Dr. Barsi Balázs OFM: Nagyböjti konferenciabeszédek (2)
Nagyböjt második vasárnapja, 2022
Nagyböjt második vasárnapja, 2022
„Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” (Lk 11,28)
Nagyon gyakori, hogy a szkeptikusok tévesen arra hivatkoznak, hogy mivel Jézus nem hangsúlyozott különösebben egy adott pontot, ez azt jelenti, hogy valójában helyeselte azt. Ezt a tévedést a hallgatással való érvelésnek (argumentum ex silentio) nevezik. Például, mivel Jézus soha nem beszélt a homoszexualitásról, az abortuszról, a nemi erőszakról vagy a széf feltörésről, ez azt kell, hogy jelentse, hogy jól áll velük. Ha jobban belegondolunk, úgy tűnik, hogy rengeteg további dolog van, amit Jézus soha nem mondott, többek között…
Mire figyelsz az életben? Meghallod annak a szavát, aki szeret téged?
Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a amerikai barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:
Istennek Szent Anyja az egész világnak szóló fontos üzenetet bízott Agnes Sasagawa nővérre Japánban, ahol a lakosságnak csak 0,3 %-a katolikus. A hely, amelyet meglátogatott, az Oltáriszentség imádására alakult közösség háza, így nem meglepő, hogy az üzeneteket bevezető események a tabernákulumnál kezdődtek.
Nem tudom, mi a tapasztalatotok az internetes szűrőkkel. Én nagyon beléjük szerettem, amikor évekkel ezelőtt rájuk találtam. Úgy gondoltam, hogy ha a megfelelőt megtalálom, örökre megoldódik az internetes pornó kísértése számomra. Sajnos nem így lett. Miért? Mert félreismertem a szűrő szerepét az internet használatában.
Szerencsére, vannak jó szűrőprogramok és folyamatosan fejlesztik is azokat, így egyre tökéletesebbé válnak. De tökéletesek soha nem lesznek, mert nem tudják legyőzni a szexfüggő ember találékonyságát, aki megkeresi magának a kiskapukat. Szeretném veled megosztani saját felismerésemet az internetes szűrőprogramokkal kapcsolatban.
Evangélium elmélkedés 2022. március 13. Nagyböjt 2. vasárnap, Bíró László püspök atya
Ha egy református át szeretne keresztelkedni katolikusnak, az lehetséges-e? Átkeresztelkedni nem lehet. A keresztség örök életre szól, eltörölhetetlen jegy. Ha
„Hasonlatot is mondott nekik: ’Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” Lk 6,39
Leültem, hogy írjak pár köszöntő szót fiatal ismerősöm esküvőjére. Biztató szavakat szerettem volna, de ugyanakkor valóságosakat. Nem akartam a szokásos „Minden jót kívánok életed legszebb napján”-féle közhelyeket írni. Ha egy virágokkal, fehér selyemmel díszített templomi eseménynek szól, lehet negédes a kívánság, de ha hosszabb távú házasságra szánom, az már ennél sokkal többet igényel.
A biztos út blogon találtam a tesztet – a házasság előtti párkapcsolat próbája.
„Két hét végigcsinálni, de már az első nap után kb 70%-ra biztosra tudhatjátok, hogy hogy is álltok egymással, a 2. hét végére pedig kb. 95%-os valószínűséggel tudni fogjátok, hogy érdemes-e együtt folytatni. (Manapság semmit nem lehet 100%-ra ígérni, mert akkor könnyen perelhető az ember : )”
2022. március 8. kedd, Varga László megyéspüspök homiliája
VIII. Urbán pápa rendeleteinek megfelelően és a II. Vatikáni Zsinat irányelvei szerint, a szerző semmilyen módon nem szándékozik elébe vágni az események és üzenetek természetfeletti hitelességére vonatkozó megítélésének, melyekre itt utalások történnek. Ezek megítélése az Egyházra tartozik, melynek alárendeli magát a szerző teljes mértékben. A „jelenések, csodák, üzenetek” és hasonló szavaknak itt egyszerű emberi tanúság értéke van.
KIADÓ: MEDJUGORJEI PLÉBÁNIA, év nélkül
P. SLAVKO BARBARIC, OFM
Isten változatlan igazsága a házasságról és a nemiségről (2015. február)
A mi Urunk Jézus Krisztus, személyében az Örök Ige és Igazság az emberi természet méltóságát egy különösen csodás módon állította vissza (Qui dignitatem humanae substantiae mirabilius reformasti”), méghozzá az ember nemiségére vonatkozóan, amely kezdetben csodás módon teremtetett (mirabiliter condidisti). A bűnbeesés által az emberi nemiség méltósága megsebződött. A régi emberek keményszívűsége miatt Mózes még a válást is bevezette, méghozzá az Isten által eredetileg adott, a házasság abszolút felbonthatatlanságával ellentétben.
Ha valaki tudja, milyen azt várni, hogy megtaláljuk a szerelmet és a házasságot, az én vagyok. Vártam 39 hosszú évet az életemben, hogy az oltár elé járulhassak. Néha nagyon nehéz volt bízni Istenben a hosszú várakozás során. Néhány nap az volt minden, amit tehettem, hogy imádkozom.
Luther Márton, az első reformátor halálának évfordulóján elgondolkoztam azon, hogy kivel is imádkozom én együtt, amikor évről évre január harmadik hetében az ökumenikus imahéten a keresztények egységéért kulcsolom imára a kezemet. Debrecenben a református, az evangélikus és a baptista templomokat látogathatjuk meg görögkatolikus testvéreimmel, akikkel nem szorulunk rá az egymással megélt ökumenéra, hisz mindketten katolikusok vagyunk. De milyen reformátusról beszélünk? És milyen evangélikusról? Milyen baptistáról? Biztos, hogy mindegyikükkel megélhetem az ökumenizmust? Nem! Nem! És nem! Mindegyikükkel nem!