A hit és a magánkinyilatkoztatások
Az életszentséget – ezt ki kell jelentenünk -, nem lehet egy kalap alá venni a rendkívüli jelenségekkel, melyek előfordulnak a szentek életében: látomások, kinyilatkoztatások, benső párbeszéd Istennel. Ezek mellékes jelenségek, és nem ezek jelentik az életszentséget. Ugyanez érvényes a karizmákra is, hiszen a karizmák elsősorban az Egyház javára adatott ajándékok, s egyáltalán nem biztos, hogy hogy megszenteli azt, aki használja őket.
A Szentháromság szeretete a családban
A mai napon a leányfalui római katolikus egyházközség templomának búcsúünnepét tartjuk, mely templomot az ősök a Boldogságos Szűz Mária szülei, Szent Joakim és Szent Anna tiszteletére emelték. Az ő életük ismerete teszi egyértelművé számunkra azt a keresztény sejtést, hogy az Isten nagy műveit általában nagy próbatételek előzik meg.
Gyermektelenségük miatt egymástól elbujdosó emberek keserűsége után virradt fel üdvösségünk hajnalcsillaga. A hűségben állhatatos szülők végül is megáldott szerelméből született a Megváltó Édesanyja. Így lett Szent Anna és férje, Szent Joakim a gyermeket kérő és váró hitvesek közbenjárója. Milyen jó lenne, ha Mária szülei kieszközölnék ezt a kérő és váró vágyakozást a mai házasságok számára! Ehhez azonban mindenekelőtt szeretetteljes, harmonikus, boldog, szentségi házasságkötések sokaságára lenne szüksége a mai magyar társadalomnak.
A szentségimádat és a lelkigyakorlat átalakítja a rabokat
Egy spanyol katolikus weboldal nemrég publikált egy cikket, melynek címe: „A hatóság képviselői elképedtek a lelkigyakorlatokon, ahol szentségimádatot tartottak az Oltáriszentség jelenlétében a börtönben, ami teljes változást okozott a fogvatartottaknál.” Ez egy meglepő bizonyság arról az átalakító erőről, amivel az egyházi szolgálat rendelkezik.
A texasi kísérleti program arra bátorította a rabokat, hogy vegyenek részt vallásos lelkigyakorlatokon. Sok résztvevő „nagyon problémás” rab volt, akik állandó konfliktusokba keveredtek. De a program jótékony hatásait a börtönhatóságok gyorsan megerősítették.
A kislány megváltozott
A reiki és az angolul tanulás
A barátnőm lányát talán három éve tanítom angolra. Kb. két éves korában kezdtem a tanítását. A kezdetekben már az érkezése előtt fél órával egy gyomor görccsel vártam. Nem tudtam ezt igazán megmagyarázni, hogy miért, hiszen már elég régóta tanítok angolt, és ilyen problémám nem szokott lenni.
A Gordon módszerről
Amikor egy filozófiai rendszer divatjelenséggé lesz, fogyaszthatóságának alapfeltételévé válik a vulgarizálódás, leegyszerűsítés. A mai konzumgondolkodás amúgy sem tűr meg semmi olyat, ami bonyolult rendszereket rejtene magában, kilöki, mint a vágyteljesítés nem azonnali eszközét.
Így sok, amúgy hívők számára is veszélyes tan szelídülhetett ártalmatlanná, és a világi ember, aki különböző áramlatok között evickél, talán nem is ismeri fel a dolog hátterében rejlő veszélyeket.
Irgalom és házasság
Mi a házasság? A választ világosan megfogalmazza a Katolikus Egyház Katekizmusa:
„A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, mely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte.” (KEK 1601)
A házasság tehát nem rejtély, de jól körül van határolva. Lehetne úgy folytatni, hogy még jobban kicsomagolom ezt a meghatározást, feltárni, hogy mi és mi nem a házasság, hivatkozva egyházatyákra, egyházi dokumentumokra, filozófusokra, valamint teológusokra.
Leonard Cohen és az ökumené
Az egyik katolikus médiaportálra az egyik tag (nevezzük Vé-nek) feltöltötte Cohen kétórás londoni koncertjének felvételét. Furcsállottam a dolgot, és megkérdeztem, hogyan kerül Cohen buddhista zen szerzetesként ide: mi az ő mondanivalója számunkra, katolikusoknak.
Athanasius Schneider püspök a házasságról és a szexualitásról (2)
„Kezdetben nem így volt” (Mt 19,8)
A változhatatlan igazság a házasságról és a szexualitásról
– Második rész –
A John Henry Newman Központ meghívására látogatott Magyarországra 2016-ban Dr. Athanasius Schneider, a kazahsztáni Asztana segédpüspöke. A MEK jóvoltából közreadjuk a házasságról és a szexualitásról szóló előadásának szövegét két részletben. A fordítást Sallai Gábor készítette.
Schweidel József tábornok aradi vértanú lelkisége
Schweidel József Zomborban született 1796-ban, német családban, és a helyi római katolikus plébánia templomában keresztelték meg. Ahogyan később írta: a „szeplőtelen Schweidel névvel” társadalmi megbecsülést is örökölt.
A pozsonyi királyi akadémiát már nem végezte el, mert elragadta a napóleoni háborúk hősies érzülete, így 1814 őszén beállt a 4. huszárezredbe. Itt egy ideig felettese volt gróf Széchenyi István kapitány is, és ugyanebben az ezredben szolgált 1833-tól egy osztrák katonatiszt, Poeltenberg Ernő, a későbbi aradi vértanú társ. A huszárregiment galíciai állomáshelyén Schweidel nemcsak a lengyel szabadságmozgalmakkal ismerkedett meg, de egy lengyel hölggyel is. Domicella Bilinskát 1825-ben vette feleségül a lembergi Szent András-templomban. Rövidesen megszületett fiuk, Béla, aki később apja nyomdokain szintén belépett a 4. huszárezred kötelékébe.
Athanasius Schneider: A keresztény élet és az üldöztetés
A John Henry Newman Oktatási Központ a Szent István Könyvhét alkalmából jelentette meg azt a kötetet, melyben a hazánkba látogató püspökkel kapcsolatos emlékezések, tanítások és egy exkluzív interjú is megtalálható.
Az alábbi homilia elhangzott a sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplomban 2016. március 6-án, Laetare vasárnapján, usus atiquior főpapi szentmisén.
Az Eucharisztia szenvedés és szeretet csúcspontja
Varga László megyéspüspök előadása, 2019.09.28.
XIII. Leó pápa imája Szent Józsefhez
Hozzád folyamodunk szorongattatásunkban, Szent József, s miután jegyesednek, a Szent Szűznek oltalmáért könyörögtünk, pártfogásodat is bizalommal kérjük.
Arra a szent szeretetre, mely téged a boldogságos Szűzanyához fűzött és az atyai gyengédségre, amellyel a gyermek Jézust szívedre ölelted, alázatosan kérünk: tekints kegyesen az örökségre, melyet Jézus Krisztus önvére árán szerzett, és imádságos pártfogásoddal légy segítségünkre szükségeinkben.
A kommunizmus a keresztet választotta, a Nyugat a sebek nélküli Krisztust
Az alábbiakben Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket idézzük, az 1958-ban megjelent „Krisztus élete” című könyvének előszavából.
A modern világ, amely tagadja a személy bűnösségét, és csakis társadalmi bűnöket ismer el, ahol nincs helye a személyes bűnbánatnak, csakis a közösségi reformoknak, elválasztotta Krisztust a keresztjétől, eltávolította a Vőlegényt a Menyasszonyától. Amit Isten egybekötött, az ember szétválasztotta. Ennek eredményeként balra került a kereszt, jobbra Krisztus. Mindegyikre új társ várt, hogy felkarolják és egyfajta második, házasságtörő kapcsolatba vonják be őket. És jött a kommunizmus, és felkarolta a jelentés nélküli keresztet; a nyugati poszt-keresztény civilizáció pedig felkarolta a sebek nélküli Krisztust.