Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az életvezetés feladata

Az életvezetés fogalma Platónra és Arisztotelészre vezethető vissza, nem pusztán egy divatod kifejezés a modern – posztmodern világban. Platón szerint az életvezetés feladata onnan ered, hogy az istenek gondoskodása az emberről hiányos, és nekik maguknak kell gondoskodniuk az életükről. Mintha az istenek magukra hagyták volna az embert. Meg kell találniuk azt az életmódot, ami a legelőnyösebb a számukra, és az egész polisz számára, ami nem egyszerűen állati, ösztönös, hedonista, hanem filozofikus, bölcs, mértékletes.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

“Nem eszményekhez és ideológiákhoz kell hűnek lennünk, hanem Istenhez”

 

„Helyzetünkre tekinthetünk úgy, illetve úgy is kell tekintenünk, mint olyasmire, amelybe szüleink, születésünk és neveltetésünk körülményei állítottak bennünket; de nem szabad és nem is kell úgy tekintenünk, hogy ez a helyzet jó, és ilyennek kell lennie, maradnia. Holott az emberek éppen ezt teszik. Márpedig ez bűn. Nem engedhetünk az ideálból. Meg kell erősítenünk erkölcsi érzékenységünket. Nem működtethetjük erőnek erejével a piszoktól eldugult gépet, és nem mondhatjuk, hogy a gépnek ilyen eldugult állapotban kell lennie, hanem állandóan tisztogatva kell továbbra is olajoznunk, amíg el nem érjük azt a működést, amely jellemző rá.”

Tolsztoj, Napló 289.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Dr. Papp Miklós a kutyatartás jelenségről

Viktória (Velence)

Szeretném tudni mi a véleménye arról a jelenségről, hogy sokan fiatal, idős egyedülállók és gyermektelen házaspárok kutyáikra társként, gyerekként tekintenek és abnormálisan sok időt, energiát, érzelmet “pazarolnak”rájuk, míg emberi kapcsolataik sorvadnak. A fiatalok pedig kutyájukat dédelgetve csak húzzák-húzzák a család alapítást. Értem, hogy egyszerűbb, kényelmesebb, sokszor hálásabb kutyát tartani mint emberi kapcsolatokat kialakítani, fenntartani, megjavitani vagy gyereket vállalni. Szeretnünk kell az állatokat, magam is elkötelezett természetvédő vagyok, de szerintem  Istennek nem tetsző az, mikor ez túlzott és elsőbbséget élvez az emberekkel szemben. Engem személy szerint felháborít ez az aránytévesztés, mikor annyi tennivaló lenne a világban felebarátaink felé és sokaknál a jócselekedet kimerül a kóborkutyák felé tett gesztusokban. Veszélyes gyógymódnak tartom lelki problémák, érzelmi hiányok esetén is, mert könnyebb út, de szerintem tévút. Mit gondol erről?

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Hogyan bénázzuk el az életünket?

Etika a párkapcsolatban

Nincs annál keservesebb, mint ha valaki utólag bánja az egész életét. Nagy célokat tűzünk ki magunk elé: művelt ember, mérnök, apa, anya, szeretnék lenni, s utána ezek megvalósításának élünk. Hogy ronthatjuk el mégis párkapcsolatunkat, szerelmünket, hitünket? Mivel az életet visszafelé értjük meg, de odafelé kell létezni, fontos, hogy tudjunk előre gondolkodni!

8 Minute