„Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban.” (Zsolt 46,2)

„Nem sikerült, anya. Kérlek, imádkozz értem. Csalódtam Istenben.” Elszorult a szívem. Átéreztem kislányom fájdalmát. Mintha az én fájdalmam lett volna. Tudom, milyen az, mikor nagyon vágyunk valamire, és aztán szertefoszlanak az álmaink. Becsukódik előttünk az ajtó. Elillan az egyetlen alkalom.

Minden évben a nyári táborozásra készülve erről a különleges teljesítménypróbáról álmodozott. Minden évben jelentkezni akart rá, de nem volt elég idős hozzá. A negyedik nyári táboráig. Végre eljött az ő ideje.

Minden próbát jól teljesített egészen a tűzgyújtásig. Meg kellett gyújtania egy tábortüzet, és ehhez nem volt más eszköze, mint három szál gyufa a dobozban, egy kis négyzet alakú papírdarab és néhány rőzseág.

Meggyújtotta az első szál gyufát, odatartotta a papírhoz, de az nem kapott lángra. Meggyújtotta a második szál gyufát, odatartotta a papírhoz, az nem kapott lángra. Ránézett a harmadik, az utolsó szál gyufára. Tudva, hogy a próba jelentős része arról szól, hogy megtanítsa a gyerekeket, mikor és hogyan forduljanak Istenhez, és támaszkodjanak rá, minden egyes próbatétel előtt buzgón kérte Isten segítségét. Most már nem csak imádkozott: Istenhez kiáltott a lelkében.

„Könyörgök, Istenem segíts! Nagyon kérlek!” – alsó ajkát beszívta, és meggyújtotta a harmadik szál gyufát. Odatartotta a lángot a papírhoz, és hitetlenkedve nézte végig, ahogy leég a gyufaszál, de a papír nem gyullad meg. Mikor a gyufa ellobbant, lehajtott fejjel vette tudomásul a vereséget, maradék rőzséjét odaadta a többi lánynak, akik még versenyben voltak.

Egy hét múlva véget ért a tábor, és én érte mentem. Megkért, vonuljunk félre valahová, és segítsek neki feldolgozni, ami történt. Leginkább nem is az zavarta, hogy nem kapta meg a tábori jelvényt. Sokkal jobbn aggasztotta, hogy miért nem kapta meg Isten segítségét úgy, mint a többi lány. Egyre-másra hallgathatta a történeteket arról, kit milyen csodálatos módon segítette meg Isten a próba során.

„Én ezt nem kaptam meg Istentől, anya. Mondd, miért nem?”

Nehéz kérdés volt. Egyike azoknak a kérdéseknek, amikkel nem igazán szeretnénk anyaként találkozni. Megkértem, segítsen nekem pontról-pontra végigmenni az eseményeken, hogy próbáljunk rátalálni Isten keze nyomára. Részletesen elkezdte mesélni a próbát, én nagyon figyeltem, nem tűnik-e elő valami váratlan, megmagyarázhatatlan dolog. Mikor a tűzgyújtáshoz ért, megtaláltam. Nem volt semmi oka annak, miért nem gyulladt meg a papír. Semmi. Mindenki másé meggyulladt, az összest ugyanabból az újságból vágták ki. Az ő papírja is meg kellett volna, hogy gyulladjon. De nem tette.

„Drágám, erre nincs más magyarázat, mint hogy Isten közbelépett. Ott volt. Hallott téged. Bíznunk kell abban, hogy jó oka volt rá, hogy megakadályozza, hogy letedd a próbát. Nem tudjuk az okát, de bízhatunk abban, hogy Isten ott volt, óvott és szeretett téged, megmutatta neked hatalmát.”

A vállamra hajtotta a fejét, és azt kérdezte: „Gondolod, anya?” „Tudom” – mondtam.

Tudom, mert bízom az igazságban, amit Istentől kaptam. Ezek az igazságok horgonyok, amelyekkel Isten valóságába kapaszkodom. Ő az, akinél vigaszt és biztonságot találok újra meg újra: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16,33).

Itt van velem a bajban, nem vagyok egyedül: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).

Igen, tudom milyen az, amikor valami nagyon fáj. De tudom azt is, milyen a mélységes remény. Ezért suttogva megismételtem: „Igen, drágám, tudom”.

Előfordul, hogy Isten ereje abban nyilvánul meg, hogy megakadályoz valamit, és nem abban, hogy segít megcsinálni. Talán sosem fogjuk megtudni, miért. De mindig bízhatunk Abban, aki közbelépett.

Uram, köszönöm, hogy Te mindig tudod, mire van szükségem és mire nem – akkor is, ha én másként látom. Segíts, hogy „Igen”-jeidet és „Nem”-jeidet egyaránt védelmednek és iránymutatásodnak lássam. Bízni akarok Benned, Uram. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. november 2.