– Karácsony közeledtével jobban figyelünk embertársainkra, még az idegen rászorulók felé is megnyílik a szívünk. Hogyan őrizhetnénk meg a nyitottságunkat, az érzékenységünket az emberek felé az év többi napján is?

– Tudatosítanunk kellene magunkba, hogy mi mindannyian Isten ajándékai vagyunk. Isten úgy szerette a világot, hogy megteremtett bennünket és oda ajándékozott szüleinknek, barátainknak, nemzetünknek, az emberiségnek. Igazából minden szavunk, tettünk Isten simogató áldása kellene legyen. Mi Isten mosolyai vagyunk e csodaszép világba. Lehet, hogy előre furcsának tűnik ez a gondolat, de én hiszem, hogy ez az egyik legszebb igazság, mely értelmet ad a létünknek. Csodálatos ezt megérteni, átélni, eszerint élni.
– Sokszor kevésnek érezzük magunkat arra, hogy változtassunk az Istentől egyre inkább elforduló világon. Tehetünk valamit mégis, annak ellenére, hogy csak apró láncszemek vagyunk a hatalmas gépezetben?
– Jó dolog kicsinek lenni és lehajolva megmosni egy- egy gyermek, vagy testvérünk lábát. Egészen biztos, hogy a nagy dolgok igazából a kis dolgokban vannak. A nanotechnika korszakában élünk. Egy szál virág, egy jó szó, egy jó poén, mely senkit sem bánt biztos, hogy szebbé teszi a világot. A többit Istenre kell bízni. Szent Fölsége, majd tartóra teszi pislákoló lámpásunkat, ha akarja.

A beszélgetés elolvasható itt.

Létrehozva 2012. december 20.