Tánc a vízen
Ha csak egy könyvet kellene említenünk, amit azon nyomban el szeretnénk olvasni, ez lenne az. Forrás
Ha csak egy könyvet kellene említenünk, amit azon nyomban el szeretnénk olvasni, ez lenne az. Forrás
Az idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. Egy éve ilyenkor kifejtettem, hogy az adventkor elsősorban arra készülünk, „megkapjuk… a megtestesülő élő Isten igéjét, és részesüljünk drága testéből” (Tesszalonikai Simeon).
Most is erre kapunk lehetőséget, nem arra, hogy tömött sorokban vásároljunk.
„Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,6-7)
Ők csak haszontalan ócskaságnak látták. De nekem értékes kincs volt. Évekkel ezelőtt egy hideg téli reggelen a konyhaasztal körül ültem a gyerekekkel, és arról beszélgettünk, ki mit szeretne karácsonyra. Mikor kislányom elmondta, hogy ő egy új babára vágyik, régmúlt emlékek törtek fel bennem.
Jézusnak nincs szüksége a műveinkre, egyes egyedül a szeretetünkre, mert ugyanez az Isten, aki kijelenti, hogy egyáltalán nincs szüksége arra,
A magyarok mindenhol ott vannak. A magyar vagy magyar származású feltalálók, tudósok, művészek világszerte jó hírünket viszik – ennél jobb országimázs nincs is. Bár a homeopátiában eddig nem alkottunk világraszólót, az alábbi, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület oldalán megjelent hír felvillantotta ennek esélyét.
Lehet, hogy egy magyar (származású) ember lesz az, akinek hatására bevetik az ebola ellen a homeopátiát, s így sikerül feltartóztatni a járványt?
Bruno Ferrero tanulságos történeteiből
A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.
Kis villanások a jóságról. A végén még az sem zavar, hogy kiderül: egy biztosítótársaság reklámját nézem. A szerk.Forrás: YouTube/Gloria Tv
„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147,3)
Mialatt felnőttem, az olyan műsorokat szerettem a tévében, ahol tökéletes családok élték tökéletes életüket, és ha volt is valami gondjuk, az 30 perc alatt megoldódott. Különösen azokat néztem szívesen, ahol az anyukák mindig kedvesen bántak a gyermekeikkel. Mennyire vágyakoztam egy olyan anyukára!
Kikapcsolt tévé mellett családi életünk igen távol volt a tökéletestől.
Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is. A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság.
„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kol 3,12-14)
Az utazás komoly megpróbáltatás nekünk, lányoknak. A megszokott hely töredékébe próbálunk beszuszakolni mindent, amit vinni szeretnénk. Nagy kihívás! A repülés különösen az. Hogy kevesebbe kerüljön, gyakran csak egy kézitáskát viszek magammal. Ami annyit tesz, hogy egyetlen kis táskába kell mindent belegyömöszölnöm.
Megfigyeltem, hogy az a lélek, amelyik azonnal odafigyel a beszélgetésekre és szórakozásokra, keveset gondol az Istenre. Aki ugyanis Istenre gondol,
Szeretem a jó könyveket és filmeket. Különösen azokat, amelyek életszerű helyzeteket tárnak elém, vagy egy, már bennem is felvetődő kérdést – következetesen – gondolnak tovább. Érdekel, hogy egy adott helyzetre hányféle feleletet lehet adni, milyen megoldás(oka)t lehet találni. Ha jó az alkotás, akkor belülről szembesülhetek a válaszok miértjével, a szereplőkben munkálkodó és a lélek mélyéből származó okok sokszínűségével. Mert a válaszok többnyire nagyon mélyről fakadnak. (Ismétlem: most jó könyvekről és igényes filmekről van szó. )
Ne veszítsd el bátorságodat, ha sokat dolgozol és csekély az eredmény. Ha belegondolnál, hogy egyetlen lélek mennyibe kerül Jézusnak, abbahagynád