Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (18)

Esőember c. film

A kapzsi és az autista

Rainman, egy egoista és kapzsi fiatalember fejlődését mutatja ez a film, ahogyan az autista testvérének látszólagos gyengeségét arra hasznáIja, hogy minden remélt mértéknél jobban meggazdagodjék. Ez a két egymással egészen ellentétes lény, akik mindenben különböznek, akiket minden elválaszt, lassan kinyílnak egymás felé, megtanulják egymást szeretni és emberibbé válnak.
Charles fokozatosan mászik ki az önszeretet logikájából, ahová kapzsisága bezárja, nem azért, hogy aztán egészen puritán életet éljen, amely egyáltalán nem felel meg az ő stílusának, hanem azért, hogy fölfedezzen egy olyan gazdagságot, amelyet eddig nem is sejtett. A természetes birtoklás-vágy így egyensúlyba és az értékrendben a helyére kerül.

Imáink

Rózsaeső imaharmincad Kis Szent Teréz közbenjárásával

Kis Szent Teréz megígérte, hogy „jót tesz a földön” ; a betegágyán mondta (1897, július 17.):

,,Érzem, hogy kezdem hivatásomat betölteni; hogy úgy szerettessem meg másokkal a jó Istent, ahogy én szerettem Őt, hogy megmutassam a lelkeknek az én kicsi ösvényemet. Ha vágyaim teljesülnek, akkor az én mennyországom a világ végéig a földön lesz. IGEN, AZZAL AKAROM TÖLTENI A MENNYORSZÁGOMAT, HOGY JÓT TEGYEK A FÖLDÖN. És ez nem is lehetetlen, hisz az angyalok is a boldogító szemlélődés párnáin pihenve őrködnek fölöttünk.” ,,Nem, nem tudok pihenni a világ végéig, ameddig csak lehet lelkeket menteni…”

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Reinkarnáció

„Mágia és hit” rádiósorozat, 14. előadás

Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében Jancsi frátert kioktatják a dominikánusok a reinkarnáció tanáról.

A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Jo Baker: Területi szellemek (1997)

Jo Baker az USA-ban, Floridában él családjával. Festőművész, rajztanár. 73 éves múlt (1998). Férje Hank Baker építészmérnök. Hat gyermekük, tizennyolc unokájuk és két dédunokájuk van. A Szentlélek Misszionáriusai társulás (a hívek missziós magántársulása) és a Nemzetközi Evangelizációs Iskolákat Koordináló Szervezet tagjai. Az USA-ban tartanak előadásokat. Jo Baker és férje nyugdíjazásuk óta járnak hosszú távú missziókra: Mexikóban dolgoztak indiánok között Rick Thomas atyával, kb. két évet töltöttek Hawaii-ban, és jártak Szibériában is. Európába (Románia, Lengyelország, Magyarország) 5-6 éve járnak.

Jo Baker alább közölt előadása 1997. november 7-én hangzott el Budapesten.

42 Minute
Olvasnivaló

3 történet a Szentlélek működéséről

A Szentlélek egészen különleges módon működik az életünkben. Ilyenkor, pünkösdkor imádkozunk a Szentlélekhez, hogy töltsön el bennünket ajándékaival. Hoztam neked 3 hétköznapi történetet, amely mindegyike azt bizonyítja, hogy ha a Szentlélekre hagyatkozunk a mindennapokban, sokkal gyümölcsözőbb, tartalmasabb, szebb lesz az életünk.
Ha hagyjuk, a Szentlélek képes működni az életünkben, képes átformálni, jobbá tenni. Lássuk akkor a 3 történetet.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Szűz Mária koronája

A pécsszabolcsi Magyarok Nagyasszonya templom szentélyének apszis – freskóján Szűz Mária, mint a magyar szent koronával megkoronázott királynő ül a trónusán. Alatta magaslik a neogótikus faoltár három szoborfülkéjével; a középső szobor ismét mint királynőt jeleníti a Szűzanyát, és fejét szintén a szent korona ékesíti, kezében pedig a királynői jogar, bal karján a kicsi Jézus ül. Tőle kétoldalt a két magyar király, Szent István és Szent László szobra, mindkettőjük fején ugyancsak a szent korona. E harmónikusan megalkotott hármasoltáron, valamint a szentélyfreskón összesen tehát négy magyar szent korona látszik. Vajon minek köszönhető ez? Figyelmetlenség, túllelkesültség, valami nemzetieskedő túlzás hozta össze a négy koronát?     Mi áll a Szent Korona eme buzgó ábrázolása mögött?

8 Minute
Vatikáni dokumentumok

Két pápai tanítás a vallásszabadságról

IX. Pius pápa a „Qanta cura” kezdetű, korának tévedéseit elitélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem az állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.

„X. Tévedések, amelyek korunk liberalizmusára vonatkoznak

77. A mi korunkban többé nem helyes a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve minden más vallásgyakorlatot.

3 Minute
Családvédelem

Apaság, felhívás a hősiességre

A hősök sokféle körülmények között nőnek fel a feladathoz, de az apaság önmaga is hivatás a hősiességre – mondja Thomas Olmsted püspök, valamint Harold Burke-Sivers diakónus, a katolikus férfiszolgálatok vezetői.

A múlt hónapban a texasi Uvalde-ban történt újabb iskolai lövöldözés borzalmai során éles ellentét alakult ki. Egy apa nélkül nevelkedett, zavart fiatalember sokak életének vetett véget, míg egy férj és apa a rendőrséget megelőzve rohant be az iskolába, hogy életeket mentsen. A szolgálaton kívüli Jacob Albarado határőr éppen a szomszédban, a fodrászatban volt, amikor a felesége, aki az iskola tanára, sms-t küldött: „Itt van egy aktív lövöldöző. Segítség! Szeretlek.” A lányuk is az iskolában volt.

Imáink

Kilenced a Csomóoldó Boldogasszonyhoz

Frissítve (2020.04.16): Köszönet L. Mátyásnak, aki megküldte az írás végén olvasható imát Máriához számunkra kibogozhatatlan helyzetünkben. A szerk.

MÁRIA KIOLDJA ÉLETÜNK CSOMÓIT!

Az ember gyakran megzavarodik és teljes sötétségbe kerül. Ilyenkor tanácstalanok vagyunk, és egyedül érezzük magunkat a megoldhatatlannak tűnő problémáinkkal. De van egy kilenced a Csomóoldó Boldogasszonyhoz – ami csodát tesz, elsősorban a házasságokkal, de életünk minden területén! Ha már nincs más kiút, fordulj Hozzá!

16 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A sátán hatalma

Természetesen egy olyan exorcista, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy démonokkal beszéljen, és aki megalapozott és biztos teológiai és szentírásmagyarázói tudással rendelkezik, képes arra, hogy gondolatokat alkosson olyan témákról is, melyekről a teológusok eddig inkább a „nem tudjuk” mondattal nyilatkoztak, mint például a bukott angyalok bűnének kérdéséről. Pedig minden, amit Isten alkotott, egyetlen nagy tervet követ, mely alapján minden rész befolyásolja a többit és minden árnyék a többit is elhomályosítja. A teológia igenis hiányos marad mindaddig, amíg nem foglalkozik behatóan az angyalok világával. Az a krisztológia, amely tagadja sátán létezését, töredékes marad és a megváltás értelmét sem érti meg teljesen.

21 Minute