Ez a kis írás nem a szűken vett párkapcsolatról fog szólni, előre is elnézést érte. A bejegyzés a magányos ember veszélyeztett helyzetére, mint a modern világ egyik pusztító hatására kívánja felhívni a figyelmet. A könnyed vígjátékok üzenetén túl a szingliség legnagyobb veszélye – miképp az angolból vett kifejezés etimológiája is jelzi – az egyedüllét életformává válása, amely a kezdeti szabadság érzése után magányossá teheti és megbetegítheti az embert, elvéve annak cselekvési szabadságát.

Ma sajnos korunk egyik népbetesége az elmagányosodásból fakadó depresszió. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a veszély a rossz családi és párkapcsolatban élőkre, ahol az őszinte párbeszéd megszakadt, ugyanúgy leselkedik, míg a megözvegyült nők és férfiak – amennyiben tartalmas emberi kapcsolatokkal rendelkeznek – talán sosem találkoznak ezzel az érzéssel. Ne feledjük, ez utóbbiak megléte és minősége a döntő, nem az életünkről a külvilág számára berendezett kirakat, de az is tény, hogy a család a társas viszony megélésének egyik alapvető terepe.

„Rendelkezésre álló kapcsolat nem található” – Hányszor olvassuk bosszankodva számítógépünk vagy telefonunk kijelzőjén a fentebbi rövid üzenetet. Úgy érezzük, hogy becsaptak, elárultak bennünket, egyedül maradtunk, pedig éppen most lenne szükségünk valakire a hálózat egy másik végpontján. Mind gyakrabban látni buszon, vonaton, pályaudvarokon és szórakozóhelyeken a telefonjukba vagy notebookjukba görcsösen kapaszkodó fiatalokat és meglett embereket, akik összeszorított szájjal, konokul félrenézve igyekeznek életben tartani viszonyukat egy távoli helyen tartózkodó emberrel. Mindez arra bizonyíték, hogy a (poszt)modern ember is egy társas lény, Arisztotelész fogalmával élve „zóon politikon”, amely nem tudja önmagát pusztán önmagában értelmezni a világban. Az antik hellén felfogás számára az ember természetes közege a párkapcsolaton alapuló oikosz és az ember lényegi természetét kibontakoztatni képes polisz.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. március 3.