Szent Patrik kódexbeli áldás
Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Újra elérkezett az évnek az az időszaka, amit a néhai Ray Bradbury közismerten „októberi országnak” nevezett el. Az év végének közeledte a mérsékeltebb éghajlatú régiókban a betakarítás végét, a lombhullást és a felkészülést jelenti az egymást követő ünnepekre, amik lezárják vagy megnyitják az évet minden országban. Ahogyan a tél rendszeresen minden évben elénk tárja a Karácsony illetve az ünnep konfliktusát, úgy a Halloween elleni háborút is minden ősszel meg kell vívnunk.
Kétezer éve élt két ember, aki bűn nélkül való volt. Az egyiket keserves kínhalállal kivégezték, a másik bűn nélkül való pedig végigszenvedte azt tehetetlen nézőként. A szög és a lándzsa a Fiú testét, az Anyának pedig lelkét járta át.
De „szükséges, hogy az Emberfia sokat szenvedjen és hogy ez a nemzedék megtagadja”, „el kell, hogy vessék”, „meg kell, hogy öljék”.
Tibor atya internetes blogján akadtam erre a tanúságtételre, melyből kiderül, hogy a sátánnal való foglalkozás is „szakma”, kőkemény szabályokkal.
Könnyen vagy nehezen bocsátasz meg? Mennyi ideig neheztelsz a másikra, ha megbántott? Isten tud segíteni nekünk, hogy szívünk megenyhüljön a másik felé, ha imádkozunk érte.
Jenny 92 éves volt, amikor elhunyt. 50 éven át, amikor ismertem Jennyt, újra és újra elmondta azt a történetet, amikor a nővére nem adta meg neki azt az összeget, amire szüksége volt, hogy vehessen egy pár cipőt.
Április 1.
Jézus Krisztus szava:
„Aki fel nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó énhozzám!” (Mt, 10,38)
Jézus e szavaiban a kereszt a szenvedés jelképe!
A 777blog.hu ártatlannak tűnő cikket közölt nemrégen az erdőterápiáról. A témát korábban már körbejártuk, így ideje ismét előrehozni a tisztánlátás érdekében. A szerk.
A csaladinet.hu portál 2018 júniusi nyereményjátékának ajándéka M. Amos Clifford Az erdőfürdőzés kézikönyve. A fura (vagy érdekes?) szóösszetétel kiváncsivá tett, melyet némi nyomozás és utánajárás követett. Íme az eredmény.
Divatbemutató a Puerto Ricó-i Condado katolikus Stella Maris plébániatemplomban. Részletek és video itt.
Francesco gazdasága az elnevezése Ferenc pápa kezdeményezésének, amelyben „a világ fiatal közgazdászait, vállalkozóit és a világ változtatóit” kéri fel a világ gazdasági problémáinak megoldására. A projekt célja, hogy robbanékony energia és új ötletek forrása legyen a változásra szoruló, megfáradt világ számára.
Az üzenet közvetítésének elsődleges eszköze egy azonos nevű, többnyelvű weboldal, amely a „népek” és a „szívek” „meghallgatásának” eredményeit mutatja be egy jobb világ felépítése érdekében. Alkalmi online események és videók is népszerűsítik az oldalt, és fiatalos lendület látszatát keltik.
Szerető párbeszéd az Irgalmas Szűzzel
Mit mondanak a szemeid, ó, Mária?
Az ikonon az arc soha nem örül.
Örülj, Szent Szűz!
Hiszen karjaidban tartod a világ váltságdíját.
Theotokosz vagy, örülj hát!
Hogyan tiltsd vagy használd okosan!
Disztópia rajongóként én is beálltam a 80 milliós sorba és megnéztem azt a sorozatot, ami most világszerte a legtöbbeket foglalkoztatja. A Squid Game, vagy magyar címén Nyerd meg az életed, egy szépen fényképezett, jelen Dél-Koreájában játszódó történet, melyben embereket csalnak be egy bizonyos játékba. A játék fordulói mind valamely gyerekjáték mására készültek, azzal a különbséggel, hogy aki kiesik vagy veszít, az meg is hal, egyszerűen lelövik. Aki pedig nem vesz részt a játékban, az is kiesik. Minden kiesővel nő a nyeremény összege, ami egy plafonra függesztett átlátszó malacperselyben gyűlik. A játékkal benne találjuk magunkat a kapitalizmus kritikájában, rácsodálkozunk az esélyegyenlőség ideájának hazugságára, és keressük az élet értékét és értelmét.