„Vigyázzatok, az Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon, és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Elöntött a méreg. Hogy képes ilyet kérdezni rólam – rólunk? Újraolvastam az emailt, ami tovább táplálta dühömet. Ahelyett, hogy válaszoltam volna azonnal, úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, és tanácsot kérek tőle. Nem tudtam volna magamra erőltetni a kedvességet a válaszadáshoz.

A férjemnek kiöntöttem a „hogy volt képes” gondolataimat. A méreg gyökeret eresztett bennem, ahogy írtam és írtam, kiokádva magamból az írással tovább ajzott bosszúságot. Mikor befejeztem, elégedetten néztem át a levelemet. Kimondtam mindent egy biztonságos helyen egy biztonságos személynek. Aztán rákattintottam az Elküld gombra.

Ebben a pillanatban a szemem a Címzett sorra esett. Nem akartam elhinni! A Továbbítás gomb helyett a Válasz gombot nyomtam meg. Minden sértettségemet, minden maró mérgemet a levél írójának küldtem el a férjem helyett.

Azt hittem, rosszul leszek. Még sosem éreztem ennyi háborgó érzést a lelkemben. Mit tegyek? Felhívtam a férjemet, szükségem volt a bölcsességére. Arra jutottunk, hogy írnom kell egy emailt, amiben elmagyarázom, mi történt, és bocsánatot kérek.

A legnehezebb levél volt, amit valaha írtam.

Azonnali kedves válaszától elállt a lélegzetem. Megköszönte a bocsánatkérést, és ezzel a mondattal zárta a levelét: „Megbocsátok, felejtsük el az egészet.”

Kicsordult a könnyem, mialatt a kedves szavak feloldották lelkemben a mérget, ami alig egy órája annyira kínzott.

Tudom, hogy megbántottam. Nagyon kemény szavak voltak a levelemben. Ő mégis azt választotta, hogy nem foglalkozik vele, és elnézi nekem a támadásomat.

Könnyen megfeledkezünk róla, hogy minden alkalommal, amikor megbántanak, lehetőségünk van választani. Isten elé vihetjük a fájdalmunkat, vagy elvethetjük Isten segítségét, és ragaszkodunk sértettségünkhöz. Továbbadhatjuk a kegyelmet, vagy ápolhatjuk a keserűséget.

A keserűség olyan, mint a méreg, megfertőzi életünk minden területét. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérgező gyökérhez hasonlítja a keserűséget, ami körbeszövi a szívünket, és nem csak a fertőzött területen, hanem életünk többi részén is bajt okoz.

És hiába tűnik úgy, mintha mérgünk, keserűségünk, meg-nem-bocsátásunk indokolt lenne, ez nem így van. Inkább fájdalmat okoz, és tönkreteszi a mi lelkünket is, és azét is, akinek nem akarunk megbocsátani.

Isten Igéje a megbocsátásra tanít, és arra utasít, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Ha csökönyösek vagyunk haragunkban, teret adunk a Sátánnak a lelkünkben és a kapcsolatainkban.

Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az ellenség teret nyerjen kettőnk között, barátnőm a megbocsátást választotta, kegyelmet nyújtott, és megakadályozta, hogy a méreg gyökeret eresszen.

Élő példája lett az Efézusi levélben említett jóságnak: „inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,32.) Bölcs döntése segített túllépnem előző indulatomon, amit emailje keltett bennem.

Barátnőm kedves válasza megakadályozta, hogy a Sátán közénk férkőzzön. De példát adott alázatosságból is. Az ő reakciója megtanította, hogyan reagáljak máskor a bántásokra. Azóta imádkozom, hogy Isten kegyelme, és ne a mérgező keserűség gyökerezzék meg a szívemben.

Uram, vizsgálj meg, ismerd meg szívemet; tégy próbára, és fedd fel mérgező gondolataimat. Mutasd meg, ha van még bennem keserűség. Indíts, kérlek, megbocsátásra, segíts Szentlelked erejével megszabadulni a keserűségtől, hadd közvetítsem mások felé kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. január 29.