Családvédelem

Gőzmozdonyok és férfiak

Az imádság jelentését, életünkben betöltött szerepét, azt, hogy miért és hogyan imádkozunk vagy éppen nem imádkozunk, a pécsi egyházmegyei  férfitalálkozó-sorozat

1 Minute
Olvasnivaló

Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni?

David Murrow ezzel a provokatív kérdéssel lépett ki a keresztyén közélet elé. Egy pécsi baptista közösség közösség vállalkozott a magyar kiadás megjelentetésére.

Murrow nem lelkész, nem teológus, de olyan keresztyén férfi, akire felfigyeltek teológusok és lelkészek egyaránt. Murrow szakmai pályafutása miatt (TV producer, író, politikai szóvivő) hozzászokott, hogy szembenézzen és felvessen olyan kérdéseket, amik meghívnak minket arra, hogy kegyes közhelyeket hátrahagyva nézzünk szembe a valósággal.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Odaállni a résbe (2)

Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.

Apostoli buzdítás katolikus férfiaknak, lelki fiaimnak

Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)

1. kérdés: Mit jelent katolikus férfinek lenni?

Ecce Homo – Íme, az ember

Minden férfinek, különösen ma, érett elfogadásra és megértésre kell jutnia, hogy mit jelent férfinek lenni. Ez nyilvánvalónak tűnhet, de a mi világunkban sok az eltorzult kép, és a zavar sok bizonyítéka van arra, hogy mi az igazi férfiasság. Elmondhatjuk, hogy a történelem során először az emberek annyira összezavarodtak vagy annyira arrogánsak, hogy megpróbálják meghatározni férfiasságukat vagy nőiességüket a saját definícióik szerint.

19 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Odaállni a résbe

Apostoli buzdítás katolikus férfiaknak, lelki fiaimnak

Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. 

Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA) buzdítását nagyon fontos és követendő példának tartjuk. A részletekben közölt írást most teljes terjedelmében, letölthető formában adjuk közre. A szerk.

1 Minute
Családvédelem

Hol a helye a férfinak?

Az előző manna témája a generációk közötti öröklés és kölcsönhatás volt. Én azonban inkább vertikális szempontból kapcsolódnék a helyünk, szerepünk, identitásunk megtalálásának nagyon nehéz feladatához.

A fiam most kezdi az egyetemi éveit, ráadásul messze az otthon melegétől, a konyha gazdagságától, a vigyázó szülői tekintettől, a szigorú gimnáziumi napirendtől. A sort persze hosszan lehetne folytatni, mi minden változik meg egy ember életében, amikor a gyermek- vagy kamaszkort maga mögött hagyva valaki önálló életet kezd.

3 Minute
Családvédelem

Apaság, felhívás a hősiességre

A hősök sokféle körülmények között nőnek fel a feladathoz, de az apaság önmaga is hivatás a hősiességre – mondja Thomas Olmsted püspök, valamint Harold Burke-Sivers diakónus, a katolikus férfiszolgálatok vezetői.

A múlt hónapban a texasi Uvalde-ban történt újabb iskolai lövöldözés borzalmai során éles ellentét alakult ki. Egy apa nélkül nevelkedett, zavart fiatalember sokak életének vetett véget, míg egy férj és apa a rendőrséget megelőzve rohant be az iskolába, hogy életeket mentsen. A szolgálaton kívüli Jacob Albarado határőr éppen a szomszédban, a fodrászatban volt, amikor a felesége, aki az iskola tanára, sms-t küldött: „Itt van egy aktív lövöldöző. Segítség! Szeretlek.” A lányuk is az iskolában volt.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből?

1. fejezet

A CÉLRA TÖKÉLETES

Vasárnap reggel van, egy kertvárosi utcában három férfi serénykedik. Az elsőt Wardnak hívják. Foglalkozását tekintve hegesztő, most a csónakját foltozgatja, mielőtt délután horgászni megy néhány haverjával. A felesége, Cristin templomba ment a gyerekekkel, de megígérte, hogy hazafelé beugrik a boltba és feltölti a hűtőt egy rekesz habzó programmal.

Ward szomszédja, Dean a füvet nyírja. Harmincegy éves számítógépszerelő, metodista szülők gyermeke. Mint a legtöbb férfi, már kamaszkorában elmaradt a gyülekezetből. A feleségével, Mariával (a kiugrott katolikussal) beszéltek arról, hogy vissza kellene menni, a gyülekezet jót tenne a gyerekeknek is, de úgy látszik, erre már sosem kerül sor.

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A katolikus férfiak válságáról és annak orvoslásáról

Interjú Raymond Leo Burke bíborossal – (The New Emangelization) Fordította: Kovács Ervin Gellért O.Praem.

Matthew James Christoff, a New Emangelization projekt szervezője:  Eminenciás uram, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk és beszélgethetünk Önnel. Ma az Egyesült Államokbeli katolikus férfiak állapotáról szeretnénk beszélgetni és arról, hogyan tudunk még több férfit bevonni az új evangelizációba. Kezdetnek, hogyan írná le Eminenciád a férfiak állapotát a mai katolikus egyházban?

13 Minute
Olvasnivaló

Az Oltáriszentség előtt térdelő és imádkozó férfi a legerősebb ember a világon

Különbség van a szerződésen és a szövetségen alapuló kapcsolat között

Dr. Dabóczi Kálmán jogásszal, közgazdásszal, vállalatvezetővel, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatójával beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

5 Minute
Családvédelem

A teremtő erő és a jóság képviselői

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató az apák szerepéről

Ferenc pápa tavaly meghirdette a Szent József-évet, amely 2020. december 8-tól 2021. december 8-ig tart. A Szentatya ezzel állít emléket Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának, akit a Katolikus Egyház védőszentjeként tisztelünk immár százötven éve. Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutatót az apa családban betöltött szerepéről kérdeztük.

7 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Miért utálnak a férfiak gyülekezetbe járni? (részlet)

“Az 1800-as évek elején két hittérítő hajózott át Angliából Afrika sötét őserdeibe. Az első anglikán stílusú templomot épített, angolul prédikált, nyájának tagjaira ráerőszakolta az európai öltözéket. A második olyan imaházat épített, ami leginkább a helyiek közösségi házaira emlékeztetett. A bennszülöttek nyelvén tanított, és engedte, hogy mindenki tetszése szerint öltözködjék.

Nem kell mondanom, melyikük lett sikeresebb.

15 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Odaállni a résbe (1)

Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.

Apostoli buzdítás katolikus férfiaknak, lelki fiaimnak

Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)

Kerestem köztük olyan férfit, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért…” (Ez 22,30)

Csatába hívás

Harsonaszóval kezdem ezt a levelet és világos üzenettel számotokra, fiaim és a testvéreim Krisztusban: férfiak, ne habozzatok részt venni a körülöttünk folyó csatában, ami gyermekeinket és családjainkat megsebzi egy olyan csatában, ami eltorzítja mind a nők, mind a férfiak méltóságát.

17 Minute