Tanúságtétel

“Most lélekvadászat folyik a Földön”

Sosem kaptam vallásos nevelést, a családunkban nem volt szó hitről, Istenről. Már elmúltam harminc, amikor először a kezembe került a Biblia. Elolvastam ugyan elejétől a végéig, de nem értettem, és nem is mondott nekem semmit, így hát éveken át érintetlenül állt.

1984-ben a kisfiam egy könnyebb betegségből egy súlyosabb betegségbe esett. Abban az időben került a kezembe egy magazin talpmasszírozásról szóló cikke, mely a módszer eredményességét bizonygatta. Nagyon hamar kipróbáltam a családomon és magamon is.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Öt egyszerű szempont a Jelenések könyve megértéséhez

A Jelenések könyve sokak számára olyan, mint egy hieroglifákkal írt egyiptomi halottaskönyv, ezért vagy neki se kezdenek, hogy megfejtsék (hiszen akik elvileg értenek hozzá, azok is homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőle), vagy eleve azzal a buzgósággal olvassák a könyvet, hogy annak minden kódját fel kell törniük, mielőtt hozzáférhetnének a rejtjeles üzenethez. De mi van akkor, ha a Jelenések könyve ennél sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb könyv? Mi van, ha kódfejtés helyett inkább úgy viszonyulunk a könyv képi világához, ahogy egy műalkotáshoz szoktunk, amely a szemlélő bevonására törekszik a képzelet megragadása által? Mi van, ha a Jelenések könyvéhez holisztikusabban és görcsmentesebben közelítünk? Hadd javasoljak öt szempontot, amelyek éppen ebben segíthetnek.

4 Minute
Olvasnivaló

Beszélgetés Mijo Baradával a horvátországi Laudato TV műsorában

Megengedni Jézusnak, hogy a mi szemeinken keresztül nézzen, a mi karjainkkal öleljen és a mi szívünkkel szeressen

Műsorvezető: Vonalban van a következő vendégünk: Mijo Barada úr. Ő abban fog nekünk segíteni, hogy meglássuk, lelki oldalról hogy néznek ki ezek a dolgok, hogyan látja őket ő. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Mijo Barada: Mindörökké dicsértessék!

Műsorvezető: Örülök, hogy velünk van! Először mondja el nekünk, hogyan látja ön ezt a mostani helyzetet!

14 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Hal a keresztelőkútban?

Helyénvaló-e halat tenni a keresztelőkút vizébe?

Halak elhelyezése a keresztelőkútban teljesen helytelen. A keresztelőkút, akárcsak az egész keresztelőkápolna, „a keresztség szentségének van fenntartva, és [annak] egyértelműen méltónak kell lennie arra, hogy a keresztények számára a vízből és a Szentlélekből való újjászületés helyéül szolgáljon” (Keresztény beavatás, Általános bevezetés, 25. sz.). A liturgikus könyvek közül az Áldások könyve, 1085. sz. a keresztelőkút legátfogóbb leírását tartalmazza:

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az egyik legbiztosabb dolog az életben: a változás

Évekkel ezelőtt hallottuk már ezt a mondást, hogy az életben csak két dolog biztos: a halál és az adók. Ez a kettő meg is maradt, de legalább egy bizonyosságot még hozzá kell tennünk, amellyel mindannyian szembe kell nézzünk: a változást. Ahogyan minden reggel felkel a nap keleten, minden új nap hoz magával valamiféle változást, akár tetszik, akár nem.

A COVID-19 világjárvány természetesen óriási változásokat hozott. Az utóbbi időben pedig azt halljuk, hogy a vírus nem kívánt visszatérése mellett, ami új társadalmi korlátozások és szabályozások fenyegetésével jár, más jelentős egészségügyi kihívások is felmerülhetnek.

4 Minute
Olvasnivaló

Az Oltáriszentség előtt térdelő és imádkozó férfi a legerősebb ember a világon

Különbség van a szerződésen és a szövetségen alapuló kapcsolat között

Dr. Dabóczi Kálmán jogásszal, közgazdásszal, vállalatvezetővel, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatójával beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mit kaptam Richard Wurmbrandtól?

Idei életrajzi előadásom témája Richard Wurmbrand volt. A romániai lelkipásztor tizennégy évet volt börtönben a hitéért, három évet egy földalatti magánzárkában, ahol soha nem látta a napot, viszont őrei rendszeresen verték és kínozták. Wurmbrand szenvedélyesen szerette Jézust, szerette a kommunistákat, szerette a megszálló orosz katonákat, és azoknak is Krisztust hirdette, akik gyűlölték őt.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A hatodik és kilencedik parancs (1)

Előszó

Szükségét érezzük, hogy mielőtt a hatodik s kilencedik parancs tárgyalásába belekezdünk, néhány megjegyzést bocsássunk előre.

Aki okosan gondolkodik s az emberi nem legfontosabb érdekeit szívén hordozza, bizonnyal helyeselni fogja, hogy e két rokon-parancs ismertetésére is vállalkozunk. Sőt – jól tudjuk – vannak, kik különös érdeklődéssel várják, miként fog sikerülni e kényes tárgyra vonatkozó kérdéseket tapintattal megoldanunk. Feladatunk nehézségeinek teljes tudatában vagyunk s reméljük, hogy azt mások is méltányolják.

13 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Hogyan védd meg a családodat a spirituális támadásoktól?

Egy ördögűző asszisztense ad gyakorlati útmutatást, ami az egyház tanításában gyökerezik, azt állítván, hogy „a szentségi élet hatalmas védelmet nyújt” az egész család számára.

Ezt nem olyan munka, amit az apróhirdetésekben megtalálsz: ördögűző asszisztens. Amellett, hogy feleség és anya, Kathleen Beckman ezt a munkát az Egyház ördögűzés és szabadítás szolgálatában végzi. Az egyházért végzett egyéb munkája közé tartozik az evangéliumi üzenet terjesztése a katolikus rádióban és televízióban, a Nemzetközi Ördögűzők Szövetsége tanfolyamának elvégzése a római Regina Apostolorum pápai egyetemen, továbbá az Imádság a papokért Alapítvány társalapítója, és a papság szentsége és védelme érdekébent végzett ima- és áldozatvállalási szolgálat.

Tanúságtétel

Másokért imádkozni

Másokért imádkozni – a szeretet dolga; de ha külön meg is kérnek rá, már szinte kötelesség. Már elég sokszor sikerült a másokért végzett ima, úgy értem: Legalább egy részleges eredménnyel végződött. Ebben nagyon sokat számít, hogy nem egyedül végzem az imát, hanem egy-egy imatárssal.

De volt ebben még egy rejtett titok: Mégpedig az, hogy az imát kérő is imádkozó lélekkel jött, s nagy bizalommal támogatta csendes imájával a mi imánkat. Minden álszerénység nélkül mondhatom: Olykor neki nagyobb volt a hite, mint nekem; s ezt láttam is rajta. Mondtam is neki, éppen a Szentírás szavával: „A te hited meggyógyít”.

4 Minute