Olvasnivaló

Hivatásválasztás: a hét leggyakoribb hiba

Házasság, család? Vagy papság, szerzetesség?

A sátán mindig féligazságokkal támad. Az Istent szerető fiatalt elsősorban nem súlyos bűnökre csábítja, hanem kifinomult hazugságokkal elferdíti, eltéríti útkereső vágyakozását. Kétségbe taszít, őrlődésbe hajt. Hogy ezt kivédd, érdemes tudatosítanod és elkerülnöd a leggyakoribb hibákat:

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A bibliai alapelvekben bízhatunk a munkahelyen is

Néhány évvel ezelőtt kiadtam egy könyvet: Üzlet a javából: A példabeszédek könyvének időtlen bölcsességei a mai munkahelyek számára. Ebben a hétfői Mannákból gyűtöttem össze az írásokat, hogy bemutassam a bibliai alapelveket, amelyek a 21. századi üzleti világra is érvényesek. A visszajelzések pozitívak voltak. Mind egyének esetében mind céges szinten gondolkodásra és a téma megvitatására bátorította az olvasókat.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az adakozásról

“Azt szokták mondani, hogy a hívő embernek a „zsebe” tér meg utoljára. Ez alighanem igaz, mert ismerek sok olyan templomos, bibliás szentéletű atyafit, akinek nincs fogalma arról, hogy mi is a tized” – ismeri el a szentéletű és tudós Zs. Tüdős Klára, akinek volt bátorsága, mert akart, Isten markában élni!

5 Minute
Olvasnivaló

GPS koordináták

Hol vagy? Sokszor kérdezik mások. Helyzet-meghatározás. Hol vagy? Kérdezik telefonban. Hol vagy? Kérdezik akkor, amikor érdeklődnek, hogy hol tengeted amúgy kicsit sem hétköznapiasan vasárnapi életed. Hol vagy? Nem tudom, te hogy vagy vele, de én mégis ezt a kérdést legtöbbször saját magamtól hallom. A lelkiismeretem hangja: hol vagy?

3 Minute
Olvasnivaló

A szentek és a becsületesség

Kenty Szent Jánost egyszer útonállók tartóztatták fel. Elvették a táskájában talált pénzt, és kérdezték, hogy van-e nála még. Miután János nemmel felelt, továbbálltak. Ekkor jutott eszébe, hogy néhány pénzdarabot a köpenyébe varrt. Utánuk szaladt, elnézést kért a tévedésért, és átadta nekik az érméket. A rablók úgy elámultak a becsületességén, hogy az összes pénzt visszaadták.

Kenty Szent János tökéletes becsületessége meglephet, talán azért is, mert társadalmunkban viszonylagossá vált a becsületesség fogalma. Pedig a hetedik parancsolat nem úgy szól, hogy Ne lopj, hacsak nincs rá nagyon nagy szükséged. A nyolcadik parancsolat pedig nem úgy, hogy Hamis tanúságot ne tégy, hacsak nincs rá nyomós okod. E két parancsolat arra hív, hogy legyünk becsületesek, hiszen Isten gyermekeiként Atyánkhoz kell hasonlóvá válnunk, akiben nincs hamisság.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Víz-, vágy- és vérkeresztség

Urunk  megkeresztelkedésének ünnepén hálát adok Istennek, hogy a keresztség által Isten gyermeke, katolikus keresztény lettem. Ma hálával, szeretettel és imádságos lelkülettel gondolok szüleimre, keresztszüleimre, és a papra, aki megkeresztelt, lehetővé tették számomra ennek a nagy kegyelemnek az elnyerését.

Szentháromságos esemény:

Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk 3, 21-22)

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Egy életem, egy halálom

Hol volt, hol nem volt – talán nem is olyan messze, talán nem is olyan régen – volt egyszer egy népi demokrácia. Ebben a népi demokráciában élt és alkotott valaha egy ifjú titán. Éppen csak fölbukkant az ismeretlenségből, máris komoly hátszéllel vitorlázott az irodalmi hírnév és az országos megbecsülés felé. Az anekdota szerint ez a fiatalember fölkereste az akkortájt vitathatatlan tekintélynek számító írófejedelmet, Veres Pétert. Jókora köteg papirost szorongatott a hóna alatt.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Így tárgyalj Szent Ignác szerint

A viselkedés irányelvei az 1546-os trienti zsinaton résztvevő társainak

„+JHS A viselkedés irányelvei:

1. Az emberekkel való kapcsolatokban és beszélgetéseknél – az emberek üdvössége és lelki előmenetele tekintetében – Isten segítségével sokat el lehet érni, és ellenkezőleg, az ilyen kapcsolatokban sokat ronthatunk is, ha nem vagyunk éberek, és nincs velünk az Úr …

5 Minute
Életvédelem

„Drága Mama” – egy meg nem született kislány dala

A LifeSiteNews TV büszkén mutatja be első zenei videoklip produkcióját: „Drága Mama!”

Az eredetileg az LSN adományozója, Paul Lubanski által írt és komponált „Dear Mom” egy meg nem született lány levele édesanyjának, amelyben arra kéri, hogy ne éljen az abortusz lehetőségével.

1 Minute