetleg szét is futnak.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Két végén égetik a (fül)gyertyát

Fülgyertya. Ízlelgetem ezt a szép összetett szót, amelyet 15-20 évvel ezelőtt senki nem tartott volna kevésbé viccesnek, mint a foglétrát, a haskanalat vagy az orrceruzát. De változott a világ, és ma már tudjuk, hogy a fülgyertya a hopi indiánok ősi tudásának megtestesülése, amelyet számtalan célra használhatunk. Hogy mire, az függ az információ forrásától.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Vezetés és sebezhetőség (2)

 

Megbízhatom-e a másik emberben? 1

Fredmund Malik roppant találóan fogalmaz: „Ha egy menedzsernek sikerült a környezetének, munkatársainak és kollégáinak a bizalmát megnyernie és megőriznie, akkor a vállalati kultúra is alapvetően rendben volt. Ezzel szemben, ha nem volt bizalmi bázis, akkor a számos erőfeszítés mit sem ért.” Malik nem kevesebbet állít, mint hogy csak akkor beszélhetünk egy szervezet jó kultúrájáról, ha a vezetőnek sikerült kialakítania és fenntartania a kultúra bizalmi bázisát.

4 Minute